Twitter-üzenetben fenyegette meg Törökországot szíriai offenzívája miatt Lindsey Graham republikánus szenátor szerdán. A politikus azt írta, hogy az amerikai kongresszus drágán megfizetteti az akciót Törökországgal.
A Donald Trump szoros szövetségeseként számon tartott szenátor szerdai bejegyzésében sürgette az amerikai elnököt, hogy változtasson az amerikai csapatok szíriai kivonásáról hozott döntésén.
Katasztrófa van alakulóban
– ismételte meg Graham a héten már többször is hangoztatott véleményét. Egy másik bejegyzésben úgy fogalmazott:
imádkozzunk kurd szövetségeseinkért, akiket szégyentelenül magára hagyott a Trump-kormányzat. Ez a lépés biztosítja az Iszlám Állam újbóli megjelenését.
Egy későbbi bejegyzésben megjegyezte, hogy az Iszlám Állam elleni harcot illetően
rossz ötlet az amerikai nemzetbiztonságot Oroszországra, Iránra és Törökországra bízni.
A dél-karolinai politikus közölte: élén áll a kongresszus azon erőfeszítéseinek, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök drágán megfizesse a szíriai offenzíva árát. Miközben az amerikai szenátusban az utolsó simításokat végzik a török offenzívát elítélő határozati javaslaton, Lindsey Graham szenátor connecticuti demokrata párti kollégájával, Chris Coons szenátorral együtt felszólította Donald Trumpot, hogy magyarázza meg a kongresszusnak a szíriai csapatkivonás okát. Donald Trump és az amerikai kormányzat helyi idő szerint szerda kora délutánig nem reagált az Ankara által megindított támadásra.
Trump a közel-keleti helyzetnek szentelt, szokatlanul hosszadalmas Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a térségben évszázadok óta több csoport harcol egymással, és az Egyesült Államoknak “soha nem kellett volna jelen lennie” ott. Leszögezte: az Egyesült Államok nyolcezermilliárd dollárt költött a közel-keleti harcokra és politikára, ezernyi amerikai katona életét áldozta fel, és “a másik oldalon” milliók haltak meg.
Bemenni a Közel-Keletre a legrosszabb döntés volt, amit valaha is hoztak országunk történetében
– állapította meg. Az iraki háborúra utalva hangsúlyozta:
A tömegpusztító fegyverekről szóló, ma már bizonyítottan hamis okokkal indultunk háborúba. Egyetlen tömegpusztító fegyver sem volt! Most lassan és biztonságban hazahozzuk nagyszerű katonáinkat.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS