Pesti Srácok

Egy szuverén ország azt tilt ki, akit akar – Legalábbis, ha Ukrajnáról van szó (Videó)

Míg hazánkat folyamatosan támadják "a sajtószabadság eltiprásáért", és Magyarországot előszeretettel nevezik diktatúrának, addig a fősodratú média szemében Ukrajna továbbra is a demokrácia mintabástyája. Szép is ez, különös tekintettel arra, hogy ennek a mintaállamnak a vezetése nem szívesen tűri meg, ha valaki igazat mond róla, legyen az a saját ellenzéki médiája, amelyet be-, vagy a külföldi sajtó munkatársai, akiket kitiltanak. Az ilyen "persona non graták" egyike Molnár H. Boglárka, aki azonban nem hagyta annyiban az ügyet.

Amint arról portálunk korábban beszámolt, Ukrajna hatóságai Molnár H. Boglárkát, a Kecskeméti Televízió Junior Príma-díjas műsorvezetőjét, szerkesztő-riporterét, az MTVA tudósítóját három évre kitiltották az országból. Az indoklás? Nos, olyan nem volt. Nehezen is indokolhatnák, hiszen az újságíró egyetlen "bűne" Ukrajnával szemben az volt, hogy részt vett egy, a kárpátaljai magyarok nehéz körülményeit bemutató dokumentumfilm elkészítésében, illetve az, hogy a KTV Töretlenül magyarok című magazinjában, amelynek felelős szerkesztője, folyamatosan foglalkozik a kárpátaljai magyarsággal, akárcsak a többi, határon túlra szorult magyar nehéz helyzetével. Boglárka sem kárpátaljai, sem ukrajnai kapcsolatokkal nem rendelkezik, de szót emelt a nemzettársainkat ért jogsértések kapcsán(nem, mielőtt bárki felvetné, nem terjesztett álhíreket).

Egy székely származású újságírót azonban nem olyan fából faragtak, hogy ennyiben hagyja az ügyet, és ügyvédhez fordult. Portálunk megkereste Kócsó Sándort, Boglárka jogi képviselőjét, akitől megtudtuk, hogy a magyar és az ukrán hatóságokkal is felvette a kapcsolatot. Mint kérdésünkre kifejtette, elsőként a magyar külügy válaszolt a megkeresésére, akik – lévén a kitiltás bár diplomáciai kérdés, de ukrán belügy – csak annyit tudtak javasolni, hogy keressék meg az ukrán hatóságokat is. Továbbá hozzátették, hogy "egy szuverén országnak jogában áll hasonló döntéseket hozni".Sajnos, mivel a nemzetközi jog erre valóban lehetőséget ad, így mást nem tehetünk, mint elgondolkodunk azon, vajon mit szólna a nemzetközi közvélemény, ha esetleg a magyar kormány utasítana ki az ország területéről olyan újságírókat, akik nemhogy negatív fényben tüntetik fel hazánkat, de gyakran álhíreket is terjesztenek? Dr. Kócsó arról is beszámolt, hogy az ukrán hatóságok, illetve Ukrajna magyarországi nagykövetsége sem válaszolt a megkeresésre.

Az ügy azonban nem zárult le ennyivel, portálunk pedig nyomon követi az eseményeket, hogy amennyiben szomszédaink illetékesei mégis hajlandóak válaszolni, illetve ha változás történik a kitiltás kapcsán, azonnal beszámolhassunk a fejleményekről.

PestiSracok facebook image

Fotó: Facebook (kiemelt képünkön Molnár H. Boglárka látható)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?