Pesti Srácok

Elhunyt a Darth Vadert alakító színész, David Prowse

Elhunyt a Darth Vadert alakító színész, David Prowse

Nyolcvanöt éves korában meghalt David Prowse színész, akit leginkább a Csillagok háborúja Darth Vadereként ismerhetnek a nézők. Az eredeti trilógia Sötét Nagyura rövid betegség után hunyt el – számolt be róla a fidelio.hu.

Prowse nem készült színészi pályára; úszott, majd testépítéssel kezdett el foglalkozni, 1961-ben meg is nyerte a Brit Súlyemelő Bajnokságot. A Jóakarat Játékokon ismerte meg Arnold Schwarzeneggert és Lou Ferrignót, általuk került közelebb a filmezéshez. A Csillagok háborúja előtt eljátszhatta a The Horror of Frankenstein Szörnyét és a Mechanikus narancs Julianjét is, de nemcsak színészként dolgozott Hollywoodban; ő készítette fel Christopher Reeve-et Superman szerepére. Az igazi áttörést a Green Cross Code Man jelentette számára, amiről később úgy nyilatkozott, hogy az egyik legkedvesebb filmje volt. A Star Wars után azonban nem találták meg a nagy filmes lehetőségek, csak néhány produkcióban tűnt fel, például a Ki vagy, doki? Minotauroszaként, vagy Az Angyalban és az Alfa holdbázis epizódjaiban. Az Elstree 1976-ban pedig saját magát alakítva szerepelt. Filmes díjakkal nem büszkélkedhet, viszont 2000-ben megkapta a Brit Birodalom Érdemrendjét.

Forrás: fidelio.hu; Fotó: AFP/Thierry Zoccolan

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.