Pesti Srácok

Elindult az MNB állampapír-vásárlási programja

Elindult az MNB állampapír-vásárlási programja

Elindult a jegybank állampapír-vásárlási programja, az első aukciós napon, kedden mintegy 50 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt a Magyar Nemzeti Bank a honlapján közölt táblázat szerint.

A táblázat szerint a tenderre 100 milliárd forintot meghaladó felajánlás érkezett a 2030-ban, 2031-ben és 2038-ban lejáró államkötvényekre. A 2030/A jelű állampapírra 50,30 milliárd, amelyből 28 milliárdot fogadtak el, 2031/A jelűre 30,50 milliárd, amelyből az elfogadott papírok értéke 13,99 milliárd forint volt, míg a 2038/A jelű papírból 20,50 milliárd volt a felajánlás, illetve 8 milliárd a jegybanki vásárlás. Az elfogadott ajánlatok súlyozott átlaghozama papíronként 1,95, 1,99 és 2,28 százalék volt. A jegybank korábbi tájékoztatása szerint az állampapír-vásárlási program, illetve az azzal együtt egy hete bejelentett jelzáloglevél-vásárlási program addig folytatódik, amíg a koronavírus-járvány miatti gazdasági és pénzügyi fejlemények indokolják. A program indítását múlt kedden jelentette be a Magyar Nemzeti Bank. Mindkét program célja a monetáris transzmisszió sérüléseinek megelőzése és a koronavírus-járvány kapcsán felmerülő gazdasági és pénzügyi kockázatok kezelése - ismertette a monetáris tanács április 28-ai kamatdöntő üléséről kiadott közleményében. Közölték akkor, hogy az állampapír-vásárlási program a forintban denominált, fix kamatozású magyar állampapírokra terjed ki. A vásárolható állampapírok futamidejére nincs korlátozás, de a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a vásárlásokat a legalább 3 éves futamidejű papírokra fogja koncentrálni. Az állampapír-vásárlások a másodlagos piacon, rendszeres heti aukciókon és aukciókon kívüli ügyletek keretében történnek. A bankok mellett a jelentősebb befektetési alapkezelőkön keresztül a befektetési alapok is részt vehetnek a programban. A jelzáloglevél-vásárlási program továbbra is a fix kamatozású, forintban denominált, hosszú futamidejű jelzáloglevelekre terjed ki, keretösszege a kibocsátott állomány 50 százaléka, az MNB pedig ezúttal is mind az elsődleges, mind a másodlagos piacon vásárolni fog. A tanács egyik program vonatkozásában sem határozott meg keretösszeget, az MNB az eszközvásárlási programok végrehajtásának folyamatos nyomon követése mellett az állampapír-vásárlások esetében 1000 milliárd forintos, a jelzáloglevél-vásárlások esetében 300 milliárd forintos állománynövekedésnél technikai felülvizsgálatot hajt végre - írták akkor a közleményben.

Forrás: MTI, fotó:MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.