Pesti Srácok

Számos higiéniai szabály megszegése miatt egymilliós bírságot szabtak ki a Pesti úti idősotthonra

Számos higiéniai szabály megszegése miatt egymilliós bírságot szabtak ki a Pesti úti idősotthonra

Az elmúlt napokban Budapest Főváros Kormányhivatalának X. kerületi hivatala a Pesti úti idősotthonban tartott helyszíni ellenőrzés során feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében újabb járványügyi intézkedések végrehajtására kötelezte az intézményt, ahol a legutóbbi adatok szerint 295 gondozott és 26 dolgozó lett fertőzött és már 34-re nőtt az elhunytak száma. Figyelemmel arra, hogy a hiányosságok járványhelyzet idején álltak fenn, a Kerületi Hivatal a jogszabály szerint az egészségügyi bírság kiszabásától nem tekinthetett el, így a bírság összegét a jogszabálysértés súlyát figyelembe véve egymillió forintban állapította meg – közölte szerda délután kiadott közleményében Budapest Főváros Kormányhivatala.

A Kormányhivatal közölte, hogy az idős gondozottak védelme és a további megbetegedések megelőzése érdekében számos higiéniai intézkedést várnak az intézménytől, és azt is, hogy a megfelelő egészségügyi ellátás érdekében szüntessék meg a személyi minimumfeltételt érintő hiányosságokat, és csak megfelelő képzettséggel rendelkező, szakápolást végző egészségügyi dolgozókat alkalmazzanak. A Kormányhivatal kiemelte:

A fenti intézkedésekre azért van szükség – tették hozzá –, mert a helyszíni ellenőrzésen az ellenőrök több szabálytalanságot tapasztaltak. Ilyenek például, hogy a többször használatos orvosi eszközök kezelése nem szabályszerű. A nővérdolgozókban nem biztosított az előírásoknak megfelelő kézfertőtlenítés, a munkafelületeken keveredik a tiszta és szennyezett terület (pl. a steril fecskendő és a veszélyeshulladék-gyűjtő doboz az ellenőrzés idején egymás mellett volt), a férfi dolgozói öltözőben a kézmosóknál semmilyen kézfertőtlenítő, kézmosószer és kéztörlési lehetőség nincs – tették hozzá.

PestiSracok facebook image

A gyógyszerek felhasználhatóságának idejét nem megfelelően ellenőrzik, nem készül az ellenőrzésről dokumentáció, valamint több lejárt gyógyszert és gyógykészítményt találtak az ellenőrzés idején. A felületek, az ápolási eszközök fertőtlenítése, tisztítása nem szabályozott, ad hoc jellegű. Az alkalmazott fertőtlenítő oldat minősége, mennyisége nem szabályozott. Nincs kijelölt helyiség és tárgyi feltétel az ápolási eszközök tisztítására, fertőtlenítésére, pl. a szoba WC tisztítása, fertőtlenítése a zuhanyozókban történik – emelték ki.

A közlemény szerint az ellenőrzés során megtekintett szennyesgyűjtő helyiség rendezetlen, áttekinthetetlen, kézmosó van, de a csap és környéke nem hozzáférhető, a takarításra szolgáló eszközök nem beazonosíthatók, a felületfertőtlenítés és a takarítás folyamata nem nyomonkövethető. A szennyesszámolást végző dolgozó nem használ megfelelő védőfelszerelést. Szabálytalan a hulladékgyűjtés, a gyűjtőedényekben keveredik a veszélyes hulladéknak minősülő ledobott egyszer használatos kesztyű, szájmaszk és az egyéb hulladék. A jelenleg használt nagyméretű veszélyes hulladékgyűjtő kartondobozok nem alkalmasak a kesztyű és szájmaszk gyűjtésére.

Figyelemmel arra, hogy fenti hiányosságok járványhelyzet idején álltak fenn, a Kerületi Hivatal a jogszabály szerint az egészségügyi bírság kiszabásától nem tekinthetett el. A bírság összegét a jogszabálysértés súlyát figyelembe véve a Hivatal egymillió forintban állapította meg. A Kerületi Hivatal a bírság összegének kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe azt, hogy a Szolgáltatóval szemben bírság kiszabására első alkalommal került sor, az ellenőrzés során tanúsított együttműködést, illetve, hogy saját hatáskörben intézkedéseket foganatosított. A Kerületi Hivatal súlyosbító körülményként értékelte a bírságolásnál a járvány idején elkövetett többszörös jogsértést.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.