Pesti Srácok

Egy New York-i bíróság érvénytelenítette a külföldieknek szavazati jogot adó törvényt

Egy New York-i bíróság érvénytelenítette a külföldieknek szavazati jogot adó törvényt

Úgy tűnik nem jött be a demokraták terve a korlátlan szavazatszerzésre. Mint ismert, az amerikai liberálisok régóta lobbiznak azért, hogy a külföldi állampolgárok is voksolhassanak az USA választásain, azonban egy New York-i bíróság érvénytelenítette azt a törvényt, amely a New York városában rendezett helyi választásokon a külföldi állampolgároknak is biztosította volna ezt a jogot.

Ralph Porzio, New York állam legfelsőbb bíróságának tagja helyi idő szerint hétfő este alkotmányellenesnek ítélte a tavaly decemberben megszavazott törvényt. A törvény értelmében azok is részt vehettek volna a New York-i helyi (képviselő-testületi vagy polgármesteri) választásokon, akik nem rendelkeznek amerikai állampolgársággal, elég, ha a választást megelőző 30 napban New York város állandó lakói voltak. Porzio bíró szerint az alkotmány kimondja, hogy "minden állampolgár" jogosult a választásra, s mivel ez az amerikai állampolgárokra vonatkozik, a január óta hatályos törvény sérti az alkotmányt. A demokrata párti többségű városi képviselő-testület tavaly év végén hagyta jóvá a törvényt, azonban mind Bill de Blasio, New York városának akkori polgármestere, mind Eric Adams, a január óta hivatalban lévő polgármester tartózkodott attól, hogy állást foglaljon a javaslatról.

– szólt a képviselő-testület elnökének indoklása a törvény tavalyi elfogadásakor. A törvény kritikusai kifogásolták a 30 napos időintervallumot feltételként, mivel az "túl rövidnek számít". A Republikánus Párt szimpatizánsai emellett kiemelték, hogy a törvény a Demokrata Párt javára reformálná meg a választásokat, hiszen a bevándorlók nagyobb valószínűséggel szavaznának rájuk. Michael Tannousis, New York-i republikánus képviselő elutasította a törvényt, abszurdnak nyilvánítva azt.

PestiSracok facebook image

– olvasható a képviselő által kiadott nyilatkozatban. A hétfőn érvénytelenített törvény csak a jövő évi közgyűlési választásokon lett volna először számottevő tényező. New York városában mintegy 6,7 millió szavazókorú lakos él, ebből legalább 800 ezer, hacsak nem egymillió ember rendelkezik állandó lakhellyel az Egyesült Államokban, de nem amerikai állampolgár, ám a törvény értelmében szavazati joghoz jutott volna.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/John Locher

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."