Szoronganak, ha vesztenek és most szoronganak, mert nyertek
Fotó: Hatlaczki Balazs
Ha van sapka, az a baj, ha nincs, az. Így is értelmezhetnénk a Telex cikkét, amiben szakembereket kérdeztek meg arról, hogy miért szoronganak a Tisza szavazók most, hogy az lett, amit ők akarnak. A válasz egyszerű: egyrészt nem hiszik el, másrészt meg kell mutatniuk, hogy mire volt ekkora a mellény.
A választások utáni első posztomban jeleztem, hogy most nekünk, jobboldali újságíróknak lesz a legkönnyebb dolgunk, mivel azt a rém egyszerű feladatot kaptuk a választások kiemenetele okán, amit az eddigi ellenzékben lévő újságírók végeztek: az élő fába is bele kell kötnünk és a kormánypárti politikusok lélegzetvételét is fenntartásokkal kell figyelnünk, majd kritikával illetnünk. A túloldal nyakába zuhan ugyanis most a felelősség, hogy merre tart az ország és nem csak a Tisza szavazók hallgathatják mostantól, hogy a kormányotok ezt és ezt csinálta és ez milyen rossz, hanem az újságíróik is tarthatják a hátukat emiatt. Nem csoda, hogy szoronganak a felelősség alatt és bár 16 éve várták ezt a napot, most nem tudnak felhőtlenül örülni. A Telex pedig (mivel feltehetően az ő soraikban is sokan szoronganak emiatt) már szakembereket kérdez, hogy miért van ez és mit lehet ellene tenni. Érdekes magyarázatok és tanácsok születtek.
A szociálpszichológus szerint azért vannak, akik tudnak örülni, de tény, hogy mentálisan nagyon megterhelő időszakon van túl a társadalom, ezzel egyébként maximálisan egyet is lehet érteni. Minden idők egyik legdurvább kampánya volt az idei, nem volt olyan hely, ahol ne a választásról beszéltek volna legalább egy mondat erejéig. A helyzet súlyát mutatja, hogy számos fizikai atrocitásról is hallhattunk még a választások után is, de olyan is volt, aki nem tudta elfogadni az eredményt és az öngyilkosságba menekült. A szakember szerint egyébként a nyertes oldal szavazói most nem tudják elhinni, hogy az van, amit ők akartak, mert megszokták, hogy nincs igazán beleszólásuk az ország történéseibe, hiszen 16 éve a vesztes oldalon vannak. Ezen felül szekptikusak is, mert már abban sem hisznek, amit megszavaztak. A szakember a bántalmazó kapcsolathoz hasonlítja azt, amin átmennek most a tiszások, mert bár örülnek valahol az újnak (legalábbis reméljük, hogy legalább az örül, aki ezt megszavazta), de félnek is tőle, a rossz tapasztalat ugyanis bennük van, hogy mi van akkor, ha át lettek verve. Az is furcsa számukra, hogy most kiderült, hogy számít a véleményük, cselekvőképesek, ez pedig elég ijesztő.
Azt is fejtegetik, hogy eddig egy dologra fókuszáltak, hogy rendszert váltsanak és most látják, hogy ez nem egy, hanem többrétegű feladat. Magyarul: nem olyan egyszerű az országot irányítani, mint gondolták, ahogyan a gyereknevelés is mindig annak megy a legjobban, akinek nincsen gyereke, de nagyszerű tanácsokkal látja el a gyerekeseket.
Az ember hajlamos egy számára fontos esemény előtt az egyfókuszú gondolkodásra, majd amikor a változás, várt esemény megtörténik, akkor egyszerre szembesül vele, hogy valójában jóval többrétű az adott helyzet. A pszichológus ezt a helyzetet ahhoz hasonlította, mint amikor leérettségizünk vagy gyerekünk születik. Sokáig csak az adott eseményre koncentrálunk, és amikor túlesünk rajta, kiderül, hogy rengeteg másra is figyelni kell.
Szoronganak a változástól, de ha nem követik a híreket majd jobb lesz
Vannak aztán itt különböző tanácsok is, hogy mivel csökkenthető a győzelmi szorongás. Ilyen például az, hogy kevesebb hírt kell olvasni. Ha ugyanis nem értesülünk arról, hogy milyen blődséget követtünk el azzal, hogy Magyar Péterre szavaztunk, akkor nem fog úgy fájni. Másképp ezt nem tudjuk lefordítani, sajnáljuk. A következő tanács pedig, hogy üljünk össze az eddigi társaságunkkal, akikkel humorba fojtottuk a bánatunkat és továbbra is tegyük ezt. A változás most az, hogy nem a Fidesz vélt vagy valós hibáit kell majd kifigurázni, hanem az új rendszerét, amihez ők maguk is hozzájárultak. Meg kell tanulniuk tehát saját magukon is nevetni. Nem kell félni, ha nem megy, mi majd segítünk.
