![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/szajna_MTI.jpg)
Párizs a világ vezető sportvárosa, Budapest pedig 14. helyen áll azon a listán, amelyet a Burson kommunikációs világcég készített és tett közzé a sporthoz leginkább kapcsolódó száz települést rangsorolva.
A tanulmányt ismertető insidethegames.biz portál kiemelte, hogy az idei nyári olimpiának otthont adó francia főváros második éve áll a lajstrom élén, mögötte a második a 2028-as ötkarikás játékokat rendező Los Angeles, harmadik pedig New York.
A rangsor a sport és a város viszonyának a közösségi média véleményét is figyelembe vevő elemzésén alapul, a nemzetközi sportszövetségek vezetőinek és a nagy nemzetközi sportmédiumoknak a véleményével kombinálva. A portál hozzáfűzte, hogy értékelési szempontnak számít az adott metropolisz olimpiához való kapcsolódása is.
Ennek fényében érdekes, hogy a dobogósok közül először szorult ki London, a 2012-es olimpiának otthont adó brit főváros, míg nála is hátrébb került Tokió, a 2021-es ötkarikás játékok házigazdája, amely a 2022-es első helyről a 13. pozícióba csúszott vissza. Mi több: a rangsorban jelenleg már csak a 61. egy harmadik olimpiarendező, Rio de Janeiro, amely a 2016-os játékokat bonyolította le.
A portál megjegyezte, hogy a rangsorkészítésnél erőteljesen érvényesült a sport amerikai megközelítése, a globális marketing, amennyiben az amerikai városok a sportjelenlét hangsúlyozásakor a szórakoztatásra is nagy figyelmet fordítanak. E szempont érvényesülését példázza a rangsor bronzérmese, New York mellett Miami kilencedik vagy Las Vegas 15. helye.
Az insidethegames.biz idézte Lars Haue-Pedersent, a rangsort készítő cég ügyvezető igazgatóját, aki kiemelte: “a sporthírnevüket építeni kívánó városok számára a hatékony kommunikációba való befektetés jelentős előnyökkel járhat, néha még az infrastruktúra fejlesztésénél is többel.”
A sportvárosok 2024-es rangsorának élcsoportja a Bursonnál:
- Párizs
- Los Angeles
- New York
- London
- Madrid
- Lausanne
- Manchester
- Barcelona
- Miami
- Washington
…14. Budapest
Forrás/fotó: MTI
Salak Miklós
2024-07-17 at 23:08
Nálunk lehet a Yakuzák SE sportágait számolták, mert a foci elég szxr lett, de az az Agócs Tibi fideszkatona-féle lábkirúgás nagyon profi.
Naprózsa
2024-07-17 at 22:36
Hááát, ha azt is számolják a “hogyan fussunk a késelő migráns elől, hogy életben maradjunk” típusú sportágat, meg a “hogyan pörögjünk fejünkön, addig sem csinálunk semmi hasznosat” utcai táncináncizást, vagy a “hogyan ússzunk fekáliában” akkor tényleg első lehet Párizs.
Viszont még ennél is jobb azt a sporthozzállást díjazni, a mennyibe került ellopni másoktól a olimpiarendezés jogát, aztán a meglopott fővárost 14 helyre soroltatni, abban aztán tényleg verhetetlenek a francisztánok.
Nem sajnálja senki se tőlük, az első helyet..
2024-07-17 at 22:13
Nagy sport szeretett kell ahoz, hogy az ember egy ilyen fekáliás, szennyvizes, fertőzött, folyóvízbe belemenjen. Meg is érdemlik a franciák az első helyet. Nem sajnálja senki se tőlük.
Cuki
2024-07-17 at 21:26
Belehajtott egy auto egy teraszba Párizsban