Pesti Srácok

Ellenzéki bölcsek tanácsával mószerolná a Fideszt az EPP-nél az MSZP és a Párbeszéd

Ellenzéki bölcsek tanácsával mószerolná a Fideszt az EPP-nél az MSZP és a Párbeszéd

Bővül az ellenzéki bölcsek tanácsa, amelynek létrejöttét az MSZP és a Párbeszéd kezdeményezte - mondta az MSZP európai parlamenti képviselője, kampányfőnöke kedden Budapesten, egy háttérbeszélgetésen.

Ujhelyi István közölte: a tanács tagjai - Balázs Péter volt uniós biztos, Donáth László lelkész, volt MSZP-s országgyűlési képviselő és Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter - úgy döntöttek, hogy nem baloldali értelmiségieket is meghívnak a testületbe. A politikus tudomása szerint a tanács tagjai felkérik például Bod Péter Ákost, hogy legyen a testület tagja. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, az MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője elmondta: azért kezdeményezték a testület létrehozását, mert az Európai Néppárt által létrehozott bölcsek tanácsa nemcsak a Fideszt fogja vizsgálni, hanem Magyarországot is. Az ellenzéki bölcsek tanácsa pedig találkozót fog kezdeményezni az EPP-s testülettel, hogy tájékoztathassa Magyarország helyzetéről annak tagjait - tette hozzá. A pártelnök beszámolt arról, hogy pártja EP-kampánya országjárással indult; a kampányhoz nem jár állami támogatás, így a szűkös források miatt a közösségi médiára koncentrálnak. Ha lesz is plakátjuk, akkor sem lesz sok - jegyezte meg. A politikus azt mondta: kampányukban a szociális Európa megvalósításáról és a klímavédelem fontosságáról fognak beszélni. Tóth Bertalan és Ujhelyi István is sorsdöntőnek tartotta Magyarország szempontjából a májusi EP-választást. Arra a felvetésre, hogyan reagálnak a kormánypártok érzelmi alapú, a migránsválságot középpontba állító politikájára, Ujhelyi István közölte: arra fogják felhívni a figyelmet, hogy Orbán Viktor Magyarország uniós tagságát veszélyezteti. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője, a közös lista negyedik helyén szereplő politikus azt mondta: azzal nem tudnak mit kezdeni, mi zajlik a virtuális valóságban, de arra fel tudják hívni a figyelmet, hogy a Fidesznek egyetlen épkézláb javaslata sem volt a migrációs válság megoldására.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?