![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/06/20240608152243_HBC_9419-1000x600.jpg)
Magyar Péter diszkóbotrányától volt hangos az utóbbi időben a hazai közélet, és úgy tűnik, a választópolgároknak sem kerülte el a figyelmét a kínos baki. A Magyar Társadalomkutató Kft. legfrissebb elemzésében megvizsgálták, az EP-választások után két hónappal milyen témákhoz tudják kötni Magyar Pétert az emberek, és hogyan ítélik meg politikai tevékenységét.
Az EP-választás után diszkóbotránya lett Magyar Péter legismertebb akciója, a felnőtt magyar lakosságot reprezentáló válaszadók több mint négyötöde (83 százalék) hallott arról a hírről, hogy Magyar Péter dulakodásba keveredett nyáron „egy éjszakai fővárosi szórakozóhelyen”.
A hírről értesültek 70 százaléka tartja igaznak ezt a hírt, mely ráadásul a hírt ismerő baloldali szavazók többsége, így a Tisza-szavazók 55 százaléka és a DK-MSZP-P – koalíció szavazóinak 52 százaléka szerint is megtörtént, s csak kevesebb mint harmaduk (28 és 30 százalék) gondolja úgy, hogy ezt csak Magyar Péter rosszakarói állítják.
A diszkóbotrányon túl fontos fejlemény volt még, hogy Magyar Péter a választási kampányban tett többszörös ígérete ellenére felvette európai parlamenti mandátumát. Döntését azonban minden második magyar (50 százalék) ellenzi, és mindössze harmaduk ért egyet (33 százalék) vele, így ez jelentős hitelességi deficitet jelent számára.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/53602c0371ec44789c49a10d44d5d060-600x338.jpg)
Forrás: Magyar Társadalomkutató Kft.
A kutatás 1000 fő telefonos (CATI) megkérdezésével készült, az adatfelvételre 2024. augusztus 5-8. között került sor. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a maximális mintavételi hiba 3,16 százalék.
Forrás: Magyar Társadalomkutató Kft.; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs
futóbolond
2024-08-13 at 15:15
mint légy a szarra. sok sikert mindőtöknek.
x
2024-08-13 at 15:00
En egyszeruen nem ertem hogy van ilyen tamogatottsaga M.P.nek?! Valamennyire van ralatasom a roman politikai eletre es birom azt mondani hogy ilyen ures kuka politikus mint M.P. ott nem megy semmire. Hogy lehet ekkora tamogatottsaga anelkul hogy valami hihetot, kivitelezhetot javasolna?! Mifele lenyek ezek ha ilyen alacsony a politikai elvarasuk es egy ilyen lufi a megvaltojuk?! Mifele Magyarorszag lenne az ahol a ministerelnok ossze-vissza hazudik, leissza magat, foltos gatyaban tantorog, kiskoru lanyok labai kozt szaglasz es ami nekem a legrosszabb az hogy a szemelyes diktaturajat sugalja?
Latszolag AKARMIT csinal, mond, 30%-a a magyar nepnek efogadja. Lehet naci vagy bolsevik, ennek a 30%-kos szektanak igy jo.
Mindegy...
2024-08-13 at 14:54
Nem mindegy, hogyan döntött az a kis dologtalan, pénzéhes nyikhaj? Foglalkoztassa ez a tiszás hordát. A maga szempontjából nyilván jól döntött, mert nulla munka, sok pénz. Ilyen fószer ez! Lehet imádni tiszás birkák a szélhámos, hazudozó, bulizgató, ingyenélő “messiásotokat”.
Rino Dino
2024-08-13 at 14:47
Lehet hogy ennek a bazari majomnak kellene szobrot allitani, es a dk csurhe ott tudna fohaszkodni. Ez lenne Greczy helye ahol tudna verny a branert.
Parazita buzi Troll
2024-08-13 at 14:46
Törzskönyvezett szardarab a szennycsatornából !
Naponta itt rohadsz a PS -oldalán !
Reszketve remegve itt ürited naponta többször a “teliszart teifosott” pofádat!
…rohadj meg te féreg!
mz/x
2024-08-13 at 14:41
Georg2024-08-13 at 13:58
“Ki a f*szt érdekel, …”
A jelek szerint téged.
Sas
2024-08-13 at 14:41
a magyarok fele, azt sem tudja mi az az EP.
Georg
2024-08-13 at 13:58
Ki a f*szt érdekel, hogy egy Fidesz által kitartott propaganda intézet milyen eltorzított jelentéseket készít?
Talpra magyar!
2024-08-13 at 13:56
M. Pétertől az alkoholistától nem várhatjuk el az önimádatának nárcisztikuságának erőszakoskodásának parazita hatalommániájának feladását elhagyását mert ahogy a múlthéten láthatjuk az interneten azt hogy több mint 70 000 forint jeggyel ment be a Szigetre és ott elkülönülve a melós néptől szórakozott a gazdagékkal együtt.
Gullwing
2024-08-13 at 13:35
A selyem majom a selejteknek az ikonja.
A szar, értéktelen ballibcsi hordáé.
sumer
2024-08-13 at 13:26
“A másik fele szerint meg nem”
Tévedés!
“1:1 az állás, azaz döntetlen…”
Az állás, pontosan: 50% igen, 33% nem, és 17% nem tudja, vagy nem válaszolt”.
Vagyis, itt is csak MP lehet a győztes, hiszen megint róla szól egy minuszos hír… :)))))))
A pénz beszél...
2024-08-13 at 13:25
Jól döntött az elkényeztetett belbudai nyikhaj, a pénzéhes bulikirály, pontosan hozzá illően döntött. Kell a sok pénz és a dologtalanság. Hiszen ő nevezte “a világ legkamúbb állásának” az EP képviselőséget, ahol elég csak két hetet ott lenni. Vagy annyit se… Petya – a bulikirály, a pénzszóró vigéc – nem is dönthetett másként, számára csakis ez lehetett a jó döntés. Nála a pénz beszél… De talán számunkra, jobboldaliaknak is jó döntése ez, mert majd jönnek továbbra is az újabb balhék, botrányok, hiszen Petyára ilyen tekintetben mindig lehet számítani.
matrix
2024-08-13 at 13:23
Àrad TIZSA partramosta a szennyet retket hordalékot és a vágyvezérelt agyhalált !
Már minden csalódott fideszes a Tizsa -iszap mocsárba szeretne megfulladni -:))
A soros geciPeti = “celeb James Bond ” alig négyhete brüsszelbe magába szivta a soros GAROPA Von der soros ribanc és WEBEWR (csúcs parazita ragadozó) Soros EU étékeket jogállamiságot !
Ès már is nyilvánosan a soros népcsere és faj keverék EU-érték kényszer kvota tervet eteti az agyhalottakkal :
csicska rabszolgáknak árulja a primitiv tudatlan naiv bunkó tahó agyhalott prolikat!
Győzött a pénz!
2024-08-13 at 13:14
Rosszul döntött vagy sem, számomra abszolúte érdektelen (ez legyen a tiszások problémája), én legfeljebb csak némi elégedettséggel nyugtázom, hogy a bulizós, haszonlesős Petyánál megint győzött a pénz. (Ugyanis én erre tippeltem: ki fog menni, csak előtte fut még néhány kamu kört az agymosott tiszásai előtt. Hogy ő milyen rendes, megkérdezi őket. Ez ám a… Hát, jókat nevettem!) A bulis Petyusnak nagyon is kellett a szerinte “kamu állás”, sok pénzzel. Mit számít, hogy hazudott (nem megyek – mégis megyek), szóval sunyin átverte a tiszás híveit. De tudja jól azt is, hogy azok az agymosottak úgyis mindent helyeselnek és megbocsátanak neki.
mz/x
2024-08-13 at 13:03
Kell a pénz lóvéra. Aki mindig kitartott volt az mit csinálna a munka világában?
Pestis Rácok
2024-08-13 at 12:57
A másik fele szerint meg nem.
1:1 az állás, azaz döntetlen.
Idióta hír, hülye újseggírás.