88 éves korában meghalt Alain Delon francia színész, a hatvanas évek egyik legnagyobb európai sztárja. Az örök sztárok egyike volt, abból a korból, amikor még úgy tűnhetett, hogy Európa a világ közepe.
88 éves korában meghalt Alain Delon – jelentette be a színész három gyermeke vasárnap az AFP hírügynökség szerint.
Alain Delon 1935. november 8-án született. Az iskolában nem igazán voltak jó eredményei, ezért – vagy önszántából, vagy hentes apja akaratának engedelmeskedve, a források megoszlanak – önként jelentkezett a francia tengerészetbe. Az ötvenes években, akkor még Indokínának hívott dél-ázsiai területen szolgált, de a saját maga és sajtósai által terjesztett legenda szerint a több éves szolgálatból legalább egyet fogságban töltött, büntetésként a különböző kihágásaiért. Miután távozott a seregből, Párizsban keresett munkát, dolgozott pincérként és portásként is, a francia sajtó szerint már itt összeismerkedett olyan, kevésbé illusztris emberekkel, akikkel a barátsága meghatározta az életét.
Delon számára az áttörést az jelentette, amikor megismerte Yves Allégret rendezőt, aki felbérelte egy mellékszerepre az 1957-es Amikor az asszony összezavarodik című drámára. Allégret ezt a tanácsot adta a kamera előtt tapasztalatlan Delonnak:
Ide figyelj, Alain. Beszélj úgy, mint ahogy velem beszélsz. Bámulj úgy, ahogy rám bámulsz. Figyelj úgy, ahogy engem figyelsz. Ne színészkedj. Élj.
A markáns kék szemekkel bíró, jóképű színésznek pár jelentéktelen francia film után az 1960-as Ragyogó napfény hozta meg az ismertséget, a Patricia Highsmith regényéből készült thrillerben ő alakítja a szélhámos Tom Ripleyt, azt a figurát, akit később Dennis Hooper és Matt Damon is eljátszik, az utóbbi az 1999-es A tehetséges Mr. Ripleyben. A film után Delon keresett lett az európai filmgyártásban, az olasz Luchino Visconti leszerződtette címszereplőnek a Roccó és fivéireihez, illetve ő alakíthatta a főszerepet Monica Vitti mellett Michelangelo Antonioni modernista mesterművében, a Napfogyatkozásban is – írja összefoglalójában az Index.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Ian Langsdon)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS