Pesti Srácok

Elhunyt Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke

Elhunyt Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke

Életének 75. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság volt elnöke, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja - tájékoztatott honlapján az Alkotmánybíróság (AB).

Lenkovics Barnabás 1950. július 26-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rakamazon. A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett, majd 1969-ben kezdte meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (ELTE ÁJK), ahol 1974-ben végzett, summa cum laude minősítéssel. 1974 márciusától 2012 augusztusáig volt egyetemi oktató az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékén, 1992-ben kandidátusi fokozatot szerzett, ezzel a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja lett, 2000-től egyetemi tanár.

Az AB honlapján azt írta, az ELTE ÁJK-n alkotmánybíróvá választásáig Harmathy Attilával felváltva oktatták önállóan a polgári jog teljes anyagát a szemináriumi szinten oktatott öröklési jog kivételével. Tanítványai nem csak kiemelkedő tudása, hanem erkölcsi nagysága miatt is tisztelték. Számos egyetemi tankönyv, jegyzet, közel száz publikáció szerzője, gyűjteményes könyve "Ember és tulajdon" címmel 2013-ban jelent meg. Szakterülete a polgári jog, kutatási területe a dologi jog, különösen a tulajdonjog és az emberi jogok.

1996-ban az ELTE győri kihelyezett tagozatán a Polgári Jogi Tanszék vezetőjévé nevezték ki, amely tisztséget a Széchenyi István Egyetem megalakulását követően is betöltötte, egészen 2015-ig. Nevéhez fűződik a győri egyetemen a polgári jog oktatásának megszervezése, illetve oktatási programjának kialakítása.

PestiSracok facebook image

2001. július 1-jétől 2007. április 20-ig az állampolgári jogok országgyűlési biztosa volt. Az Országgyűlés 2007 márciusában választotta az Alkotmánybíróság tagjává, 2007. április 21. napjától. 2014. december 1-jén az Alkotmánybíróság elnökévé választották 2015. február 25-i hatállyal. Alkotmánybírói és elnöki mandátuma 2016. április 21-ig tartott.

1994-ben Trefort Ágoston-emlékéremmel tüntették ki, 2017-ben pedig a Magyar Érdemrend Nagykeresztjével.

Az Alkotmánybíróság honlapján úgy fogalmazott, hogy a szervezet jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Lenkovics Barnabás személyében gyászolják az Alkotmánybíróság volt elnökét, számos nagy jelentőségű alkotmánybírósági határozat előadó alkotmánybíróját, a polgári jog, azon belül is a dologi jogok szaktekintélyét, valamint az emberi jogok védelmezőjét.

Lenkovics Barnabást az AB saját halottjának tekinti, a temetésről később adnak tájékoztatást.

Forrás/Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.