Pesti Srácok

Egy zárt kapus mérkőzés és pénzbüntetés a magyaroknak

Egy zárt kapus mérkőzés és pénzbüntetés a magyaroknak

Az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség (FIFA). A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott.

A FIFA keddi közlése alapján a fegyelmi bizottság az eset súlyossága miatt hozott ilyen szigorú döntést. A magyar drukkerek egy csoportja gúnyosan adott hangot a nemtetszésének, amikor a szeptember 2-i, 4–0-s vendégsikerrel zárult mérkőzésen az angol játékosok rasszizmusellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek a kezdés előtt, majd a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekeltek. Emellett – a FIFA indoklása alapján – a hazai szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak és eltorlaszolták a lépcsőket.

A közlemény kiemeli: a FIFA továbbra is határozottan elutasítja a rasszizmus és az erőszak minden formáját, és egyértelműen a zéró tolerancia elvét képviseli az ilyen magatartással szemben a labdarúgásban. A szervezet a döntésről tájékoztatta a magyar szövetséget is.

Az angol szövetség (FA) a találkozó másnapján fordult a FIFA-hoz a rasszista megnyilvánulások – amiket rendkívül kiábrándítónak nevezett – kivizsgálása miatt. A brit ITV és a Sky Sports televíziók riporterei azt állították, láttak és hallottak olyan magyar szurkolókat, akik majomhangok utánzásával gúnyolták a színesbőrű Raheem Sterlinget és Jude Bellinghamet, sőt a Sky Sports felvételeket is mutatott az egyik ilyen nézőről. Akkor Gareth Southgate szövetségi kapitány és Harry Kane csapatkapitány is elmondta: nem voltak tanúi rasszista incidenseknek, de ha mégis történtek ilyenek, az teljesen elfogadhatatlan, és büntetést érdemelnek. Boris Johnson brit miniszterelnök a közösségi oldalán azt írta:

PestiSracok facebook image

A kormányfő is felszólította a FIFA-t, hogy tegyen határozott lépéseket a felelősökkel szemben annak érdekében, hogy

Az MLSZ akkori közleménye kiemelte: a Puskás Arénába kilátogató 60 ezer szurkoló döntő többsége sportszerűen, a magyar válogatottat biztatva drukkolt még akkor is, amikor már vesztésre állt a csapat.

– írták a szövetség honlapján, megjegyezve, hogy az esetleges pénzbüntetést polgári peres eljárás keretében az elkövetőkre hárítják, akik emellett a sportrendezvényekről történő kétéves kizárásra számíthatnak az eljárás végén.

Júliusban az európai szövetség (UEFA) három zárt kapus mérkőzésre – az egyiket két év próbaidőre felfüggesztve – büntette a magyar válogatottat, mert drukkerei diszkriminatív magatartást tanúsítottak a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság három csoportmeccsén. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese következő hazai vb-selejtezőjét október 9-én az albánok ellen vívja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a Polbeat nagy antifa-széljobb vitája (VIDEÓ)

‎Polbeat 2025 június 6.
Varga “Nefelejcs” Gergő, aki a marxista Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, az R56 Sörözőben. A mérkőzésvezető Kertész Dávid volt.