Pesti Srácok

Elkezdődött Magyarország legnagyobb hadgyakorlata (Videó)

A magyar kormány számára a béke megőrzése, Magyarország és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb – jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden, Hódmezővásárhelyen.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf – aki Novák Katalin köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnokának jelenlétében megnyitotta a NATO-erők részvételével megrendezett Adaptive Hussars 23 többnemzeti országos gyakorlatot – azt mondta: a biztonságot csak jól kiképzett és felkészített honvédség tudja garantálni. A politikus hangsúlyozta: Magyarország szövetségeseivel szorosan együttműködve, a kihívásokkal szemben megfelelő válaszokat adni képes, felkészült honvédséget épít.

– mondta a honvédelmi tárca vezetője.

– közölte a miniszter.

– tudatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

– tudatta a miniszter.

– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Szavai szerint most vizsgázik "mindaz, amit eddig építettünk és megalkottunk".

– hangsúlyozta a politikus.

– mondta a honvédelmi tárca vezetője. Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte: a katonai élet vastörvénye, hogy "készen kell állnunk, hogy éles helyzetben megtegyük, amit meg kell tennünk családunkért, amelyet szeretünk, a településért, ahol otthon vagyunk, az országért, amelyben élünk és a nemzetért, amelyhez tartozunk".

Forrás: MTI; Fotó: Képernyőfotó

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.