Pesti Srácok

Elismerték a terrorizmus vádjával meghurcolt székelyek hősies helytállását

Elismerték a terrorizmus vádjával meghurcolt székelyek hősies helytállását

Három év után veheti át Beke István és Szőcs Zoltán a Vasvári Pál-díjat. A Romániában politikai okokból bebörtönzött fiataloknak eddig nem volt lehetősége átvenni a rangos elismerést, szabadulásuk után azonban most erre is lehetőség nyílt - írja a magyarnemzet.hu.

– tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Vasvári Pál Polgári Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa. Emlékeztettek arra, hogy a székely politikai foglyok kiszabadítása érdekében annak idején többen felléptek, Fejér László (RMDSZ) szenátor és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsa jelenlegi vezetője Klaus Johannis román államfőhöz fordult kegyelmi kérvénnyel. A szenátor, a volt főbíró és Bajkai István, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője több ízben meglátogatta a börtönben az ártatlanul elítélt fiatalokat. Felhívták a figyelmet arra, hogy a budapesti székhelyű, anyaországi és erdélyi vezetésű Vasvári Pál Polgári Egyesület közgyűlése 2019-ben döntött úgy, hogy a Vasvári Pál-díjat Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak adományozza. Felkérték idősebb Lomnici Zoltánt, a Vasvári Pál-díj korábbi kitüntetettjét, hogy adja át a politikai foglyoknak az elismerést. Ezt a börtönben nem tehette meg, csupán a kitüntetés fotóját mutathatta meg Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozták. Rámutattak, hogy a székely politikai foglyok kiszabadulása végre lehetővé tette az elismerés személyes átadását.

– közölték. Hozzátették: a megkésett díjátadással fejet hajtanak a két hazafi áldozatvállalása előtt.

Forrás: magyarnemzet.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.