Pesti Srácok

Elképesztő csodát tett a Celtic otthonában a Fradi, idegenben verték ki a skót bajnokot

Elképesztő csodát tett a Celtic otthonában a Fradi, idegenben verték ki a skót bajnokot

Elképesztő sikert ért el a Ferencváros, hiszen a magyar bajnok idegenben verte meg a Celticet és jutott a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörébe. Sokan nem fogadtak volna a Fradi sikerére, azonban elképesztő bravúrt végrehajtva, csúszva-mászva, ha kell, de kiharcolták a továbbjutást. Sok csapat nem mondhatja el, hogy idegenben veri meg a skót bajnokot, akik az utolsó 15 évben nem estek még ki ilyen korán, szinte folyamatosan Bajnokok Ligája-főtáblán szerepelnek. Rebrov mester taktikai elképzelése tökéletesen működött; néha ugyan a falat kapartuk, úgy szurkoltunk, hogy kibírja a csapat, azonban végül csak meglett a siker.

Láthatóan nagyon jól megszervezte a Ferencváros játékát Rebrov mester, hiszen a skótok a mérkőzés első perceiben nem nagyon találtak rést a magyar bajnok védelmében. Érezhető volt, hogy erős, masszív csapat a Celtic, azonban a Fradi nagyon jól állta a sarat, és egy-egy gyors ellentámadásra is futotta erejéből. Ezt bizonyította a 7. perc, amikor Sigér Dávid gondolt egyet és mintegy 23 méterről megeresztett egy lövést, amely gyönyörűen suhant a jobb alsó sarokba, ezzel pedig 1–0 a Fradinak! Óriási meglepetés volt ez, a gól pedig megzavarta a Celticet, akik a következő percekben nem találták a saját ritmusukat. A félidő második felében azonban erősödött a skót nyomás, az utolsó öt percben pedig rághattuk a körmünket, hogy ne egyenlítsenek hazai pályán a Fradi ellen; végül a magyar rekordbajnok megúszta a rohamokat és magyar vezetéssel fordulhattak a csapatok.

A második félidőre igyekeztek felpörgetni a játékot a skótok, ám pár perc után szerencsére nem jutottak helyzetig, az 53. percben azonban egy megpattanó lövést követően Christie kiegyenlített, ez nagyon nem kellett volna. A gól összezavarta a Fradit és önbizalmat adott a Celticnek, akik egymás után vezettek veszélyes akciókat, ezekből azonban szerencsére nem született gól. Pár perccel később a Ferencváros rendezte a sorokat és huszonöt perccel a lefújás előtt továbbra is 1–1 volt az állás. Ahogy jött előre a Celtic, a szívünk mélyén azt reméltük, hogy a Fradi egyszer meglepheti a skót csapatot, a csoda pedig megtörtént: egy kósza ellentámadást követően Tokmac hihetetlen szívóssággal száguldott végig egy védővel a nyakán a kapuig, és a kifutó kapus lábai között, kiszorított helyzetből gólt tudott szerezni. Most pedig nem volt semmilyen magyar átok, nem született utolsó percben peches gól, a Fradi hihetetlen bravúrt elérve, idegenben verte meg a Celticet 2–1-re és továbbjutott a BL 3. csoportkörébe. Le a kalappal, srácok!

Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.