Pesti Srácok

Egymilliárdnyi kokaint fogott a TEK Budapesten

Egymilliárdnyi kokaint fogott a TEK Budapesten

Huszonhárom kilogrammnyi, mintegy egymilliárd forint értékű, rendkívül jó minőségű kokaint foglaltak le a fővárosban egy rajtaütés során a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai a napokban - adta hírül szerdai számában a Zsaru magazin.

Egy zuglói lakóparkban végrehajtott akció alkalmával a nyomozók elfogtak egy 41 és egy 46 éves férfit, illetve egy 29 éves nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedtek - közölte a hetilap. A cikk szerint a drogot autóalkatrészként adták fel Panamában és január 13-án érkezett a szállítmány Magyarországra, a gyanúsítottak pedig két nappal később vették át a küldeményt. A vámügyintézéshez egy hajléktalan iratait és adatait használták a csempészek.

A két férfi és a nő panaszt tettek a gyanúsítás ellen, ennek ellenére január 18-án elrendelték előzetes letartóztatásukat. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda jár el - közölte a Zsaru magazin.

PestiSracok facebook image

Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy az ügy részleteit csütörtökön, nemzetközi sajtótájékoztató keretében ismerteti a rendőrség.

mti

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?