Pesti Srácok

Egymást is és tanáraikat is verik a diákok Amerikában (VIDEÓ!)

Egymást is és tanáraikat is verik a diákok Amerikában (VIDEÓ!)

Harci klubokat rendeznek az iskolában, egy bevásárlóközpontból pedig már ki is tiltották a fiatalokat, miután több mint ezren verekedtek össze nemrég. A tinédzserek még saját tanáraikra is rátámadnak, feltehetőleg például azért, mert unatkoznak. A pedagógusok kétségbeesésükben már a Nemzeti Gárda segítségét kérik.

Verekedéseket szerveznek a folyosón, tanárokra támadnak rá, sőt, „harci klubokat” alakítanak az Egyesült Államok legerőszakosabb középiskolájában a tinédzser diákok, ahol a tanári kar egy része már a nemzeti gárdáért könyörög, hogy valahogy kezelni tudják a helyzetet – tudta meg a New York Post amerikai lap. A Bostontól 25 mérföldre délre fekvő Brockton High School túlterhelt tanárai közben saját biztonságukat féltve inkább szemet hunynak az erőszak felett, miután több alkalmazottat brutálisan megvertek a diákok, miközben megpróbálták megállítani a dulakodást – hívja fel rá a figyelmet a V4NA hírügynökség.

– mondta Jamal Gooding, a Massachusetts állambeli Brockton egyik aktivistája, aki szülőkkel és diákokkal beszélgetve próbál segíteni a helyzet megoldásában. Gooding a The Postnak hozzátette, hogy ezek a verekedések még több erőszakot váltanak ki, és fennáll a veszélye, hogy halálos kimenetelűvé válnak.

PestiSracok facebook image

– emelte ki.

Cliff Canavan, a Brockton High School matematikatanára azt mondta, mindennaposak a verekedések a folyosón; tavaly eltört a karja, amikor egyszer közbeavatkozott. Akkor egy eszméletlen diákot rúgtak épp fejbe. Azóta az erőszak olyan mértékűvé vált, hogy tanártársaival már nem próbálnak közbeavatkozni.

– mondta.

A közelmúltban bekövetkezett költségvetési hiányosságok és elbocsátások miatt az iskolában súlyos létszámhiány alakult ki. Azok, akik megmaradtak, tehetetlenek a rend fenntartásában. Kétségbeesett intézkedésként a brocktoni iskolai bizottság négy tagja hivatalosan kérte Brockton polgármesterét és Maura Healey kormányzót, hogy küldjenek csapatokat a Nemzeti Gárdából a bajok megfékezésére. Bár Healey elutasította a gárda kiküldését, és ehelyett a biztonsági ellenőrzésre különített el forrásokat, Canavan szerint már ez a lépés is „hihetetlenül hatásos” volt abból szempontból, hogy ráirányítsa az emberek figyelmét a problémára. Most önkéntesek bevonásával próbálhatnak majd meg javítani a helyzeten, ugyanis a Nemzeti Gárda bevetését valójában a legtöbben nem támogatják.

Egy plázából is kitiltották a tinédzsereket

Egy tavaly decemberben történt hatalmas verekedést követően új korhatárkorlátozás lépett életbe egy Los Angeles környéki bevásárlóközpontban: pénteken és szombaton 15 óra után nem léphetnek be a plázába 18 év alatti fiatalok felügyelet nélkül. A kísérő felnőttnek legalább 21 évesnek kell lennie, és 15 óra után végig a kiskorúval kell maradnia; ha ez nem lehetséges, a kiskorúónak el kell hagynia a területet. A Torrance-ben található Del Amo Fashion Center azután döntött így, hogy tavaly december végén tömegverekedés tört ki, amiben több mint ezer fiatal volt érintett. Öt embert tartóztattak le, és hárman – köztük egy rendőr – sérültek meg. Az incidens végül 30 üzletre terjedt ki a bevásárlóközponton belül, és csak azután sikerült eloszlatni, hogy bevetették a torrance-i rohamrendőrséget – számolt be róla a Fox News amerikai televíziós csatorna.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.