Nemrégiben egy párizsi egyetemen is távoktatást kellett bevezetni a palesztinpárti tüntetések miatt, miután a tiltakozók blokád alá vették az épület bejáratát. Az USA legrangosabb egyetemein pedig mostanra már mindennapossá váltak a demonstrációk. Van, ahol szünetel a tanítás, hogy megvédjék a zsidó diákokat, a tüntetők antiszemita megnyilvánulásaitól. Közben egyre több jel utal arra, hogy szélsőbaloldali szervezetek, például Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa támogatja a palesztinpárti megmozdulásokat.
Rendőrök bontották el a palesztinpárti tüntetők sátrait pénteken a német parlament épületénél. A berlini megmozdulást azután oszlatták fel, hogy több, mint 30 esetben történt törvénysértés, például gyűlöletbeszéd. A demonstrálók azonban akadályozták a rendőrök munkáját, akik végül 75 embert tartóztattak le. A tiltakozók azt követelték, hogy Németország állítsa le az izraeli fegyverexportot – írja a Híradó.hu.
Tűzszünetet követelünk, a nemzetközi jog alkalmazását és az emberi jogok végrehajtását követeljük a palesztinok számára is. Hat hónapja folyik a népirtás, és azok, akik ránk mutogatnak, akik itt Németországban hatalmon vannak, és antiszemitizmussal, szélsőséges eszmékkel és Izrael-gyűlölettel vádolnak minket, szerintem éppen ez a kormány támogatja a népirtást
– mondta egy tüntető. Rohamrendőröket kellett kivezényelni egy rangos francia egyetemhez is pénteken egy palesztinpárti megmozdulás miatt. A tiltakozó diákok azt akarták elérni, hogy az intézmény vezetése álljon ki a palesztinok mellett, Izraelt pedig ítélje el a gázai offenzívájáért.
A Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének bejáratát blokád alá is vették a tüntetők, ezért az intézmény online oktatásra állt át. Hasonló jelenetek játszódnak le már több, mint egy hete az Egyesült Államok legjobb felsőoktatási intézményeiben is. Egy Ohiói egyetemnél a tüntetők össze is csaptak a rendőrökkel, amikor a hatóságok megpróbálták felszámolni a demonstrálók sátortáborát. Washingtonban imaszőnyegekkel zárták el a tüntető diákok a kampusz egyik utcáját. A demonstrálók az amerikai fővárosban is napok óta tiltakoznak Izrael támogatása ellen – számolt be Náray Balázs, a közmédia washingtoni tudósítója.
Az eseményeknek vannak már következményei, akár politikai következményei. A demokratapárti politikusok, képviselők közül többen támogatásukról biztosították, főként a demokrata párt baloldali szárnyának képviselői. A republikánus házelnök pedig a héten már New Yorkban volt a Columbia Egyetemen, ahol az egyetem vezetésének lemondását követelte, valamint a rendőrség beavatkozását az illegálisan épült sátortáborokkal szemben
– fogalmazott a tudósító. A Columbia Egyetem volt az első, ahol sátrakat állítottak fel a palesztinpárti tüntetők 10 nappal ezelőtt. Azóta pedig országszerte tucatnyi felsőoktatási intézmény csatlakozott demonstrációkhoz, amelyeken egyre gyakoribbak az antiszemita megnyilvánulások. Több helyen beszüntették a tanítást, vagy távoktatásra álltak át, a hatóságok pedig már 500 embert vettek őrizetbe országszerte, a tüntetéshullámot azonban nem sikerült megtörni.
Szélsőbaloldali csoportok, köztük egy Soros-alapítvány és egy Hamászt támogató szervezet is támogatja a diákok tüntetését a Columbia Egyetemen, erről írt a Daily Mail. A brit lap szerint a megmozdulás egyik központi szervezete például Soros György Nyílt Társadalom Hálózatától kapott támogatást, 2016 óta legkevesebb 650 ezer dollárt, vagyis csaknem 240 millió forintnak megfelelő összeget vehettek át.
Soros György fizeti azokat a radikális diákokat, akik az országos méretűvé terebélyesedő Izrael-gyűlölő tiltakozásokat szítják
– ezt pedig a New York Post írta. A napilap konkrét személyeket is megnevezett, akik szélsőbaloldali fizetett aktivistaként szervezik a tüntetéseket az egyetemeken, a Soros-szervezetek megbízásából. A cikk szerint az Amerikai Kampány a Palesztinok Jogaiért nevű NGO-nak 2017 óta 300 ezer dollárt fizetett a Nyílt Társadalom Alapítvány, de más szervezetektől is ömlött hozzájuk a támogatás. Ebből a pénzből fizettek heti nyolc órás szervezői munkáért 2,800 és 3,660 dollár közötti összeget az egyetemista aktivistáknak. A nem egyetemista aktivisták pedig akár 7,800 dollárt is kaptak ugyanezért a munkáéért.
Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTI/AP/Andres Kudacki
Amarna
2024-04-29 at 09:58
MIÉRT?
MI MÖGÖTT NEM AZOK ÁLLNAK???
Steinman
2024-04-28 at 08:50
Jó üzlet fegyvert szállítani Izraelbe. Ehhez ellenség is kell.
150-200 ezer dollárból megvan egy tüntetés, a másik oldalon 5-600 millió dollár a tiszta nyereség.
Senki Alfonz
2024-04-28 at 06:59
Ha nem lett volna Orbán Viktor zseniális előrelátása, nálunk is ez a cirkusz lenne, a hazug szemforgató Libás Péterrel az élen. Így viszont a dollár ellenzéknek nincs elég ereje szép hazánk tönkretételéhez.
Pócspetri
2024-04-28 at 06:44
A képen látható egyen-póló jellegzetesen Soros “védjegy”.
Baktria
2024-04-28 at 06:43
Az egész migráció arra lett kitalálva, hogy – a “nevető harmadik” – az iszlámot és a kereszténységet egymás ellen uszítsa.
Baktria
2024-04-28 at 06:40
Ha az Orbán-kormány nem elég éber, akkor Sorosék hazánkba is importáltak volna már 200.000 arabot, akiknek jogos fájdalmát a helyi társadalom szétrombolására fordítják az “oszd meg és uralkodj” jegyében.
Baktria
2024-04-28 at 06:23
Sorosék az ősi bolsevik trükköt alkalmazzák. Akkor a “proletariátust”, most a palesztinokat használják hasznos idiótaként, saját romboló, világhatalmi céljaikra. A lényeg a természetes közösségek szétrombolása é egymás ellen uszítása.
Abdul Vahid Yahya
2024-04-28 at 06:17
Sorosék hasznos idiótaként használják föl a palesztinokat saját romboló, világhatalmi céljaikra. “Oszd meg és uralkodj”.
Talpra magyar!
2024-04-28 at 02:07
zatyi József2024-04-27 at 20:40 Szerintem jogos nem csak azért mert a gázai palesztinok támadták meg Izraelt de azért is mert a gázai palesztinok segélyekből élősködő paraziták. És szaporodnak szaporodnak …… . Egy szélsőséges muszlim keltető. Nem meglepő hogy a gázai háború miatt mára palesztin gazdasági migránsok is beszöknek az EU-ba ingyen élősködni na ezért szaporodtak túl már évekkel ezelőtt.
Talpra magyar!
2024-04-28 at 01:56
Ezt már tudtuk sok éve mert Soros mint az eu-s vezetés úgy soros rengeteg 10millió dollárral pénzelte – máig is – a gázai muszlimokat ami nagy részét szintén és nem rég köztudott lett hogy a gázaiak rakéták bombák …. csinálására és fegyverek beszerzésére használtak fel.
bl
2024-04-28 at 00:12
A New York Post konkrét állításokat tesz, te pedig általánosan hivatkozol a korára. (Ez egy alapítvány, amit már nem is ő irányít, hanem a fia.)
zatyi József
2024-04-27 at 20:40
Ez rendben van de van egy óriási gubanc.
ATTÓL HOGY SOROS TÁMADJA IZRAELT AMIT IZRAEL CSINÁL AZ NEM LESZ NÉPÍRTÁS ZSIDÓ HOLLÓZÁS?
Mert szerintem igen.
Ez ugyanaz a mese mint Kádár -Soros téma.
ATTÓL HOGY SOROS AKTÍVAN TÁMOGATTA KÁDÁR RENDSZER MEGDÖNTÉSÉT, MÉG SE KÁDÁRÉK, SE SOROS NEM LETTEK DEMOKRATÁK.
SOROS NYILVÁNVALÓAN MINDEN EMBERI SZERVEZŐDÉST MEGTÁMAD MERT VILÁGKORMÁNYOZIK.VAGYIS DEMOKRÁCIÁT, MONARCHIÁT, DIKTATÚRÁT IS.
AZ HOGY ÉPP KIVEL VAN EGY ÉRDEKEN EGY MÁSIK DOLOG.
Nahát
2024-04-27 at 19:57
Nem meglepetés. Túlságosan szervezettek és összehangoltak ahhoz, hogy spontán legyen.