Pesti Srácok

Eladják a Népszavát

Eladják a Népszavát

Hónapokon át tartó tárgyalások után eladják a Népszava kiadási jogát a Marquard Mediának – tudta meg a MNO. A tulajdonosváltást egy csütörtöki értekezleten jelentették be a dolgozóknak. Jövő héten a Marquard Média képviselői közlik majd az 50 fős szerkesztőségi és kiadói gárdával, hogy kiket vesznek át, azt egyelőre nem tudni, hogy a leépítés hány embert érint.

Az MNO információi szerint a csütörtöki értekezleten közölték a dolgozókkal, hogy az új tulajdonos az egyebek mellett a Joy-t, a Playboyt-t, valamint az Éva Magazint is kiadó svájci Marquard Média lesz. Az eladás tárgyát nem a Népszava Lapkiadó Kft., hanem a lap kiadási joga képezi. Ez a jog jelenleg nem ennek a kft-nek a kezében van, hanem a Svájcban bejegyzett, sokak szerint a szocialistákhoz, azon belül is Puch Lászlóhoz köthető TGD Intermedia SA tulajdonában. Miután átadják ezt a kiadási jogot, a Népszava Kft. gyakorlatilag kiürül, várhatóan felszámolják, köztartozást azonban nem hagy hátra.

- nyilatkozta az MNO-nak Láposi Elza, a Népszava Kft. lapigazgatója, aki megerősítette az eladásról szóló hírt. Az elmúlt években szigorú takarékoskodási intézkedéseket léptettek életbe a lapnál, ami miatt több kollégától megváltak, a fizetéseket pedig csökkentették. A létszám emiatt 50 főre apadt, ebből 9-en dolgoztak a kiadói részlegen, a többiek újságírók, korrektorok, lapszerkesztők és tördelők. A leépítéseknek azonban még nincs vége, az új tulajdonos – a csütörtöki értekezleten elhangzottak szerint – jövő héten felkeresi a szerkesztőséget és közli, hogy kiknek a munkájára tart igényt. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy hány főt küldenek el, mint ahogyan azt sem tudni, hogy mi lesz a sorsa Németh Péter főszerkesztőnek. Láposi Elza szerint „valamilyen formában” igényt tarthatnak az új helyen is a munkájára.

Forrás: MNO

Fotó: Népszava

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?