A dán Carlsberg eladja oroszországi üzletágát – írja az Index, hozzátéve, márciusban a Carlsberg azt mondta, a cég keres azért egy opciót arra is, hogy tudja a jövőben visszavásárolni az üzletágat.
Forrás: index.hu
Facebook hozzászólás
Forrás: index.hu
sorry
2023-06-27 at 11:10
Semmi baj! A vodkácsku a belső zsebben, ha nem nem szólnak, észre sem veszik az oroszok a kivonulásukat.
moliere
2023-06-24 at 19:29
Minket nem akar halálra büntetni a nyugat azzal, hogy kivonulnak tőlünk? A Lidl, Penny, Spar, Aldi négyes, a Tesco, Auchan, mikor büntet meg minket?
Az e-on meddig kollaborál a “diktatúrával”? 😀
Úgy látom, hogy az Erste, a Raiffeisen és a többiek is a köztudottan “helyi Putyin” néven ismert diktátort tolja, és veszi el magyar bankok elől az üzleti lehetőségeket. Vagy tán pont ez a cél? Hogy ne nőjön túl nagyra a magyar tőke? Ja, úgy értem.
Persze csak arról van szó, hogy így is, úgy is szívják a vérünket. Az orosz legalább vásárolt és cserébe adott is valamit.
Nem baj, egy szép napon még mi döntünk életről-halálról, akiket most demokráciára akarnak nevelni.
csakafidesz
2023-06-24 at 18:40
TS 2023-06-24 at 09:17
Természetesen Prága sör szempontjából egy egészen más kategória. El lehet menni az U Flekuba és más helyekre is ahol helyben főzik a sört. Nem messze a B. metró végállomásától van a Staropramen sörgyár, az oldalában egy szép és izléses söröző. Prágában többszáz éves sörkultúra van.
Pórász Ármin
2023-06-24 at 10:58
Így intézik el a multik, hogy Oroszország önellátó legyen egyre több területen. Jelcin idején sokmindent eladtak és beengedték a külföldieket oligarchák strómankodása mellett. Kalászosokból importra szorultak, jelenleg az egyik legnagyobb gabonaexportőr, mint a cári időkben. Még a szovjet időkben is volt mindenhol hazai sörük. Gondolom nem omlik össze ennek a hírnek hallatára az orosz gazdaság.
TS
2023-06-24 at 09:17
Ismerem -hírből- a Zsigulit, de nem hiszem, hogy a kedvencem lesz.
Cuki, minden sörfélében van jó is, rossz is. Alkalma is válogatja. Ünnepi alkalmakkor, ha hozzáférek, a russian imperial stout fajtából van kedvencem, meleg napokon a jó lagerrel is jóban vagyok. Egy jól sikerült NEIPA is ünnepi érzés.
Javaslom, aki Prágában jár, keresse fel a břevnovi apátság épületében a sörfőzdét! Ott van mindenféle, de nem mind egy lére.
csakafidesz
2023-06-24 at 07:13
TS 2023-06-23 at 16:14
Van saját gyártású orosz sör is.
https://m.blog.hu/so/sorbuvar/image/pif/zsiguliIMG_6814.JPG
csakafidesz
2023-06-24 at 07:08
kukmanyo 2023-06-24 at 06:57
Lényegében a kvasz az félig elkészült sör.
csakafidesz
2023-06-24 at 07:07
Nem gond! Az oroszok úgyis erősebbet dolgot szoktak inni.
kukmanyo
2023-06-24 at 06:57
Az oroszok eddig is csak vodkát ittak. Meg kvászt. Azt meg nem tudjátok, hogy mi.
tarcsa
2023-06-23 at 22:43
Most tényleg van olyan elvetemült alak, akinek az angol szarok a kedvencei? Azok csak azért léteznek, mert sokkal egyszerűbben és olcsóbban állíthatók elő. Az említett ital kb egy szinten van a kőbivilivel. Bár vannak, akiknek annál jobb már nem is kell.
Cuki
2023-06-23 at 22:25
mióta Angliában éltem és ittam ale-t, portert, bittert, mild-et, cider-t, stout-ot, már nem tudok lagert inni
Királytigris
2023-06-23 at 21:19
A Carlsberg sör a kedvencem!
Mindenkinek ajánlom!
Ungarn über alles !
2023-06-23 at 17:21
gondolom hogy ez miatt és a Hejnyekken miatt is ordítottak fájdalmukban az orosz sörivók… miközben a Szovjetsztoje Igrisztoje pezsgőt szívből sajnálják a fejlett nyugatiak
Asperrimus
2023-06-23 at 17:18
Az oroszok helyében jogi lépéseket tennék a kivonuló cégek visszaszivárgása ellen. Ha már ilyen tökös gyerekek, hogy ideiglenesen büdös nekik a nem PC nyereség, akkor legyen a szakítás végleges, és adják el a sörüket Amerikának négyszeres áron, lássuk, hogy lesznek-e kígyózó kígyók?
Nahát
2023-06-23 at 16:28
Oroszország egy mázlista. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen meg fog szabadulni a nyugati sz@rtól. Vissza ne engedjék a külföldi multikat!
TS
2023-06-23 at 16:14
Ezek a “nagy” dán sörök moslékok. Főleg ez a károlyhegyi. (Legalábbis amit nálunk árulnak belőle).
Egyébként meg! Nincs árpa, komló, víz Oroszországban, hogy sört gyártsanak?