Pesti Srácok

Egy svájci lap szerint így nyerheti meg Ukrajna a háborút

Egy svájci lap szerint így nyerheti meg Ukrajna a háborút

Az ukránok háborúnyerési esélyeiről értekezik a svájci Neue Zürcher Zeitung bécsi tudósítója szombaton megjelent cikkében, amit a Mandiner szemlézett. Mint Ivo Mijnssen írja, Ukrajna a jelen erőforrásaival nem tudja visszafoglalni az oroszok által megszállt területeit, de nem áll rosszul a frontokon, a legnagyobb veszélyt nem saját hadseregének kifulladása, mint inkább a Nyugat esetlegesen megrendülő támogatása jelenti számára.

A szerző szerint az ukránok saját nemzetük fennmaradásáért küzdenek, míg az oroszok a presztízsért, a háború megnyeréséért, és ezért nem kímélnek sem embert, sem hadianyagot. Ebben az ukránok számára nehéz helyzetben az újságíró szerint

Ennek egyik első lépése, ha keserűen belátják, az elfoglalt területekről az oroszokat sokáig nem tudják majd visszaszorítani – a 2023-as ukrán ellentámadás összeomlása már előre jelezte, hogy ez egy vágyálom. A kudarc egyik oka a nyugati támogatás késése volt: az amerikai kongresszusban a republikánusok hónapokig akadályozták az új fegyverszállítmányok megszavazását, míg az európaiak hezitáltak, nem volt meg az egységes politikai akarat, sok volt a bürokrácia, és az európai fegyveripar sem bírta az igényeket.

PestiSracok facebook image

Eközben Putyin mindent egy lapra tett fel, a gazdaságot teljesen a háborús céloknak rendelte alá, és folytatja a felmorzsoló taktikát. Bár becslések szerint a halottjaik és sebesültjeik száma már megközelítheti a félmilliót, ezen emberek többsége a végtelen hátországból vagy a börtönökből származik, Moszkvában zajlik a normális élet.

A különleges erõk Donbasz zászlóaljának képén ukrán katonák egy ukrán mérnökök és önkéntesek által Grad típusúból átalakított Partizan rakéta-sorozatvetõvel készülnek lõni az orosz állásokat a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvõ Csasziv Jar közelében húzódó fronton 2024. július 17-én. A kisteherautó platójára erõsített Partizanhoz a Grad BM-21 rakétáit használják. MTI/EPA/A különleges erõk Donbasz zászlóalja

A háborús fáradtság tehát Ukrajnában és a Nyugaton érződik: az ukránok elvesztették hitüket a teljes győzelemben, és igazságtalannak érzik a toborzási rendszert, így a harci morál csökken. Ennek ellenére az oroszok a túlerő birtokában sem tudtak átütő eredményeket elérni a frontokon, egyre gyengébben kiképzett és felszerelt alakulatokat küldenek a harcba, az ukrán hadsereg pedig az érkező F-16-os vadászrepülőgépek és a nyugati tüzérségi lőszerek birtokában stabilizálhatja a frontszakaszokat – ez lenne a szerző szerint a részleges győzelem, amely végre egy reális cél lehetne.

Ivo Mijnssen úgy látja, hogy Zelenszkij elnök kivár, mert nem tudhatja, milyen hosszan számíthat a nyugati országok támogatására, ezért egyszerre beszél a régi ukrán határok visszaállításáról, de már egyes területek elengedéséről és az oroszokkal való tárgyalásokról is. „Az, hogy Ukrajnában a háborús kimerültség vagy a folytatni akarás kerekedik felül, nagymértékben a Nyugat hozzáállásán múlik" – írja a cikk szerzője, hozzátéve, hogy

Kijev veresége óriási geopolitikai csapást jelentene számára, ráadásul – mivel Putyin világossá tette, hogy Kelet-Európát saját érdekszférájának tekinti –,Ukrajna elbukása Európa békéjét veszélyeztetné.

Forrás: Mandiner; Fotó: Az ukrán nemzeti gárda 15. zászlóaljának katonái Penguin amerikai felderítő drón indítására készülnek a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjai területen húzódó orosz front közelében 2024. július 29-én. MTI/AP/Andrij Andrijenko

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?