szabálytalanságok
Számos higiéniai szabály megszegése miatt egymilliós bírságot szabtak ki a Pesti úti idősotthonra
Az elmúlt napokban Budapest Főváros Kormányhivatalának X. kerületi hivatala a Pesti úti idősotthonban tartott helyszíni ellenőrzés során feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében újabb járványügyi intézkedések végrehajtására kötelezte az intézményt, ahol a legutóbbi adatok szerint 295 gondozott és 26 dolgozó lett fertőzött és már 34-re nőtt az elhunytak száma. Figyelemmel arra, hogy a hiányosságok járványhelyzet idején álltak fenn, a Kerületi Hivatal a jogszabály szerint az egészségügyi bírság kiszabásától nem tekinthetett el, így a bírság összegét a jogszabálysértés súlyát figyelembe véve egymillió forintban állapította meg – közölte szerda délután kiadott közleményében Budapest Főváros Kormányhivatala.Az egész országra kiterjeszti a civil autós ellenőrzéseket a rendőrség
A budapesti balesetek kilencven százalékáért a járművezetők, tíz százalékáért pedig a gyalogosok a felelősek, ezért az egész országra kiterjeszti a civil autós razziázást a rendőrség. Ha mindenki betartaná a közlekedési szabályokat, a személyi sérülések és a halálesetek aránya jelentősen csökkenne az utakon.2019-es önkormányzati választás – Harmadszorra írtak ki választást Várföldén
Decemberben harmadik alkalommal tartanak polgármester- és képviselő-választást a Zala megyei Várföldén, ahol a választói névjegyzékben szereplők számának hirtelen emelkedése miatt október 13-án és az elmúlt vasárnap is érvénytelen volt a voksolás. Szunyogh István, a bánokszentgyörgyi közös hivatalhoz tartozó Várfölde jegyzője csütörtökön az MTI érdeklődésére elmondta: a helyi választási bizottság szerda esti döntése szerint december 8-án ismétlik meg újra a voksolást. A döntés még nem jogerős; három napon belül megtámadható.Magyarország elfogadta az EU által kiszabott büntetést
Magyarország elfogadta az EU-források szabálytalan felhasználásáért hazánkra kiszabott büntetést, amelynek összege meghaladja az ötszázmilliárd forintot, ami az ország GDP-jének több, mint egy százalékát teszi ki – írta a Reuters cikke alapján a Mandiner. Magyarország projektenként megfellebbezhette volna a testület megállapításait, de helyette inkább elfogadott egy fix, tíz százalékos pénzügyi korrekciót az egész csomagra.Hatósági vizsgálat kezdődhet Hadházy ellen szabálytalan aláírásgyűjtés miatt
Az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért indított aláírásgyűjtésének adatvédelmi hiányosságai miatt érkezett bejelentés Hadházy Ákos ellen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz — értesült a Magyar Nemzet. A független országgyűlési képviselőre tehát hatósági vizsgálat várhat, amely azt hivatott tisztázni, vajon illetéktelen külföldi kezekbe kerültek-e miatta több százezer magyar állampolgár személyes adatai.A veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozói pert fontolgatnak – el sem indulhatott volna a busz
A legújabb vizsgálatok szerint elképesztő szabálytalanságok előzték meg a veronai busztragédiát: a jármű el sem indulhatott volna. Több áldozat hozzátartozója feljelentést tesz – tudta meg a Blikk.Minden ellenzéki pártnál talált számviteli és könyvvezetési szabálytalanságokat az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék megfelelőnek találta az MSZP, az Együtt és a Liberálisok intézkedési tervét a gazdálkodásukban feltárt szabálytalanságok megszüntetésére, az LMP esetében kiegészítést kért, a Jobbik, a DK és a Párbeszéd esetében azonban azt állapította meg, hogy az intézkedési terv nem alkalmas a hiányosságok megszüntetésére, ezért azokat visszaküldte a pártoknak - közölte az ÁSZ szombaton.Ajánljuk még















