Pesti Srácok

Életfogytiglant kapott a soroksári futónő gyilkosa

Életfogytiglant kapott a soroksári futónő gyilkosa

Elsőfokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a soroksári futónő megölésével vádolt R. Szilvesztert. Gyurik Krisztinát 2013-ban gyilkolták meg, a futónő, szokásos kocogására indult Soroksáron, ahonnan nem tért vissza. Az ügyben R.Szilvesztert gyanúsították, majd vádolták meg, aki a vád szerint először megerőszakolta, majd megölte a nőt, ezek után kifosztotta és elmenekült a helyszínről. A férfire a nyomozók öt évvel később találtak rá, kezdetben tagadta tettét, azzal védekezett, hogy ő már holtan találta Krisztinát.

A Fővárosi Törvényszéken tárgyalták ma R. Szilveszter ügyét, aki személyesen nem volt jelen a bírósági tárgyaláson, távmeghallgatással kapcsolták a terembe – számolt be az Origo.hu.A bíró azonnal az ítélethirdetéssel kezdte az ülést és bűnösnek mondta ki R.Szilvesztert, emberölésben, szexuális erőszakban és kifosztásban, amiért életfogytiglanra ítélték, melynek értelmében legkorábban harmincöt év múlva szabadulhat.

Megkötözte, megerőszakolta és megfojtotta a családanyát

A többgyerekes családanyával kegyetlen módon végzett a férfi 2013 szeptemberében, amikor a nő szokásos futására ment, ahonnan soha nem tért vissza. A család ezért értesítette a rendőrséget, de már csak a nő megkötözött holtestét találták meg. A tettest évekig nem találták, majd 2018-ban, egy férfinak, aki betörés miatt évekig a börtönben volt, egyezett a DNS mintája a helyszínen találttal, később pedig a nő mobiltelefonját is megtalálták nála. A férfi azt állította, hogy biciklizés közben találta meg a nőt, aki akkor már halott volt. Azt állította, hogy odament a holtesthez, átnézte a ruháját, hogy van-e nála érték, majd egy bicskával megvágta magát véletlenül, így került oda a DNS-e. A nő telefonját pedig magával vitte.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo, Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.