El kell-e tűrnünk a balos média aljasságait? (Levél Csányi Sándorhoz és az MLSZ-hez)

Magyarországon egy kegyelmi állapotnak lehetünk tanúi: azon kevés helyek közé tartozunk, ahol valóban létezik sajtószabadság. Nálunk még le lehet írni olyan szavakat, mint a „migránserőszak”, ki lehet mondani, hogy Great Thunberg egy szerencsétlen gyerek, akit a szülei (és a politika) kihasználnak, teret lehet adni azon valódi tudósok értekezéseinek, akik megmutatják, hogy a klímahiszti (nem a környezetvédelem, mert az nagyon is üdvözlendő) egy nagy baromság, és ahol ha valaki szerint nem létezik kettőnél több gender, akkor csak néhány elmebeteg radikális baloldali aktivista hisztijétől kell tartania az Aurora-Merlin színház-Spinoza-ház által behatárolt Bermuda-háromszögben, nem pedig a teljes ellehetetlenüléstől, kirúgástól a munkahelyén (mint például Amerikában). Ugyanakkor a kormányzatot is szabadon lehet bírálni, szidni.

Hiába próbálják az egész világot telekürtölni az ellenzéki propagandisták, hogy őket itten kérem, elnyomják, a valóság az, hogy az öt vezető internetes hírportál közül négy masszívan ellenzéki, a legnézettebb televíziós csatorna is totálisan az, népszerű rádiós személyiségek, zenészek, humoristák (mondjuk szarul, humor nélkül, de ez más kérdés) szabadon ócsárolhatják a kormányzatot, annak intézkedéseit, személyesen a tagjait, stb. Persze a baloldal azt szereti, hiszen ezt is szokta meg, nem csak a kommunizmusban, de a rendszerváltozást követő években is, ha vele ellentétes hangok nem is léteznek a sajtóban. Ha már lehetnek, az a sajtószabadság vége. (Ahogy azt anno már Göncz Árpád is elmondta Nyzugat-Európában, amikor az akkori baloldali médiatúlsúly 99-ről 95%-ra csökkent.)

A kormánnyal szembeni kritika, a sajtó ilyen irányú tevékenysége természetes része a demokratikus politikának, és még ha nem is esik időnként jól, de így a helyes. A médiának komoly szerepe van a hatalom ellenőrzésében. Van azonban egy óriási szereptévesztése mostanában: a média azt képzeli, hogy ő mindent, bárkit, mindig ellenőrizhet (és bírálhat), de őt nem lehet bírálni, ellenőrizni. Mert az rögtön a „sajtószabadság megsértése”. Az ellenzéki média esetleges túlkapásaira, nyílt hazugságaira reagálni jobb esetben is kormányzati propaganda, de leginkább már maga a legsötétebb vészkorszak. Az ellenzéki sajtó munkatársainak bármiféle bírálatától pedig már csak egyetlen lépés (vagy már annyi sem) vezet a marhavagonokig.

A minap például Fábos György rajzolt egy karikatúrát Miklósi Gáborról, aki nem állt föl a Puskás Ferenc Aréna avatásán, és így a feje mindenki máshoz képest seggmagasságban maradt. A karikatúra természetesen sértő, antiszemita, stb., stb. Amikor a palesztin-rajongó baloldali lapokban jelenik meg gúnyrajz Benjamin Netanyahu-ról, vagy a vele szövetséges Orbán Viktorról, abban természetesen semmi antiszemitizmus nincs. Mint ahogy az sem különösebb baj, hogy Nyugat-Európában mindennaposak a hagyományos zsidó öltözéket viselőkkel szembeni (időnként sajnos halálos kimenetelű) támadások… no de kérem, egy karikatúra! Az már a barna eső.

Nekem egyébként lövésem sem volt Miklósi Gábor származásáról, hitéről (ha egyáltalán van neki ilyen), és egy rozsdás lóf**znyit sem érdekelt. Most viszont, hála a baloldali sajtónak, már mindenki tudhatja róla, hogy az. Egy, az arcvonásokat találóan ábrázoló gúnyrajz miatt antiszemitizmust kiáltani mondjuk, nem túl nagy teljesítmény, az SZDSZ ezt szakmányban csinálta a 90-es években.

Miklósi Gáborral nem az a baj, hogy zsidó. Hanem hogy egy szardarab. És még csak nem is azért, mert nem állt fel a stadionban. Szíve joga. Hanem mert semmi tisztelet nincs benne mások iránt, akikkel esetleg nincs azonos platformon. Nem a meccsről írt, nem a magyar válogatott valóban gyenge teljesítményét bírálta, de még csak nem is a megszokott szőrszálhasogatást produkálta, amikor a haladó média egy átadott épületen, útszakaszon, játszótéren, kórházban, stb. vadászik a hibás feliratra, a csempék közti fugában található résekre, vagy az üres vécépapírtartókra… Nem, Miklósi Gábor egyszerűen csak leminősítette azokat az embereket, akik felálltak a „Nélküled”-re, akiknek jelent valamit a határon túli magyarokkal való összetartozás. És nem csak őket minősítette le, de „bátor kiállásával” dacos prosztóságával, és az erről írt cikkével igyekezett mindazok kedvét is elrontani, akik ugyan nem voltak ott, de érezték a hangulatot, örülnek és büszkék rá, hogy újra van világszínvonalú nemzeti stadionunk, ami egy kicsit az egész nemzeté, a határon túliakkal egyetemben.

Még egyszer mondom, megteheti, hogy ilyeneket ír, és ha az emberileg minősíti is őt, ettől még joga van hozzá, ez a sajtószabadság. Írjon, ami jólesik neki. De kérdezem, ehhez nekünk még asszisztálnunk is kell?

Én speciel nem vagyok különösebben nagy focirajongó, a válogatott sikereinek mindig örülök, a kudarcokat szomorúan, de egy szebb jövő tántoríthatatlan reményében élem meg. Mivel a meccseken nem szoktam ott lenni, szívesen olvasom el az ezekről készült beszámolókat – akár a negatívakat is. Főleg ha ezek valóban a meccsekről készült, hiteles beszámolók. Szeretnék is ilyen beszámolókat olvasni, talán nem is vagyok ezzel egyedül – forduljunk is ezért Csányi Sándorhoz…

Vezető kép: Magyar Távirati Iroda/Illyés Tibor: Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke (b) és Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a Puskás Aréna nyitóünnepségén 2019. november 15-én.

- A PestiSrácok.hu fotósa és futballtudósítója ugyanis (a legtöbb jobboldali laphoz hasonlóan) nem kapott akkreditációt a Puskás Stadiont felavató mérkőzésre.