Pesti Srácok

Egyre durvább támadások érik a hazai templomokat

Egyre durvább támadások érik a hazai templomokat

Rövid idő leforgása alatt négy katolikus templomot ért durva támadás Magyarországon, a tettesek törtek-zúztak, gyújtogattak, kárt okoztak a vallási kegytárgyakban, a harangokban. Nem tudni, hogy az esetek mekkora hányadában húzódnak meg vallásellenes indítékok, és kikre hat egyes baloldali pártok vallásellenes uszítása.

Csaknem kétezer káresetet, különböző jogszabályokba ütköző cselekményt tartanak nyilván az elmúlt évekből a magyarországi katolikus egyháznál, ezek közül körülbelül harminc esetben betöréses lopás, néhány alkalommal rongálás történt – erről a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata tájékoztatta a Magyar Nemzetet. Hozzátették, a káresetekért kifizetett biztosítási összeg eddig általában nem haladta meg a két-háromszázezer forintot. Kérdésre kifejtették azt is, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága az éjjel-nappal nyitva tartó templomokról, illetve a rendőrségi eljárásokról nem vezet statisztikát. Így nem tudni, hogy ma Magyarországon összesen hány olyan katolikus templom van, amelybe a nap 24 órájában bemehetnek a hívek, és amivel sajnos néha a bűnözők is visszaélnek. A kétezer káreset, bűncselekmény mindegyike nem kap nyilvánosságot, de egy-egy megdöbbentő támadásról így is rendre beszámol a sajtó. Hírt adtak például arról, hogy június 30-án egy középkorú férfi vandál pusztítást végzett Budapesten, a Bosnyák téri katolikus templomban. A tettes fényes nappal, 13 óra körül rontott be a templomba, és szobrokat, zászló-, gyertya- és virágtartót, oltárasztalt, imazsámolyt tett tönkre és gyalázott meg. A kár az elsődleges adatok alapján megközelítette az egymillió forintot. Ugyancsak az előző hónapban, június elején fiatalok egy csoportja betört a kozármislenyi római katolikus plébániához tartozó lothárdi templomba. A vandálok egy buliról hazafelé menet rúgták be a templom ajtaját, majd betörték az ablakokat, szétdobálták a miseruhákat, leszaggatták a képeket, a feszületeket. A környékbeli településekről érkező fiatalkorúak misebort kerestek, és mivel nem találtak, bosszúból feldúlták a templomot. A kárösszeg másfél millió forint volt.

Nagy port vert fel a március 15-én történt durva eset is, amikor egy fiatal férfi baltával törte be a gödöllői görögkatolikus templom ajtaját, majd berúgta azt. Odabent a hátsó padokat leöntötte olajjal, és meggyújtotta. Miközben lángra kaptak az ülőhelyek, felrúgott egy állványt, és fehér anyaggal leöntötte az ikonosztázt. Tettével körülbelül 2,5 millió forintos kárt okozott. Az ügyben vallási tisztelet tárgya vagy vallási szertartás végzésére szolgáló épület megrongálásával elkövetett rongálás bűntett megalapozott gyanújával folytatnak eljárást. Szintén március közepén szégyenletes vallásgyalázás történt Budapesten, az Ibolya utcai kápolnánál is. Vandálok éjszaka a kerítésen keresztül behatoltak az udvarba, felmásztak a haranglábra, és mindkét harag belsejét befújták purhabbal, majd műanyag fóliával körbetekerték azokat. A Magyar Nemzet megkereste a Magyarországi Evangélikus Egyházat is, onnan az a tájékoztatás érkezett, hogy a templomaikban az utóbbi időben nem történt jelentős rongálás. A Magyarországi Református Egyház hasonló választ adott: azt közölték, hogy mivel a templomaik puritánok, nincsenek bennük jelentős értékek, kegytárgyak, náluk csak nagyon elvétve fordulnak elő betöréses lopások vagy rongálások. Nem tudni, hogy a főleg a katolikus templomok ellen irányuló támadások mögött húzódnak-e meg politikai vagy vallásellenes indítékok, de az biztos, hogy a baloldal folyamatosan az egyházak ellen hangolja az embereket. Legutóbb, júniusban a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció tette egyértelművé: lazítana a papok gyónásra vonatkozó titoktartási esküjén. A két párt törvénymódosítást nyújtott be, amely arra kötelezné a papokat, hogy ha szexuális zaklatást vagy pedofíliát érint a bűncselekmény, a gyónás során elhangzott információkat adják tovább a hatóságoknak. A DK-s javaslatot már leszavazták, a Párbeszéd módosító indítványát szeptemberben tárgyalják.

Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: MTI/Veres Nándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.