Pesti Srácok

Elfogadta a londoni alsóház a Brexit-megállapodás jóváhagyásának halasztását célzó módosító indítványt

Elfogadta a londoni alsóház a Brexit-megállapodás jóváhagyásának halasztását célzó módosító indítványt

Elfogadta szombat délután a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek célja a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás formális jóváhagyásának halasztása mindaddig, amíg a megállapodás jogi szövegét a parlament teljes egészében törvénybe nem iktatja.

A 322-306 arányban elfogadott módosítás gyakorlatilag a Brexit halasztását is jelenti, mivel következményeként nagy valószínűséggel szombaton a tervekkel ellentétben nem lesz szavazás a Brexit-egyezmény jóváhagyását célzó kormányzati indítványról. Ennek egyenes következményeként érvénybe lépett az a törvény, amelynek alapján Boris Johnson miniszterelnöknek még szombaton, brit idő szerint 23 óráig kezdeményeznie kell az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnál a Brexit halasztását a jelenleg érvényes október 31-i Brexit-határnapon túl. Johnson a módosítóról szóló szombat délutáni szavazás után bejelentette: nem tárgyal az EU-val a Brexit halasztásáról, de a jövő héten az alsóház elé terjeszti a Brexit-megállapodás jogi szövegét vitára és szavazásra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."