Pesti Srácok

Ellehetetlenítették az igazságot kimondó fiatal kutató jövőjét Szlovákiában

Ellehetetlenítették az igazságot kimondó fiatal kutató jövőjét Szlovákiában

Egy magyarbarát interjú miatt kiközösítették, meghurcolták, megfenyegették, végül kirúgták a szlovák muzeológuslányt, Zuzana Falathovát – írja a MagyarHírlap.hu. Tavaly decemberben közölte a lap azt az interjút, amelyben a fiatal kutató arról beszélt, milyen hatással volt rá magyar gyökerekkel is rendelkező szlovákként, amikor rájött, hogy az iskolában magyarellenes történelmi hazugságokkal tömték a fejét, és rádöbbent, hogy a szlovákság zöme és még szakmabelijei is teljesen rabjai ezeknek a nemzeti mítoszoknak.

Az interjúban Falathová elmondta: az interjú megjelenése óta ifjú tehetségből hazaáruló lett, mígnem egy nap ott várta az igazgató, kezében az előre megírt felmondásával. Mint felidézte, a problémát Zolo Mikeš az Aktuality.sk oldalon megjelent írása okozta, akik szándékosan kiforgatta Faluthová szavait. Elmondta:

Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Elmondta: a cikk megjelenését követően vadidegen emberek írtak neki üzenetet, vagy hívták fel telefonon azzal, hogy meg kellene őt gyilkolni és bedobni a Dunába. Falathová arról is beszélt, hogy a Bratislavske Noviny vette a fáradtságot, hogy megkeresse, bár aztán leközöltek egy olvasói levelet, amelyben a hazaárulásért való elítélését követelték.

– nyilatkozta a fiatal kutató. Mint az interjú végén elmondta:

Forrás/fotó: magyarhirlap.hu; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.