Pesti Srácok

Egymilliárd forintba kerül Karácsony Gergely progresszív ötletbörzéje

Egymilliárd forintba kerül Karácsony Gergely progresszív ötletbörzéje

Karácsony Gergely még tavaly hirdette meg nagylelkű ötletbörzéjét, amellyel civil jelentkezőket várnak a fővárosi önkormányzat részvételi költségvetési tanácsába. Az állandó pénzügyi gondokkal küzdő és a kormányzati elvonások miatt siránkozó főpolgármester egymilliárd forintot különített el a részvételi költségvetésre, amelynek felhasználásáról a fővárosiak egy szűk csoportjának bevonásával döntenek.

Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely épp demokráciásat játszik, és épp kíváncsi a helyiek, a démosz véleményére. Kár, hogy ezt a jó szokását nem előbb vette fel, talán akkor a körutat végigszelő biciklisáv sem borzolta volna a kedélyeket. Most a városvezetés a felnőttkorú lakosság jelentkezését várja az úgynevezett részvételi költségvetési tanácsba. A jelentkezők között sorsolással – az még nem derült ki, hogy közjegyző jelenlétében vagy sem – fogják kiválasztani azt a hatvan szerencsés embert, akik segíthetik Budapest munkáját. A lelkes és laikus önkéntesek a már előzetesen jóváhagyott ötletek elbírálásában vesznek részt.

A beküldött tervekről egyenlőre nincsenek információk, az biztos, hogy a döntéshozatali munka a tavasszal kezdődik el. A városvezetés ettől a hatvan – különféle végzettségű, egzisztenciális háttérrel rendelkező – embertől reméli, hogy segíti a döntéshozók professzionális és körültekintő tevékenységét.

A kiírás szerint a pontos feladatuk a következő lesz:

PestiSracok facebook image

  • A beérkezett projektek osztályozása megadott szempontok szerint, ezt a tanács tagjai önállóan végzik.
  • A legkevesebb pontszámot kapott vagy a legellentmondásosabb megítélésű ötletekkel kapcsolatban javaslattétel közösen, vezetett megbeszélések keretében.

Miért is jó ez Budapestnek?

A leírásban Karácsonyék elővették a sokszínűség-kártyát, és szép gesztusként elmondhatják hogy a fővárosi vezetés „biztosítja, hogy a részvételi költségvetésre elkülönített pénz felhasználásáról valóban a budapestiek döntsenek.” A munkáért külön juttatás nem jár, maga a „beleszólási folyamat” két-három napot vesz igénybe. A járvány miatt az ülésekre online formában kerül sor, a tanács fővédnöke Kerpel-Fronius Gábor, főpolgármester-helyettes lesz.

A részvételi költségvetés elnevezésű ötletbörzére eddig hatszáznyolcvanhét javaslat érkezett be. Három fő témához lehet hozzászólni, természetesen egyik sem nagy meglepetés. Várják a véleményeket a zöldítés témakörében, azaz, ha látunk valahol elhanyagolt, parkosításra alkalmas területet, amit még nem adtak el a kilencvenes években, akkor ötletelhetünk bátran. A teljes keretösszeg kétszázötvenmillió forint. A lényeg, hogy akadályozzuk meg a klímaváltozást és Budapest legyen biciklibarát város.

Társadalmilag érzékenyítene az újabb lufihámozó szakkör

Miután a biztonság, fenntarthatóság körét kimaxoltuk, jöhet a második csoport, mely a szolidaritásról szól, és lényege, hogy olyan közösségi tereket hozzanak létre, ahol a különféle társadalmi rétegek szépen megférnek egymás mellett. Magyarul Karácsonyék várják a terveket a hajléktalan emberek életét megkönnyítő fejlesztésekre, vagy olyan találkozási pontokra, játszó-, fitnesz parkokra, amelyeket lehetőleg minél több korosztály szívesen használ. Budapest közösségeinek fejlődését célzó ötleteket várnak olyan projektek formájában, amelyek növelik az esélyegyenlőséget, mérséklik az elesett csoportok kiszolgáltatottságát, segítik a különböző társadalmi csoportok gyakoribb, konfliktusmentes közös térhasználatát.

A megfogalmazásból nem derül ki pontosan mire gondolnak, de bizonyára sok kisgyerekes család örülni fog amikor a társadalom leszakadóban lévő tagjai – a szolidaritás és felzárkózás jegyében – együtt játszanak a fiatalabb generációval. Ahogy talán az sem véletlen, hogy a legtöbb fitneszparkot felnőttek számára tervezték, és éjszakára lezárják őket. Láthatóan a városvezetés ebből az idáig jól működő, elkülönített rendszerekből szeretne inkább egy új, innovatív halmazt kreálni.

Az utolsó téma már a grandiózusabb tervekről szól, és a keretösszeg is magasabb: projektenként kétszázötvenmillió forint, és legfeljebb két elképzelés valósulhat meg a zöldítés és gondoskodás jegyében. A pályázatra vonatkozóan részletesebb, pontosabb iránymutatást itt sem találunk, láthatóan a fantáziánkra van bízva, mit jelent számunkra az ökopolitika és a gondoskodás.

Forrás:budapest.hu;

Fotó: Horváth Péter Gyula/ PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?