A történelem vihara, avagy úgy elrepült ez a két év, hogy észre sem vettük
Mi az, ami eszembe jut erről az elmúlt két évről? Az elvesztegetett idő. Kővári László, a 72 Vármegye blog alapító-szerkesztőjének jegyzete az orosz–ukrán háborúról, a sokat emlegetett világrendváltásról, és arról, hogy ideológiával nem lehet háborút nyerni.
2022. február 24-én új időszámítás kezdődött. Minden, amit addig tudtunk a világról, ment a kukába. Mi lesz ezután? Senki sem tudja. Jelenleg azt se tudjuk, hogy most mi van. Az elmúlt két év azzal telt, hogy mindenki azt szajkózta, hogy már látszik a vége, pedig semminek se látszott, csak az, hogy innentől kezdődik valami új, amiről meg nem tudjuk, hogy az mi lesz. A fordulatokat lehetett látni, meg azt, hogy bizonyos dolgokat nem úgy kellett volna csinálni, mivel akármilyen választ adtunk az éppen felmerülő kérdésre, hamar kiderült, hogy az nem jó, és sokkal rosszabb jött azután.
Ez egyébként nem egyedülálló a történelemben, csak a szerepek cserélődnek fel. Nem történt semmi meglepő. Aki meglepődött bizonyos emberek bizonyos döntésein, az teljesen vakon repül. Nem meglepődni kell, hanem reagálni a felálló új helyzetre. Aki álmélkodik, az lemarad, és elsodorják az események. Elébe kell menni a dolgoknak, és irányítani kell. Az van előnyben, aki először üt. Lépéskényszerbe hozza a másikat, és az már csak sodródik az árral. Szerencsére az események belassulása megadja a lehetőséget az elemzésre, és elkezdhetjük keresni a hibákat, felkutathatjuk a bűnösöket.
Megoldás?
Az nem mostanában lesz. Mivel szentimentális alkat vagyok, a történelmi emlékeimben való kutatás során előjöttek egyéb emlékek is. Emlékszem, pár évtizede folyamatos vitákat kellett vívnom a Földi Pál puhakötéses, aluljáróban vásárolt könyvein szocializálódott neonácikkal, akik nem értették meg, hogy a „mester” által felvázolt hatalmas német technikai és emberfölény ellenére a Wehrmacht elbukta a II. világháborút. Számomra egyértelmű volt már akkor is az ok, és látom, hogy ha más is beleesik ebbe a hibába, ugyanúgy kudarcra van ítélve.
Nyilván ezzel kinyitok egy palackot, de szerintem egyetlen hibára lehet visszavezetni a nácik vesztét, az pedig az, hogy ideológiai alapon vívták a háborút.A győzelembe vetett töretlen hit viszont nem pótolta a felszerelés hiányát. Ez önmagában nem lenne akkora baj, mivel egy másodpercig se bánjuk, hogy a németek a vesztes oldalra kerültek; a gond ott van, hogy nem tudnak kibújni a bőrükből. Folyamatosan azt hallgatjuk, hogy megváltoztak. Vagyunk egy páran, akik folyamatosan mondjuk, hogy nem! Újra belesodorták a világot egy globális háborúba, és ismét ideológiai alapon vívják.
Természetesen vitán felül áll, hogy a háborút Oroszország robbantotta ki, de a vérszagra megjelentek a háborús hiénák. Egy bajszos német, aki nem Németország földjén született, egyszer már Európa vesztét okozta. Úgy tűnik, a XXI. század is hozott egyet. Egy háború sosem jó. Az egyetlen jó, amit tehetsz vele kapcsolatban, ha kimaradsz belőle.Természetesen, ha hódító szándékod van, akkor nem szabad kimaradni, mert a semlegeseket csak ritkán ültetik asztalhoz az osztozkodásnál. Csak a vérrel megszerzett földre nyújthatsz be jogos igényt. Ezt tudják az oroszok is, ezért tartják meg a politikai palettán a hasznos hülyéket, akikből sajnos van jó pár. A korábban már emlegetett bajszos német mellett a trottyos vénember és a zongorista is ebbe a sorba tartozik.
Mivel azonban elég komoly változások állhatnak be az idei évben a világpolitikában, így valószínű, hogy lesz pár változás a háború menetében is. Akármilyen furcsa, de az orosz–ukrán háború csak mellékhadszintér. Az igazi háború az új világrend kialakulása miatt zajlik. Ennek a részei a világ különböző pontjain zajló konfliktusok. A következő feltehetően Brüsszel „ostroma” lesz, ami legkorábban akkor fog elkezdődni, amikor a királycsinálók közt az elsők felteszik azt a kérdést, hogy hol a pénz, és hogy mi a magyarázat az elvesztegetett időre. Hogy ez mikor jön el, azt még nem tudni, de nagyon úgy tűnik, hogy ha az első dominó dől, az borítja az összes többit. Ez szimpla fizika, amit az utóbbi időben rendre felül akarnak írni egyesek. Sikertelenül.
Az elmúlt két év rengeteg dologra választ adott, de sajnos rengeteg új kérdést is felszínre hozott. Bebizonyosodtak a gyengeségeink, és az, hogy ha lenézzük az ellenfelet, attól mi még nem leszünk erősek. Sajnos a jólét és a technológiai fejlettség áldozatul esett az egyszerűség oltárán. Ferrari repülőkkel és Rolls-Royce harckocsikkal nem lehet anyagháborút nyerni. Az a bábu is csak egyet ér a sakktáblán, de ha leütik, azt nehezebben pótoljuk. Ha tudjuk egyáltalán pótolni. Mint korábban említettem, a győzelembe vetett töretlen hit még mindig kevés.
Mit lehet akkor tenni?
Abbahagyni. Legalábbis ezt az orosz–ukrán háborús részét. Emberek százezrei haltak meg, és senki se tudja, hogy ki a gyilkosuk. Egy olyan területért, amibe 200 éve bele van kódolva a háború. Miután az oroszok kiszorították innen a törököket, a cár német telepeseket hívott be, hogy benépesítsék ezt a ritkán lakott vidéket.
1818 és 1823 között 26 telepet hoztak létre, például a mai Rozivka (akkori nevén Rosenberg) környékén. Ezeket a németeket a második világháború után kitelepítették Dél-Ukrajnából, helyükre oroszok települtek be. Ukránok továbbra is csak elszórtan éltek ezen a vidéken. A Szovjetunió autonóm nemzetiségi területei inkább autonómok voltak, mint nemzetiségiek, úgyhogy itt sem okozott gondot, hogy a terület névadójaként szereplő nemzet kisebbségben él. A gond a Szovjetunió felbomlásával kezdődött, és számos területen a mai napig tart. A föld ugyanis azé, aki teleszüli. Ezek a tények sajnos minden ideológiai nézetet felülírnak. Ideológiával ugyanis továbbra sem lehet háborút nyerni.
