Pesti Srácok

Egyre nagyobb bajban a Fehérvár, egyre közelebb az aranyéremhez az FTC – Labdarúgó NB I: Ferencváros–Fehérvár FC 3–0 (1–0)

Egyre nagyobb bajban a Fehérvár, egyre közelebb az aranyéremhez az FTC – Labdarúgó NB I: Ferencváros–Fehérvár FC 3–0 (1–0)

Sorrendben tizedik bajnokiján is nyeretlen maradt a Fehérvár FC, amely ma a Groupama Arénában vendégszerepelt. A Ferencváros bajnokjelölthöz méltó teljesítménnyel, különösebb gond nélkül aratott sima győzelmet, miközben a piros-kékek ezzel a vereséggel a kiesés szélére kerültek. Mind az aranyéremről, mind pedig a Kecskemét melletti másik kieső kilétéről a jövő heti utolsó forduló dönt majd. Ennek a hétnek a nagy nyertese végül a Zalaegerszegi TE lett, amely a Fehérvár mai vereségével megőrizte élvonalbeli tagságát.

Mindkét csapat számára rendkívül fontos volt a ma esti Ferencváros–Fehérvár mérkőzés. A hazai csapat bizonyos értelemben lépéshátrányban volt a Kecskemét ellen diadalt arató Puskás Akadémiával szemben az aranyéremért folytatott versenyfutásban, míg a Fehérvár az utóbbi hetek mélyrepülése után a kiesőzónában találta magát és szó szerint az életéért küzd a hátralévő két mérkőzésén. Egyik csapatnak sincs könnyű dolga, hiszen a címvédő majd a tavasszal még veretlen Győr otthonában zárja a pontvadászatot és csak a pontszerzés jelenthet számára biztos bajnoki aranyat, míg a Fehérvár az utolsó fordulóban azt a Debrecent fogadja, amely szintén élet-halál mérkőzésre érkezik majd a Sóstói Stadionba és a vesztes búcsút mond az élvonalnak.

Ma azonban még sem a zöld-fehérek, sem a piros-kékek nem foglalkozhattak a jövő heti záró fordulóval, hiszen a mai fellépésen is győzelemre volt szükségük. Erre még akkor is a Ferencváros tűnt esélyesebbnek, ha figyelembe vesszük, hogy szerdán büntetőkkel elbukták a kupadöntőt, mert a bajnokságban jól megy nekik. Robbie Keane több helyen is változtatott az általában megszokott csapaton. Varga Barnabás a padon kezdett, Saldanha úgyszintén, bekerült ugyanakkor az elmúlt fordulókban többször is eredményes Joseph. Szintén hiányzott Traoré, aki sajnos elveszítette az édesanyját. A vendégeknél bekerült a csapatba Pető Milán, Saponjics ugyanakkor ezúttal csak a kispadon kezdett. A piros-kékek kilenc meccs óta nem tudtak nyerni a bajnokságban, égetően szükségük lett volna tehát egy sikerre.

Összeállítások

PestiSracok facebook image

Ferencváros: Dibusz – Gartenmann, Cissé, Szalai – Makreckis, Keita, Tóth, Zachariassen, Civic – Joseph, Pesics. Fehérvár: Dala – Kovács M., Petrov, Spandler, Kalandadze, Milicevic – Katona, Melnyik, Szabó B. – Pető, Stefanelli.

Első félidő

Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, amelyen az első komoly helyzet a vendégek előtt adódott. Melnyik cselezte be magát a bal oldalon a büntetőterületen belülre, Gartenmannt szépen csapta be, majd jobbal élesen kapura lőtt, de lövése elkerülte a bal felső sarkot. A 12. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros. Civic végezhetett el szabadrúgást a bal oldalról, beadását Gartenmann megcsúsztatta, a labda pedig úgy pattant meg Milicevicen, hogy róla a saját kapujába pattant. Dala nem védhette a megpattanó labdát (1–0). A váratlan öngól után kis híján sajátot is szerzett az FTC, mert Joseph két remek csel után nagyszerűen szöktette Tóth Alexet, aki bevezette a labdát a büntetőterületen belülre, jobb sarokra tartó lövését azonban Dala bravúrral szögletre ütötte. Újabb két perc elteltével ismét Tóth Alex veszélyeztetett, ezúttal szabadrúgásból. Az FTC uralta a játékot, s bár nem dolgozta ki futószalagon a gólhelyzeteket, egyértelmű fölényben volt. A félidő hajrájára aztán megérkeztek a helyzetek is, Makreckis beadása után Joseph vétette el a labdát, majd Civic húszméteres bombáját védte nagy bravúrral Dala. A 44. percben Civic szöglete után Pesics a hálóba fejelt, ám lesről, így nem változott az eredmény. Bár csupán egy gólos volt a hazai előny a félidőben, ez a Fehérvár számára volt hízelgő, mert a vendégek játékában nem volt benne a gól.

A szünetben még csak egy góllal vezetett az FTC, a kép bal oldalán látható Gartenmann fejese utáni öngóllal. Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala
A szünetben még csak egy góllal vezetett az FTC, a kép bal oldalán látható Gartenmann fejese utáni öngóllal. Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

Második félidő

A játék képe nem változott a folytatásra sem, a hazaiak fölénye jellemezte a mérkőzést, és ez a fölény hamar újabb gólt eredményezett. Az 51. percben Civic bal oldali beadását Pesics fejelte a kapu bal oldalába (2–0). Feltűnő volt, hogy a szerb csatár milyen könnyen megelőzte az őt őrző Milicevicet, aki így mindkét hazai gólban érintett volt. Dala nem védhette a közeli, jól helyezett fejest. Két perccel később Melnyik kapott sárga lapot, miután buktatta Keitát. A BL-győztes középpályás eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a Fradiban. Az 57. percben változtatott először Tímár Krisztián, lehozta Kalandandzét valamint Katonát, helyükön Simut és a fiatal Horváth Tamás folytatta. Négy perccel később Robbie Keane is cserélt kettőt, Zachariassen és Pesics jött le, Varga Barnabás és Abu Fani állt be. A 65. percben Stefanelli ívelése után Petrov fejelt közelről. Dibusz könnyen védett, de legalább feljegyezhettünk végre egy fehérvári lehetőséget ezen a nagyon egyoldalú meccsen. A 69. percben Tímár ismét változtatott kettőt, Melnyik és Stefanelli hagyta el a pályát, helyettük Kovács Bence és Kastrati érkezett. A 70. percben Abu Fanit kellett ápolni, miután Simut térden rúgta. A 75. percben Joseph és Civic számára ért véget a mérkőzés, a helyükre Csirkovics és Ramírez érkezett. A 82. percben Abu Fani lőtt, de nem igazán volt erős és jól helyezett ez a próbálkozás, így Dala könnyűszerrel védett. Két perccel később ismét Milicevic hibázott, elbotlott a saját térfele közepén, Tóth Alex lecsapott a labdára, a büntetőterületen belülre érve lövésre szánta el magát, ami megpattant Spandleren, és a hálóban kötött ki (3–0). A 86. percben élvonalbeli újoncot avatott a hazai csapat, a télen szerződtetett fiatal brazil légiós, Guilherme Henrique szállt be az utolsó percekre.

A Ferencváros úgy aratott sima győzelmet, hogy csak annyit adott ki magából, amennyi feltétlenül szükséges volt. Amennyiben a zöld-fehérek jövő héten pontot szereznek Győrben, újból bajnoki címet szereznek. A Fehérvár számára viszont a Debrecen mai pontszerzése után csak a győzelem jelent menedéket a nagy rivális Loki ellen, döntetlen vagy vereség esetén jövőre a másodosztályban szerepelnek majd.

Vezető kép: a Fehérvár FC hivatalos Facebook-oldala

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.