A Zöldek és az Olasz Baloldal Szövetsége (AVS) bemutatta az európai parlamenti választásokon induló jelöltjeit, köztük a Magyarországon fogva tartott Ilaria Salist. A kampánynyitón jelen volt Roberto Salis, a Magyarországon fogva tartott antifa aktivista apja.
A baloldali pártszövetség április 19-én jelentette be, hogy Ilaria Salist jelöltként indítja a júniusi EP-választásokon. A nő listavezető az AVS északnyugat-olaszországi körzeteiben, valamint Szicília és Szardínia szigetén. Mimmo Lucano 2004 és 2018 között vezette Riacét, amely polgármestersége alatt az illegális bevándorlók egyik fogadóközpontjává vált. Később eljárás indult ellene a migránsok befogadására szánt állami források eltulajdonítása címén: 2023-ban jogerősen, de felfüggesztetten egy év és hat hónapi börtönre ítélték. Mimmo Lucano a kampánynyitón megtiszteltetésnek mondta, hogy Ilaria Salisszal együtt indul az EP-választásokon, hangoztatva, hogy mindketten „törvényen kívüliek”.
Roberto Salis úgy nyilatkozott: Ilaria azért jelölteti magát, hogy „senkivel ne történhessen meg többé Európában, ami vele történt”. Úgy vélte, az olasz diplomácia munkájának eddig nem volt sok eredménye „lányom helyzetének megoldását tekintve”.
Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője kijelentette: a baloldal olyan embert jelöl, aki nagyon súlyos vádakkal van börtönben Magyarországon.
Forrás: Mandiner; Fotó: X
aladin
2024-05-03 at 19:05
Szégyen az olasz baloldalra nézve, hogy egy ilyen náci családot támogat mint ez a Salis. Mit akarnak elérni hogy ezt a bünözöt védik a végén még a válsztáson Meloni ellen is fogják inditani.
Talpra magyar!
2024-05-03 at 18:14
Mszp-sekként szdsz-esekként Gyurcsányék Hornék is csinálták a hazugságaik lopásaik hazánkat nyomorba csődbe taszításuk ellen tüntető emberek véresre veretésüket csontokat töretésüket de ők még az emberekbe lövettek is és ez által szemeket lövettek ki.
Talpra magyar!
2024-05-03 at 18:07
Roberto Salis te szemét kommunista fasiszta bárcsak a te kommunista fasiszta verö lányod a bandájával együtt a te mocskos pofádat verte volna véresre törte volna be a koponyádat és így vert volna félholtra – AZ ÁLTALAD KMMUNISTÁVÁ FASISZTÁVÁ NEVELT KÖLYKÖD.
Naprózsa
2024-05-03 at 14:33
Bár a mentelmi joggal kitörülheti, ha mi nem adjuk ki, de azért érdekelne, hogy az ítéletben ez esetben 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetés is lesz-e benne, ami aztán totál keresztbe tesz Sorosok őrjöngésének, amiben azt képzelik, hogy ettől a mentelmi jogos vicctől mi magyarok berosálunk és mégis átadjuk…
Sorosnak rettentően fontos, hogy kimentse ezt a fasiszta barnainges terrorszukáját, mert különben nehezebben fogja tudni a világon ide-oda büntetlenül vezényelni ezeket a rohadékokat, ha fennáll az elkapásuk lehetősége.
Sanyáta
2024-05-03 at 13:45
Jön a nyári ítélkezési szünet….októbernél előbb nem lesz itt semmi….
kanigunda
2024-05-03 at 13:29
Én már akkor megírtam amikor ezt a majdnem gyilkos trógert lecsukták, hogy ki fogják trükközni
a sittről. Ez ui. Uschi Muschi által egy elvárt gesztus volt Dinnyécskének adresszálva. Mint a
friss maffiatag első gyilkolászása. Tessék a magyarokba rúgni egy jó kurva nagyot! Csak, hogy
érezzék a törődést! Újabb EU-s értéket tapasztalhattunk meg. Kíváncsi lennék, hogy az a
gusztustalan díszbuzi Freund most hőbörög-e.
csakafidesz
2024-05-03 at 12:16
púpos pityu 2024-05-03 at 11:02
“Miért nem jött meg még az ítélet??? Akkor az egész ügy másképp nézne ki.”
————————————————————————————————
Ember! Te hol élsz? A mindentől független magyar bíróság az időtől is független. Nálunk tíz év kell egy tyúktolvaj perének lezárásához is..
Greggson
2024-05-03 at 11:10
Valahogy most már nem mosolyog olyan vidáman, mint amikor az első tárgyalására bevonult.
Királytigris
2024-05-03 at 11:10
Ez jellemző az olasz állapotokra, hogy egy közveszélyes, agresszív terrorista bűnözőt választanának meg képviselőnek az EP-be, ahol ez az emse a mentelmi jog mőgé bújva eliszkolna a börtönbüntetés elől.
Egyébként, miért nincs még ítélet? Arra vár a magyar igazságszolgáltatás, hogy ne keljen elítélni, és ítélet nélkül szabadon távozhasson ez a terrorist spiné?
A pofám leszakad…..!
Ha nem lesz ítélet, akkor ki fog kártérítést fizetni az ártatlan áldozatoknak????
púpos pityu
2024-05-03 at 11:02
Miért nem jött meg még az ítélet??? Akkor az egész ügy másképp nézne ki.
Agi
2024-05-03 at 10:58
“Senkivel ne tortenjen meg Europaban”,hogy Salis es csapata felholtra verjen embereket Magyarorszagon!!
Ezert kell,hogy a tamadok peldas buntetest kapjanak!
Elkepeszto,hogy vannak akik a vallukon hordoznak.
Matu
2024-05-03 at 10:56
Endedworld2024-05-03 at 08:16
“Ilaria azért jelölteti magát, hogy „senkivel ne történhessen meg többé Európában, ami vele történt”.”
Jó lenne, ha megtudná az egész világ, hogy nem ez a banya az áldozat, ő a tettes!!! Ő vigyorog a fene nagy szenvedésben, miközben a pacallá vert áldozat még mindig csak gyógyulgat.
chatillon r
2024-05-03 at 10:39
az olasz szélbal programja ezek szerint az állampolgárok utcai verése, az ártatlan járókelők megverésének dicsőítése. úgy gondolják az a demokrácia, ha ők járókelőket vernek az utcán, ha ezért lecsukják őket az pedig diktatúra. Kit akar képviselni Európában a hölgy? a szélbalos verőlegényeket és verőlányokat? Téboly amin már meg sem lepődünk. elrettentő ítélet szükséges, ezeket a szélbal akciókat távol kell tartani Magyarországtól
na4
2024-05-03 at 10:37
Tök mindegy, hogy a komcsizöld, zöldkomcsi taljánok mit, vagy mit nem csinálnak – az antifa luvnya itt fog rohadni a magyar börtönben.👎
csakafidesz
2024-05-03 at 10:18
Teljesen mindegy, hogy jelölik-e, vagy sem. A mentelmi jog nem visszamenőleges hatályú, a múltban elkövetett bűnökre semmiképp sem terjed ki.
Béla
2024-05-03 at 09:52
“A Zöldek és az Olasz Baloldal Szövetsége (AVS) bemutatta az európai parlamenti választásokon induló jelöltjeit, köztük a Magyarországon fogva tartott Ilaria Salist.”
Madarat tolláról, embert barátjáról, pártot bűnöző képviselőjéről lehet megismerni.
Judit
2024-05-03 at 08:55
Ja igen, meg kell bűnhődnie és a bandájának is a bűneikért.!!!
Judit
2024-05-03 at 08:54
Egyetértek az előttem hozzászólókkal.!!!
Remélem az Olaszországi emberek megismerik azt a felvételeket, amit itt Magyarországon véghezvittek.!!! Kerüljön minden bűnös tettük napvilágra.!!!
Patriot
2024-05-03 at 08:35
Olaszország söpredéke ez a zöld- baloldali szövetség. Németországban detto, plusz nálunk a DK és a zöldek szövetsége. Miféle emberek lehetnek ezek, akik egy bérgyilkos antifát jelölnek képviselőnek?
aladin
2024-05-03 at 08:17
Salist apja egy náci gyökerekkel rendelkezö szemétláda, ha az apja egy náci akkor miért nevelte a lányát annak. Rohadjon meg a családja, reméljük a magyar törvények erösebbek és megkapja a 8 évet.
Endedworld
2024-05-03 at 08:16
“Ilaria azért jelölteti magát, hogy „senkivel ne történhessen meg többé Európában, ami vele történt”.”
Én meg azt hittem, hogy a mentelmi jog miatt.
István
2024-05-03 at 08:08
Ne nevezzétek ezt a ribancot aktivistának hanem terroristának.
Naprózsa
2024-05-03 at 07:05
Megválasztják, vagy sem, akkor sem megy ki Brüsszelbe.
Az apját, amelyik ugyanolyan mocsok fasiszta mint pribék lánya, viszont szétperelném magyar államként hitelrontásért.