Az összegyűlt tömeg Híradót néz, amit néha skandálások és nem annyira értelmes szónoklatok szakítanak meg. A tüntetés apropója, hogy Magyar Péter élőben szeretné felolvasni a 16 pontos követelését a köztévében, hogy a gyermeki és az unokái ettől már egy jobb Magyarországon éljenek.
Tudósítások szerint megtelt a Kunigunda utca, ami komoly teljesítmény, hiszem mégiscsak egy egész utcáról van szó, járdával és aszfalttal. A tüntetést Nagy Ervin nyitotta meg, aki mesélt az üldöztetéséről, de megnyugtatott mindenkit, hogy nem kell félniük, hiszen árad a Tisza. Színész után humorista: Bruti szerint pont annyian vannak, mint a Békemeneten, akik amúgy sötétek. Aztán fogadást kötött arra, hogy a köztévé nem számol be a tüntetésről, odakapcsoltak a kivetítőn, ahol némi reklám után megnézték a köztévé vágóképeit a tüntetésről.
E sorok szerzője megfelelő ütemezéssel pont akkor kapcsolódott be az élő közvetítésbe, amikor Magyar Péter egy, Ausztriában élő rajongója arról magyarázott, hogy osztrák mintára kellene szolgálni a közt a tévének, ahol a parlamenti arányoknak megfelelően hívják be a politikusokat a köztelevízióba. A rendkívül okos fiatalember ezek szerint elsiklott a tény felett, hogy a Tisza Pártnak pont nulla darab képviselője ül a magyar országgyűlésben.
A külföldön minden jobb topik után Nagy Bandó nyugdíjas humorista lépett a színpadra, aki azt követelte, hogy a Duna televízió élőben közvetítse a Tiszát. Nem viccnek szánta, hanem tényleg egész nap Magyar Pétert akarja nézni a televízióban is, nem elég neki a Facebook meg a TikTok. Ezenkívül olyan újszerű gondolatokat osztott meg a Kunigunda utcával, mely szerint diktatúra van, Orbán Balázs pedig megadta magát a támadó orosz csapatoknak, illetve hosszasan dicsérte Magyar Pétert, aki leleplezte a korrupciót.
Humorista után megint színész következett, Kátai István Székelyföldről, aki arról panaszkodott, hogy Erdélyben mindent is a Fidesz ural, a románok sokkal több szabadságot adnának nekik, csak Orbán elnyomja őket.
Kiapadt a humor, színész után színész jött, Nagy Ervin ismételt. Ezúttal egy felvidéki rajongó levelét olvasta fel, aki beszámolt arról, hogy arrafelé a fiatalok okosak, csillog a szemük és Telexet olvasnak, de az öregek fideszesek, mert csak köztévét néznek.
Végre egy szakmabeli, Nagy Navarro Balázs a köztévé korábbi külpolitikai szerkesztője és szakszervezeti vezetője lépett a színpadra, hogy elmondja: régebben minden jobb volt. Miután hosszasan szidta a közmédia mostani vezetését és működését, arra kérte a közönségét, hogy ne hagyják. Ami érdekes, hogy ellentmondott Nagy Bandó Andrásnak, szerinte független és objektív tévé kell, nem Tisza tévé. De a lényeg, hogy megerősítette a gyanút: árad a Tisza, árad a Duna, nem félnek, nem hagyják, el fogják söpörni a rendszert. Navarro előadása során nem mulasztotta el az óbaloldalt is kritizálni, akik felügyelik a köztévét. Kálmán Olgát külön megemlítette, mint aki nem számolt be hajdanán egy tüntetésről.
Egykori tévés után egykori tévés jött, Incze Zsuzsa, a Csellengők vezetője arról beszélt, hogy a tévének a gyerekekkel és a családokkal kellene foglalkoznia, de az ő műsorát megszüntették, pedig nagyon hasznos volt.
A múltidézés után Magyar Péter ugrott a színpadra, hogy bejelentse Hadházy Ákost, aki ezúttal cipőben foglalkozott a propagandával. Miután maga is bevallotta, hogy nem jó szónok, előadta a zavarodott prófétát. Valami olyasmiről beszélt, hogy az új politikusoknak új politikusoknak kell lenniük, nem régi politikusoknak, ezek pedig egyszerű dolgok, amit nem ért senki, de egyre többen értik meg, ez pedig akkor érhető el, ha elegen vannak, ők pedig elegen vannak békésen és elszántan, továbbá határozottan.
Hadházy Ákos után ismét a humoré lett a főszerep: Tarr Zoltán arról értekezett, hogy a Fidesz rosszul bánik a nőkkel.
Tarr után zene következett. Miközben ment a forradalmi csasztuska, a közönség nézhette az üres színpadot, rajta a valószínűleg Puzsér Róbert által kitalált jelmondattal, mely szerint a “lelketlen szolgálók és haszonlesők ideje lejárt. Puzsér történelmi tudása az István, a Király c. rockoperából áll, a lelketlen szolgálók és a haszonlesők pedig onnan van.
A tanítványok után a mester jött, végre Magyar Péter is elkezdte szidni a köztévét. Nála Petőfi akadt be úgy, mint Puzsérnél a rockopera, ezért rögtön kijelentette, hogy feltámadt a tenger, a népek tengere. Aztán településeket sorolt fel, ahonnan eljöttek őt szeretni a Kunigundában, és azt is megköszönte, hogy máshol is szeretik őt, aki meg ott van, az az egész magyar nemzet.
Konkrétumokra kitérve megállapította, hogy a köztévének nem csak szórakoztatnia kell, hanem tanítania és nevelnie, régen pedig minden jobb volt. Az Ablak és a társai nagyon jó műsorok voltak, ő szerette ezeket. Most meg kínai és orosz nyelven sugároznak propagandát évi 140 milliárdból. Szerkesztési javaslatai mellett a sérelmei is előkerültek, legfőképpen az, hogy több mint 200 napig nem hívták meg monodrámázni, pedig ő a legnagyobb ellenzéki párt vezetője. Bezzeg Orbánt mindig behívják, pedig ő csak egy miniszterelnök, nem pedig a parlamenten kívüli karizmatikus szekta vezetője.
Némi skandálás után Magyar megfogalmazta az elvárásait a közmédia és Orbán felé, elmondta, miről beszéljen a miniszterelnök legközelebb, amikor erre jár. A megrendelés a következő tételekből áll: minden szar, drága az euró, nincs retyipapír a kórházban, az édesapja követ bányászik vasútépítéshez. Ezen kívül pedig vitára is kihívta Orbánt, amire szerinte a mélyszegénységben élők nagyon számítanak már.
Nemcsak Orbán, hanem Papp Dániel felé is megfogalmazta a követeléseit. Élő közvetítést és beolvasást követelt, illetve azt, hogy jöjjön ki a néphez. Majd megerősítette, hogy nem félnek. Aztán fenyegetett is, ha nem jön ki a köztévé vezetője, akkor bemennek érte és kihozzák.
Szomorú, de lapunk, a PestiSrácok.hu úgy járt, mint Bástya elvtárs, már meg sem akarnak ölni minket. Az Indextől kezdve a bulvárlapokig mindenkit felsorolt, mint a Rogán-féle gépezet gonosz hazugsággyárait, amit újságíróról újságíróra le fog bontani, térdre fog kényszeríteni, minket még egy közönséges lehazugozásra sem méltatott.
Váratlan fordulatként bemutatta az általa kieszelt haditervet Magyar Péter. Úgy fogják kicsinálni a propagandát, hogy nem nézik, ami a szerinte nem nézett közmédiát nyilván meg fogja semmisíteni. De azért be akar menni felolvasni a követeléseit, de már nem szabad nézni. A közönséget arra kérte, hogy ezt az ötletét mondják el másoknak is, nehogy valaki véletlenül bekapcsolja a tévét.
Orbánozás után orbánozásra kapcsolt, Balázs kapcsán meglepő módon Petőfit szavalt, valamiért megint ő jutott az eszébe. Elsütötte azt is, hogy az óvodában biztos fehér zászló volt a jele, ezzel pedig Brutinak üzenhetett, hogy így kell viccelni.
Nahát
2024-10-05 at 17:22
Aztán mi a követelésük? Hogy ezentúl csak Magyar Péter szája íze szerinti híreket közöljenek? Ezek meg vannak sértődve, hogy nem cenzúrázhatják a közmédiát. Elmúltak azok az idők, elvtársak!
Kakuk Marci
2024-10-05 at 17:20
Fölszólaltak Présember amerikai nagykövet-asszony vacsoravendégei, élükön Nagy Ervin színész prostituálttal. Csak a Bródy-Koncz Zsuzsa rémpáros hiányzik ál-Magyar Péter “színes forradalmából”. Micsoda szégyen!
Bela
2024-10-05 at 17:19
#bántjákapetit2024-10-05 at 16:58
És azt hallottad már, hogy egy 2 hónapos ellenzéki párt 30% ért el az EP választáson, még a főnid mozgósítási világrekordot felállítva valaha volt legsza…rabb EP választási eredményét érte el! Na ès azt hallottaf már, hogy 2.4 millió szavazat érkezett az ellenzékre, még a főninek be kellett érnie 2 millióval? Na és netán azt is hallottad már, hogy bukta Győrt, Pesten vissza kellett léptetni a fidesz jelöltjét a nagyobb égèst elkerülendő és a főninek sose volt ilyen kevés képviselője a pesti közgyűlésben és bukta a megyét is?
Szerintem nem! Na de lehet egy Nostradamus leledzik benned!:-))
Álom Tivadar
2024-10-05 at 17:15
Bela2024-10-05 at 16:51 Mikor látott orvos utoljára? Jobb ha megnézeted magad mert zavar van a fejedben. Nem is kicsi.
Xerxész
2024-10-05 at 17:15
kedves gekkó, akkor bújjon vissza a jó meleg kövecskéje alá, hogyha nem érti, hogy ez az alpári stílus a tüntetőknek szól, és nem az ön kényes fülecskéjét (szemecskéjét) próbálja senkise bántani… brühhühü…
Judit
2024-10-05 at 17:13
” Béla –16:12–” hozzászóló írását most ott azon a hergelésen kellene elmondani úgy hogy mindenki megértse-meghallja. Mondjuk hangosbemondón.!!!
Az egész tüntetés elterelés az összes bűneikről az egész bandának.!!! Az összes.!!!
Neandermüller Péter
2024-10-05 at 17:02
A lepukkant alkoholista agyar-peti a tartói parancsait hajtja végre.
Most éppen ugyanazt a műsort tolja, amin az óbaloldal már 14 éve vergődik.
Apropó onnan indultunk anno, hogy a köztévét senki nem nézi.
Ez volt az elsó hazugsága a mosléknak, aztán jött sorban a többi.
Szerencsére az internet nem felejt, így agyar-peti összes hazugságát elő lehet majd szedni a kellő időben.
#bántjákapetit
2024-10-05 at 16:58
Bela
2024-10-05 at 16:51
Ezt mintha már hallottuk volna másfél évtized alatt párszor, és mindig sírás lett a vége számotokra.. 😉
Zoltán
2024-10-05 at 16:57
Azért elképesztő: Magyar Péter, aki mesteri szintre vitte az “Ismételj el egy hazugságot sokszor és az emberek azt fogják hinni, hogy az az igazság” alapelvét, most már a kormányt és a közmédiát vádolja vele. De ezzel is csak a hazugságai sorát gyarapítja.
Bela
2024-10-05 at 16:51
Bármennyire is próbálják az itt csacsogó fideszombik bagatelizálni, lenézni, nevetségessé tenniezt a tüntetést a televízió előtt, de ez már elérte azt, hogy beszámol róla a híradó és szerintem a 16 pontot is be fogja olvasni MP élő músorban! Ezt még egt ellenzéki politikusnak se sikerült elérni!
Igen jól látjátok vége a főninek és sleppjének, bukás megkezdődött és 26ban vagy még tán hamarabb elzavarják őket!
Érik a paradicsom!:-))
#bántjákapetit
2024-10-05 at 16:44
Most néztem bele a kamussiás élőzésébe… Hol a több százezres tömeg? Netán később hozzáhazudja a pár ezerhez?.. XD
Baktria
2024-10-05 at 16:40
Présember házi pszichopatája, Poloska Péter az ál-náci Zelenszkij babérjaira tör. Ebben segíti a Facebook, valamint a színesbőrű énekes feleségének, Alex Sorosnak a pénztárcája és teljes média arzenálja (Épp most vett az USA-ban 200 rádióállomást, hogy befolyásolja az ottani választásokat).
Majd Ann
2024-10-05 at 16:25
Látod Feri, ezek az emberek nemrég még rád, moslékosra szavaztak. Most meg úgy gondolják, hogy jobb lesz a vödörben mit volt a csöbörben!
😀
elemeslampa
2024-10-05 at 16:22
az az osztrák vendégmunkás vagy ez az agyatlan nagybandó tényleg kemény – a tisza tényleg összegyűjtötte a legsötétebbeket.
A románok többet engednének csak elnyomják őket. Jahh az összes kinti ismerősöm erről számol be.
Mondjuk az kemény amikor egy külhoni magyar az itteni románozóknak puncsol, de hajrá.
Bár tény előmásztak az ottani patkányok is a pöcegödörből, minap ez az oliver white (!!) nevű magt ‘humoristának’ tartó bohóc öblögetett a YT-on aki a zsigeri irigységét képtelen kezelni.
Biztos rosszul viseli, hogy szép lányok sokat keresnek ostoba hirdetésekkel őt meg még pressman elvtárs sem akarja az ölébe ültetn..
Hát Oli kibaszott randa vagy ez lehet az oka a Cshenge meg egy jó nő és tökéletsen beszél angolul.. Te meg valszeg románul sem.
Sas
2024-10-05 at 16:21
NINCS ehhez türelmem-megyek enni füredre-pedig azt megakartam várni, hogy elmondják:”” VJ verte MP-t””-de közbelépett a mamája-na, majd este elolvasom.
Mert írok
2024-10-05 at 16:21
Mondjuk én mélyen leszarom ezt a néhány idétlen bérért, ész nélkül tüncikéző munkásőr, ávéhás és szemész bandát, de az, azért érdekelne, hogyan van bőr a pofájukon magyar zászlót lengetni az ’56-ot mocskoló, övcsatos nyakigxar oldalán?
Gakka
2024-10-05 at 16:18
Xerxész2024-10-05 at 15:45- Ezt az alpári, sarki kocsmai stílust tartsa meg magának Xerxész uraság, ne a PS-t járassa le vele. Undormány, ocsmány, nem emberhez méltó stílus.
Sas
2024-10-05 at 16:17
most kellene egy géphangú színésznő, aki mituzik, majd megpofoztatja magát MP-vel.MERTSZERETI.
sanyó
2024-10-05 at 16:13
Kiáradt a szar a Kunigunda utcába.
Xerxész
2024-10-05 at 16:12
na, a másik jelentéktelen fasz, a Kátai, aki mindenhonnan is kiutáltatta magát… még az alja főzőműsorból is elhajtották anno a picsába…
Sas
2024-10-05 at 16:12
Azokat akik bealszanak a tűntetésen, A CIA KIRUGJA.Tehát nagy a tét.
Béla
2024-10-05 at 16:12
Nagy Bandó nyugdíjas humorista lépett a színpadra, most nem humorizált, hanem teli szájjal, hosszasan dicsérte Magyar Pétert, aki szerinte leleplezte a korrupciót.
Nagy Bandó a nyugdíjas felböfögi, amit benyelt a Transparency International korrupcióról alkotott szubjektív, percepciós, érzékelési felméré-seken alapuló hamis megítéléséből, mely
a válaszadói csoport önkényes, nem megfelelő összeállítása módszerén működik,
ezért tudnak olyan eredményeket kimutatni, amilyent csak akarnak.
(Szólás: ha akarom vemhes, ha (nem) akarom nem vemhes: annak kifejezésére, hogy két ellentétes szempont közül azt érvényesíti valaki, amelyik érdekeinek éppen megfelel: ha akarom, így igaz, ha akarom, épp az ellenkezője.)
Nagy Bandó a nyugdíjas lusta arra, hogy megvizsgálja a Világbank felmérését, vagy nem akarja kibontani az igazság minden szeletét, nem akar hinni a Világbank felmérésének.
A Világbank a korrupciót vizsgálva bemutatott egy térképet, amelyen azt látni, hogy az egyes országokban a cégek mekkora aránya tapasztalt korrupciós jellegű kérést.
, a magyar mutató 1,2 százalék volt 2023-ban.
Az EU-n belül is számos ország esetében sokkal magasabb korrupció arányt mértek.
Vannak objektív mutatók is melyeket az öreg Nagy Bandó szintén figyelmen kívül hagy, mert nyomnia akarja szövegét az állítólagos magyarországi korrupcióról, mint süket a csengőt.
Egyik objektív mutató az áfacsalás mértéke.
Szakértői konszenzus van arról, hogy a nagymértékű korrupció hosszú távon negatívan hat a gazdasági növekedésre és az állam adóbeszedési hatékonyságára, megrendíti a közbizalmat és rombolja a társadalmi normákat.
Az Eurostat méri az objektív mértéket, a publikált végleges számok alapján kiderült, nem kis meglepetésre, hogy valójában még a vártnál is jobb eredményt ért el Magyarország.
a be nem fizetett áfa aránya 22,3 százalékról 4,4 százalékra csökkent Magyarországon 2010 óta. Ez a negyedik legnagyobb mértékű javulás az uniós tagállamok között.
A magyar áfarés jóval kedvezőbb a 10,8 százalékos régiós és a 7,4 százalékos uniós átlagnál is.
lesi
2024-10-05 at 16:11
rohadt kurva anyátokat basznátok szájba vén szaros trotylik szégyen mocskos tetves pofátokat szarháziak mocskos pest el venni tőlük a nyugdíjat
Sas
2024-10-05 at 16:11
Beyonce is üzenni fog, hogy…hiába uralja Kanadát OV, Kanada fővárosa-Brüsszel-ellenáll neki.
na4
2024-10-05 at 16:09
Ki az, aki egy ilyen hordószónoki performance-ra feláldozza a hétvégéjét?
Sas
2024-10-05 at 16:07
Kisebb hiba történt MP programozásánál-ezért a tüntetés végén forradalmi dal helyett a Bob hercegből fog énekelni-ezt írta neki az amerikai algoritmus.
puncuis pinatus
2024-10-05 at 16:05
Még nem szaros a gatyája?
Talán a mutatvány végére némi segítséggel, ráhatással összerondítja magát.
Értelmeset nem lehet és nem érdemes megfogalmazni ezekről a senkikről.
Sas
2024-10-05 at 16:03
Tulajdonképpen a műveltebb balosok vannak ott, akik pl. hallottak Márairól, habár Y-nal írják nevét.
Wombatcowboy
2024-10-05 at 16:00
Elnézve a tudósítást, ez izgalmasabb elfoglaltság mint Honvéd meccsen lenni.
Sas
2024-10-05 at 16:00
Homonnai Gergely emlékműsor is lesz-ahol megint beígérik a VJ-leszbi-videót.Ezt fogja felvezetni egy filozofikus eszmefuttatás a marihuánáról, és az un. vajdaf..ról.Puzsér ihletésére.
Sas
2024-10-05 at 15:57
NagyBandó mostanában temetéseken szokott viccelni-ezért azt hiszi, hogy akkor jó ha sírnak rajta.
Zoltán
2024-10-05 at 15:51
Túlzás nélkül: az ország legalja gyűlt össze a Kunigunda utcában. Leszámítva persze a börtönben levőket. Remélhetőleg a jóérzésű embereket lszhez téríti ennek a csőcseléknek a randalírozása.
Sas
2024-10-05 at 15:51
Az INGA kávézóban FAM elszavalta az Anyám tyúkját-ezzel készülve a tüntetésre . Puzsért helyettesítve, aki buddhát tanulmányozza balinaz impexes Radnaival.
Neanderthaloid Lajos
2024-10-05 at 15:49
OK, ez is elég vicces Nagybandótól, de régen azért jobb volt a humora. Nem sokkal, de azért valamennyire.
Sas
2024-10-05 at 15:48
Amúgy igazuk van-A POMPOM mesék fideszes propaganda, ugyanis kihagyták belőle, hogy OV apja veri a négereket.
Sas
2024-10-05 at 15:46
Szerencsére jelen van irénke-aki tudja, hogy 56-ban Petőfi kiszabadította Elvis Presley magyar származású bátyját a Magyar család segítségével.Ezért aztán Heller Ágnest vonták felelősségre fideszesek.
X
2024-10-05 at 15:45
PoloskaPeti zombijai hülyék de akik irányítják őket nem.
Lesznek ezekkel problémák a jövőben is. Erőszakos megmozdulásokat várok.
Elkészültettétek rá?
Xerxész
2024-10-05 at 15:45
erről lemaradtál, rabbi… szóval ez a bruti, vagy ki a faszom, annyira gerinces, hogy nem egészen fél év alatt az ötfaszú krokodiléktól átamőbázott mszmpetyához, most meg ráadásul kijelenti, hogy csak 17-en (tizenheten) nézik a közmédiát… akkor mi a retkes büdös geci faszát keres ott ez az agyatlan vadbarom?
Sas
2024-10-05 at 15:42
Azért komoly veszteség, hogy a BLM nem ért ide, mert JAY Z buziorgiáján voltak.