Nagy Ádám nem elég kemény, nem elég erős – mondja az olasz szakújságíró. A másik nagy tehetséget egészen mostanáig, huszonhat éves (!) koráig nem dolgoztatta meg senki az élvonalban – mondja a Magyarországon dolgozó szerb edző. Fiatal focistáink gyöngék, még a lagymatag magyar bajnokik iramát sem bírják, bár ömlik a pénz a fociba, igazából a régi arcok és a régi arcok tanítványai vannak mindenhol. Mi a baj a magyar focival?
Amikor a Honvéd-szurkolókkal beszélgetek, gyakran hallom, hogy egyetlen fő bajuk van az akadémiáról felkerült fiatalokkal: hihetetlenül vékonyak, puhányok, könnyen elnyomják őket még itthon is. Bár összességében mindenki örül, hogy a Kispesten legalább tényleg foglalkoztatják a saját neveléseket (és így lett bajnok a csapat), de valami biztosan nem működik.
Hihetetlen, de egyetlen őserejű, mokány, kemény futballista sem tűnik fel évek óta.
Nyilván nem véletlen, hogy a magyar futballisták közül iszonyatosan kevés játszik értékelhető felnőttcsapatban, még a válogatottak többsége is a futottak még bajnokságokban futballozik, esetleg Kínában vagy az araboknál keres pénzt, vagy a kiöregedett európai játékosok másik kedvenc földrészén, Észak-Amerikában tör a gólkirályi címre. Vagy fizikálisan, vagy mentálisan, vagy technikailag nem elég jók, de a legtöbben mindhárom területen alulmaradnak. Az utóbbi időben a mezőnyjátékosok közül egyedül az állandóan szapult Szalai Ádám volt képes megmaradni a világ egyik legerősebb bajnokságában, de azért a Hoffenheim sem róla szól, még akkor sem, amikor éppen nem sérült.
És messze ő a legkeményebb, legvagányabb csatárunk, aki még véletlenül sem hízott fel száz kilóra egyszer sem, ráadásul ő az egyetlen, aki bele mert állni a szakma elleni küzdelembe.
(Kapott is ezért rendesen a bennfentes világ újságíróitól).
U17 / Fotó: MLSZ.hu
Valami egészen biztosan nem stimmelhet a magyar futballistákkal, hiába ömlik hatalmas pénz a labdarúgásunkba, alig látni olyan fiatalt, aki legalább ebből a továbbra is gyenge bajnokságból kiemelkedne. Ha meg igen, rendre visszasüllyed: a Debrecen szurkolói jól emlékeznek arra, mekkora hasat eresztett az amúgy nagyon tehetséges Cvitkovics Péter az első komolyabb sikerek, a Bajnokok Ligájába jutás után. Egy idő után csak totyogott, de még úgy is játszott, mert a társai még rosszabbak voltak. Aztán kitették (jellemző, hogy a vele készült „őszinte” interjúban arról beszél, hogy azért, mert nagy szája volt), és szépen megindult lefelé. Az is érdekes, hogy szerinte akkor rontották el, amikor egyszerre pakoltak rá rengeteg izmot, s nem évek alatt építettek fel.
De bárki napestig folytathatná a sort, kezdve a hatalmas ígéret Németh Krisztiántól, aki pályafutása csúcspontját eddig Amerikában érte el, folytatva mondjuk a nála is ígéretesebbnek tűnő Koman Vladimirrel, akiről – bocsánat – fejből azt sem tudom, hol futballozik.
Az ő helyüket akkor a Liverpoolba, de legalábbis az Evertonba, Dortmundba álmodtuk. Álmodtuk.
Most megnéztem: Koman éppen a török másodosztályú Adanaspornál van. Nyilván nem véletlen, hogy a neve fel sem merült a válogatottnál.
Nagy ígéretek / Fotó: MTI
A csatár, akit huszonhat évesen dolgoztattak meg először
Ha azt hinnénk, hogy a magyar futballban most, most megint, most aztán tényleg beindult valami, akkor csalódni fogunk. Ha történt is változás, az annyira lassú, hogy szabad szemmel észrevehetetlen. És most nem is a nagyválogatottról beszélek. Jellemző, amit az Újpest szerb edzője, Nebojsa Vignjevics mondott mostanában az MTK-nevelés Tischler Patrikról, aki előbb a Felcsútnál, majd a Videotonnál is könnyűnek találtatott: „… tisztában vagyok vele, milyen tehetséges srác, de a meccseken sokkal többet kell dolgoznia. Elmozogni jobbra, balra, futni, ütközni, becsúszni, Novothny Soma ebben jobb egyelőre.
Patrik elmúlt huszonhat éves, állítom, sehol nem dolgoztatták még meg kellőképpen.”
– mondta ezt a sokszoros utánpótlás válogatott csatárról, akit jó magyar futballszokás szerint kora ellenére még mindig „tehetségesnek” nevezünk.
Az egészben az a szomorú, hogy Tischler magyar szinten jó fizikumúnak számít, csak „sehol nem dolgoztatták még meg kellőképpen.” Ha a szerb nem tódít, akkor az azt jelenti, hogy a futballrajongó miniszterelnök két kedves csapatában, az éppen ezért kiemelt helyzetben lévő Videotonnál és a Felcsútnál sem. Hogy lehet ez?
Úgy, hogy mondjuk a Felcsútot mások mellett egy darabig az a Bognár György vezette, aki a magyar futballisták között kétségtelenül intelligens, nagy dumás szakember, viszont mindenhol megbukott, gyakorlatilag Détári Lajoshoz hasonlítható vándormadár. Akit egyébként onnan ismerhet az átlagszurkoló, hogy évekkel ezelőtt masszív szerencsejáték-függő edzőt sikkasztásért perbe fogták, csak aztán megegyezett a soproni klubbal.
Mondjak még jobbat?
Hogy a Békéscsabát évtizedekig vezette az a Pásztor József, aki még 2014-ben is szakmai igazgató volt a klubnál, annak ellenére, hogy Váczi Zoltán bevallása szerint aktív részese volt csapata állandó piálgatásainak. Pásztor a kilencvenes években egyszerre volt edző és kocsmatulajdonos, Pikk Dámája előtt a korabeli cikkek szerint részegek tébláboltak az úton (ne tévedjünk: minden bizonnyal köztük saját futballistái is ).
Utóbbi most tanácsadó a Békéscsabánál, Bognár György a Budaörs szakmai igazgatója, de kár lenne rajtuk elverni a port, mert számtalan hozzájuk hasonló, náluk szakmailag jóval képzetlenebb, még komoly játékosmúlttal sem rendelkező, de morálisan hasonlóan kikezdhető alak sertepertél a futball környékén.
Miben léptünk egyáltalán előre? Mert nem lehet tagadni:
a futballgyárak vezetésével lehet a probléma, ha onnan ennyi „selejt”, a piacon eladhatatlan, a vásárlóknak (nézőknek) csalódást okozó „termék” jön ki.
Ez nyilván senkinek sem jó, a kormányfőnek tényleg szívügye a futball, és nem hihető, hogy örülne ennek a helyzetnek. Ott van a Ferencváros, hiába hoz haza újabb és újabb válogatottakat, hiába igazol külföldről, továbbra is leszerepel minden nyáron. Még akkor is, ha a klub prominens vezetője szerint már Európa Liga-csoportkörös keretük van.
Hol vannak a saját nevelések? Hol vannak a nézők? Hol van a Fradi-hangulat? Hol vannak a fradista játékosok?
Fradisták, akiket még lehetett szeretni vagy utálni / Forrás: Tempofradi.hu
Szomorú fejlődés ez: talán kevesebb a bunda, kevesebb a link, piás futballcsaló, de kevesebb a szurkoló is, alig-alig látni olyan játékost (ezek többsége is külföldi), aki miatt érdemes lenne kijárni. Nagyon is jellemző legnagyobb ígéretünk, Nagy Ádám helyzete.
Nagy Ádám nem elég erős
A Bologna középpályása az előző szezonban még alapember volt az olaszoknál, bár előre játékban sohasem mutatott sokat, és nagyon sok volt az alibipassza, összességében remekül beverekedte magát a csapatba.
Újoncévében ez nem kis bravúr volt, idegenlégiósként alapemberre válni a taktikát, az érett futballt minden másnál magasabbra értékelő olasz futballban, ez hatalmas dolog.
Nagy magyar szinten kiemelkedő játékosnak számít. Erre mi történik, kezdődik az új idény, kevesebb a rotáció, és ugyanaz a középpályás még egy percet sem játszott. Most vasárnap sem, csapata pedig nélküle remekel. Igaz, hogy sérüléséből tért vissza, igaz, hogy menedzsere bizakodó (hosszú még az idény), de az Origo által idézett olasz szakújságírók leírták a jóval valóságosabban csengő indokot:
„A csapat továbbra is elismeri a képességeit, de sajnos nem elég kemény és nem elég erős, hogy a mostani középpályára beférjen”
– így az egyik. A másik idézet sem szívderítőbb: „Donadoni mostani Bolognája egyértelműen a védekezésen alapszik, így a középpályán is masszív emberekre van szüksége, Nagy Ádámnak pedig fizikálisan lemaradása van a riválisaival szemben”.
A lemaradást magyarázhatjuk a sérüléssel, de a „nem elég keményt”, „nem elég erőset” nem. Előbbi mentális, utóbbi fizikális probléma.
Nagy Ádám, imázskép / Forrás: MLSZ.hu
Hogyan történhet meg ez ilyen fejlett sportkultúrája országban, ahol olyan birkózókat és kajakosokat nevel ki a szakma, akik egyedül felfalnának egy teljes élvonalbeli futballcsapatot? Úgy, hogy valójában nem sok minden változott.
Nem kell Nagy „kritizálásához” szakértőnek lenni, elég ránézni a fotóra, a kétségtelenül tehetséges futballista igen csak kilóg napjaink gladiátorai közül. Ettől függetlenül idehaza nincsen nála jobb, nem véletlenül volt az Európa-bajnokságon válogatottunk alapembere, remekül lát a pályán, motivált és profi, ezért sem futballozik itthon. Mi hiányzik? A fizikum, ez erő, amit most már későnek tűnik megszerezni.
Emlékeznek Vass Ádámra? Várhidi Péter fedezte fel őt is, amikor tömegével küldte be a fiatalokat a válogatott meccseken. Óriási ígéret volt, rengeteget futott, lelkes volt, Olaszországba igazolt, már az se tudjuk, hol játszik. Tavasszal arról írtak, hogy az MTK-ban van, és a kétségtelenül tehetséges fiatalember tetoválóművész szeretne lenni. Pedig fiatalon, első ránézésre, lehetett volna mostanára a Milan játékosa is.
Az is lehetséges, hogy Nagyot hiába edzik, erősítik, egyszerűen ilyen az alkata, akkor viszont nem való védekező-középpályásnak. Ezek szerint a kiválasztással van a baj? Rossz helyen játszatták? Irányítót kellett volna belőle faragni akkor, amikor az irányítok már kihaltak? Vagy hol a hiba? Mi lesz belőle? Néhány év múlva őt is a Ferencváros nagy igazolásaként fogjuk ünnepelni, vagy meg kell tanulnunk egy újabb amerikai csapatnevet? Esetleg elkezdődik egy valódi rendszerváltás, ami után a következő Nagyot már nem tartják már puhának? A válaszokat nem én fogom, és nem nekem kell megadni. Végezetül egy kép a Nagynál amúgy két centivel magasabb Gattusóról. Őt nem nagyon nyomta el senki…
Fotó:
Facebook
Twitter
YouTube
RSS