Pesti Srácok

Elfogták az újpesti halálos balesetet okozó Mercedes sofőrjét, aki vérző fejjel menekült el a helyszínről

Elfogták az újpesti halálos balesetet okozó Mercedes sofőrjét, aki vérző fejjel menekült el a helyszínről

Véget ért a hajsza, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály, a Bűnügyi Bevetési Osztály és a Célkörözési Osztály egységei Szigetszentmiklóson elfogták M. Pétert az újpesti halálos baleset helyszínéről elhajtó Mercedes vezetőjét. A részletekkel és videóval hamarosan jelentkezünk - minderről a BRFK tett közzé bejegyzést közösségi oldalán.

Mint ismert, néhány napja súlyos baleset történt Újpesten, a Rózsa utca és a Deák Ferenc utca kereszteződésben, ahol négy személygépkocsi és egy autóbusz csapódott egymásnak. A rendelkezésre álló információk alapján egy Mercedes személygépkocsi vezetője okozta a közlekedési balesetet, amelyben három ember megsérült, közülük egy férfi olyan súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik két sérültet a mentők kórházba vitték. Úgy tudni, egyikük egy 14 éves lány, a balesetben érintett Fiat Seicentót vezető, elhunyt férfi gyermeke.

A balesetet okozó sofőr, aki még két másik autót és egy buszt is összetört, vérző fejjel menekült el a helyszínről.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy keresik az újpesti halálos baleset feltételezett elkövetőjét, aki segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. A fenti képen látható Molnár Péter eddig ismeretlen helyen tartózkodott, a rendőrség közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt indított nyomozást. Egészen mostanáig. A BRFK ugyanis közölte: elfogták a tettest.
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.