Pesti Srácok

Egy háború, egy út, egy korszak

KLKővári László Vezércikk 2024 május 12.
Az idők kezdete óta történelmi korok követik egymást. Volt a találgatásokra épülő őskor, majd a kissé jobban átlátható ókor, aztán a sötét, majd egy kicsit világosabb középkor. Végül jött az újkor, ami a kommunista időkben a novemberben lezajlott „Nagy Októberi Szocialista Forradalommal” ért véget, de igazából az új világrend a jaltai konferencia után vette kezdetét. Ez volt az úgynevezett „legújabb kor”. Azóta látjuk, hogy ennek is vége lett. 2022-ben újra keverték a paklit, és új lapok kerültek kiosztásra.

Nem egy csatát kell megnyerni, hanem a (gáz)háborút

KLKővári László Világugar 2022 szeptember 4.
Egy háború csaták sorából áll. Kisebbek, nagyobbak, jelentéktelenek, meghatározóak. Vannak olyanok, amiknek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak, de az utókor majd eldönti, hogy valóban olyan számottevő volt-e, mint amit akkor gondoltak a résztvevők. Ami biztos, hogy tulajdonképpen nemcsak a herszoni csata jelentéktelen, hanem az egész háború is, hiszen az igazi háború a Nyugat és Oroszország között nem Ukrajnában zajlik, hanem a gáztőzsdéken.

A fekete arany

KLKővári László Huszonötödik óra 2022 augusztus 17.
Lassan kétszáz év is eltelt azóta, hogy William Rockefeller kis üvegcsékben gyógyszerként árulta a petróleumot. Ez volt a család első találkozása az olajjal. Az öreg még kicsiben játszott, de mivel elsőrangú szélhámos volt, így mindenre kitanította a fiát. John D. Rockefeller már nagyban utazott, és neki köszönhetően ez a bűzös lötty a világ legfontosabb árucikkévé vált. Sokan azt hiszik, hogy mindent tudnak erről a folyadékról, pedig nem. Már a címben is van egy hiba, ugyanis a nyersolaj nem minden esetben fekete. Színe a feketétől a sárgáig változhat, a szénhidrogén-összetételétől függően. Lássuk hát, hogy mi ez a valami, amiért az emberek ölni is képesek!

A palagáz az új wunderwaffe

KLKővári László Huszonötödik óra 2022 július 31.
Mai világunk azoknak a növényeknek és állatoknak a függvénye, amelyek sok millió évvel ezelőtt éltek a Földön. A növények által akkor felhasznált napsugarak energiája a mai napig tárolódott a fosszilis maradványokban. Ezt az energiát, ma ezen maradványok elégetésével hasznosítjuk. Aminek létrejöttéhez több mint 300 millió évre volt szükség, azt az ember néhány évszázad alatt elégeti, kénben gazdag gázokkal és szén-dioxiddal szennyezve a környezetét.