Pesti Srácok

Egy tesztelést végző orvostanhallgató levele a PS-nek: szégyen, ahogy Gyurcsányék hazudnak a munkájukról

Egy tesztelést végző orvostanhallgató levele a PS-nek: szégyen, ahogy Gyurcsányék hazudnak a munkájukról

Szégyen az, ahogy egyes politikai szereplők minden gátlás nélkül, olcsó politikai haszonszerzés reményében hamis információkkal hergelik a közvéleményt, dezinformálják a védekezésben részt venni kívánókat, ezáltal is gyengíteni próbálva az ország védekezését. Ezzel nem a kormánynak ártanak, hanem a magyar embereknek – írta a PestiSrácok.hu-nak Erhardt Mária, a Semmelweis Egyetem ötödéves orvostanhallgatója arról, hogy Gyurcsány Ferenc pártja Facebook-bejegyzésekben kelt riadalmat és bizonytalanságot a veszélyeztetett szakmákban dolgozók tesztelését végző orvostanhallgatókban és az emberekben egyaránt. Erhardt Mária leszögezte: ne felejtsük el, hogy egy példátlan, történelmi léptékű, világméretű egészségügyi krízishelyzettel állunk szemben, amely mindenkitől komoly áldozatokat és erőfeszítést kíván meg. Különösen igaz ez azokra, akik az egészségügyben dolgoznak. Így azoktól a fiataloktól, akik ezt a pályát választották és hallgatóként már rendelkeznek valamiféle alapismeretekkel, teljes joggal várható el, hogy kivegyék részüket ebből a feladatból, amihez minden szükséges segítséget meg is kapnak. Az ötödéves medika levelét változtatás nélkül közöljük.

Először is, a mentőállomáson, ahol dolgoztunk, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt velünk. Megdicsértek minket, megköszönték a munkánkat, senkit nem vezényelnek, rendelgetnek felsőbbrendűen. Nem napi tizenkét órát dolgozunk, hanem mindenki szabadon eldöntheti, mennyit tud vállalni és milyen ütemezésben. Amennyiben bárki meggondolja magát, le is mondhatja a részvételét.

Azok, akik autós szűrést vállalnak, reggel nyolc és fél tíz között érkeznek meg az indulási pontra, majd minden személy fejenként – így a sofőr is, aki sok esetben ki sem száll az autóból – megkapja a teljes körű védelemhez szükséges védőfelszerelést, amely a következőket tartalmazza: 2 db kapucnis, teljes testet védő overál, védőszemüveg vagy arcpajzs – attól függően, hogy szemüveget visel-e az illető és melyik megoldás kényelmesebb számára –, méretnek megfelelő gumikesztyűből fejenként egy teljes doboz, hogy minden mintavételhez duplán felhúzva is elég legyen (amennyiben napközben elfogy, azonnal biztosít a központ újakat).

PestiSracok facebook image

A délelőtti műszak 10-15 címet tartalmaz, egy kerületen belül. Amennyiben valaki vállalni tudja, folytathatja a műszakot délután is, ez további 7-8 címet jelent. Az étkezés is központilag megoldott, a bázisra hozzák a meleg ételt (például babgulyást, sült csirkecombot, borsos tokányt, sonkás makarónit, croissant-t, kakaós csigát, gyümölcsöt). Tehát nem igaz sem a védőfelszerelés hiányáról, sem az étel elégtelenségéről szóló álhír.

A call centerbe jelentkező hallgatók két műszakban váltják egymást, körülbelül 6 órás műszakokban. Ellátásuk ugyanúgy megoldott, mint a tesztelésben résztvevőké. Amíg mi ebédelünk, az autót ózonnal fertőtlenítik. Az OMSZ-tól a hét elején kaptunk kijárási tilalom alól felmentő igazolást, ha bármi miatt este 8 után még nem érnénk haza a munkából.

A SOTE-n a segítségnyújtás egy, az általános elektronikus rendszeren (NEPTUN) keresztül is felvehető tárgy, 2 kredit jár a teljesítéséért. Ezen kívül a helyes mintavételt, és a Covidról fontos tudnivalókat kötelező új tárgyként oktatják idéntől. Azt is szabályba foglalták, hogy aki már az OMSZ-nél önkéntes munkát vállal, az máshova már nem osztható be, illetve igyekeznek mindenkit olyan kórházakba osztani, ahol amúgy is gyakorlatát végzi (a 6. éven), vagy dolgozik.

A vizsgák kérdése valóban bonyolultabb, ezt kár lenne tagadni, minden intézet más vizsgakövetelményeket támaszt, máshogy vizsgáztat, és az évfolyamok között, de még ötödéves társaim között is mindenkinek más-más tárgyai vannak egy adott héten, így itt csak a személyes tapasztalatomat tudom megosztani, ami viszont pozitív. Amint jeleztem, hogy hiányzásom oka az OMSZ-nél teljesített szolgálat, gyorsan visszajeleztek, hogy biztosítanak pótlási lehetőséget, még a gyakorlat utolsó hetében, hogy csoporttársaimmal együtt le tudjak vizsgázni, és be tudjam fejezni az adott tárgyat ebben a szemeszterben. A pótlás valóban nehéz, sok feladat torlódott fel nekem is, de a hallgatóságot biztosították róla, hogy tanulmányaikban hátrány nem fogja érni őket a segítségnyújtás miatt. (Eddig én személyesen ezt is tapasztalom).

Az, hogy egy politikai párt az egyetem rendszerének belső ismerete nélkül kijelenti, hogy a „hallgatók kezében kell legyen a döntés a vizsgáikról”, nagy butaság. Ez egy rendkívül hangzatos mondat, azonban aki valaha is hallgató vagy oktató volt egyetemen és van tapasztalata, pontosan tudja, hogy semmi értelme nincs egy ilyen kijelentésnek logikailag sem. A vizsgák teljesítésére a klinikák biztosítanak lehetőséget a tőlük telhető rugalmassággal.

Végül, igaztalan rémhír az is, hogy a rektor vagy a vezetőség bárkit kirúgással fenyegetett volna, ha nem teljesít szolgálatot. Ilyen tudomásom szerint nem történt. Ne felejtsük el, hogy egy példátlan, történelmi léptékű, világméretű egészségügyi krízishelyzettel állunk szemben, ami mindenkitől komoly áldozatokat és erőfeszítést kíván meg. Különösen igaz ez azokra, akik az egészségügyben dolgoznak. Így azoktól a fiataloktól, akik ezt a pályát választották és hallgatóként már rendelkeznek valamiféle alapismeretekkel, teljes joggal várható el, hogy kivegyék részüket ebből a feladatból, amihez minden szükséges segítséget meg is kapnak.

A vezető kép illusztráció: Koronavírus-teszthez vesz mintát a Semmelweis Egyetem hallgatója a Mesevár Német Nemzetiségi Óvoda egyik munkatársától a Veszprém megyei Pápakovácsiban. MTI Fotó: Vasvári Tamás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.