Pesti Srácok

Egy robbanás, két bomba, tíz halott - összefoglaló a szentpétervári robbantásról

Egy robbanás, két bomba, tíz halott - összefoglaló a szentpétervári robbantásról

Robbantás történt hétfőn a szentpétervári metrón, a detonáció tíz embert megölt és több tucatnyit megsebesített. Az orosz szövetségi Nyomozó Bizottság (SZK) terrorcselekménynek minősítette a történteket, de megjegyezte, hogy más lehetséges verziókat is mérlegel.

Szvetlana Petrenko, a szövetségi nyomozó hatóság szóvivője jelentette ki a TASZSZ hírügynökségnek elmondta: "tekintet nélkül arra, hogy a büntetőeljárás az Oroszországi Föderáció büntető törvénykönyvének 205-ös cikke (terrorcselekmény) alapján indult, a nyomozásnak az incidens összes lehetséges verzióját meg kell vizsgálnia". Orosz hírforrások eddig még nem számoltak be arról, hogy a terrortámadás elkövetését bármely szervezet magára vállalta volna.

A helyi idő szerint 14 óra 40 perc körül bekövetkezett robbanás Veronika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter szerint tíz halálos áldozatot követelt. Közülük heten a helyszínen vesztették életüket, egy ember a mentőben, kettő pedig a kórházba szállítás után halt meg. Szkvorcova kijelentette, hogy a metróban 57-en sérültek meg, hatan súlyosan. Az Eho Moszkvi rádióállomás úgy tudja, hogy a sebesültek között gyerekek is vannak.

Az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság korábban azt közölte, hogy a detonáció következtében kilencen haltak meg, több mint huszan megsebesültek, a sérültek közül többek állapota rendkívül súlyos. A hivatalos összesítés előtt megjelent sajtóhírek még tíz halottról és félszáz sebesültről számoltak be.

PestiSracok facebook image

A Ploscsagy Vossztanyija metróállomáson a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság szerint a biztonsági szolgálatok egy második, szintén fémgolyókkal töltött robbanószerkezetet hatástalanítottak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki hétfőn éppen Szentpéterváron tárgyalt Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfővel, tévékamarák előtt, még az SZK-bejelentést megelőzően kijelentette: egyelőre nem világos, hogy mi okozta a robbanást. Putyin közölte, hogy több lehetséges okot vizsgálnak, köztük terrorcselekmény elkövetését is. Az elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak.

Alekszandr Kurennoj, az orosz főügyészség szóvivője a Rosszija 24 televíziónak kijelentette: "mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy tisztázzuk, milyen tényezők tették lehetővé ezt a terrortámadást, hogy a jövőben az ilyen eseteket kizárhassuk".

Az Interfax úgy értesült, hogy a robbanást házi készítésű, 300 gramm trotilnak megfelelő robbanóerejű, fémgolyókkal megtöltött pokolgép okozta. A Rosszija 24 hírtelevízió jelentése szerint a hatóságok a nap folyamán több alkalommal kutattak gyanús tárgyak után, és az egyik megállót ki is üríttették. Ugyancsak az Interfax információja szerint a metró kamerarendszere rögzítette a robbantás feltételezett "szervezőjét". Később a Fontanka szentpétervári portál felvételt közölt a szakállas, fekete sapkás középkorú férfiről.

A médiában terjedő kép a robbantás lehetséges elkövetőjéről. Forrás: Twitter

Az Interfax később biztonsági forrásokból úgy értesült, hogy két ember ellen adtak ki körözést, egyik ellen a szerelvényben hagyott robbanószerkezet miatt, míg a másikat azzal gyanúsítják, hogy ő hagyta az utóbb hatástalanított pokolgépet a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson.

Orosz sajtóorgánumok egy ideig két robbanásról számoltak be. Az orosz katasztrófavédelem egyik tisztségviselője később az Interfaxnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy csak egy detonáció történt. Az SZK szerint a robbanás akkor következett be, amikor a metrószerelvény a Szennaja Ploscsagy állomásról a Tyehnologicseszkij Insztyitut állomás felé haladt. Az SZK nagyra értékelte a mozdonyvezető döntését, hogy nem állította le a szerelvényt azt alagútban, hanem továbbhaladt a következő állomás felé, amivel megkönnyítette a sérültek mentését.

A napi 2 millió utast szállító szentpétervári metró összes megállóját lezárták, ami miatt a város utcáin hatalmas közlekedési dugók alakultak ki. A helyi önkormányzat háromnapos gyászt hirdetett. A felszíni közlekedést a nap hátralevő részére ingyenessé tették. Szentpétervári lakosok az áldozatok és családtagjaik iránti szolidaritásuk jeleként virágot vittek a metróhoz.

Moszkvában és több más orosz nagyváros metróhálózatában a szentpétervári robbantások hírére fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be. Fokozták a készültséget több orosz repülőtéren is. Az orosz közlekedési minisztériumban és a közlekedésfelügyeletnél bizottságok alakultak rendkívüli helyzet kezelésére.

Oroszországban legutóbb két csecsen öngyilkos merénylőnő 2010-ben követett el hasonló támadásokat a moszkvai metróban. Az akkori merényletekben mintegy negyvenen vesztették életüket és több mint százan megsebesültek.

MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.