Geopolitikai valóság csak egy van
Orbán Anita hozta a megszokott tiszás színvonalat wc-ügyben (Fotó: Ellenpont)
A belpolitikában lehet két valóság, és mint láttuk van is, hiszen ezeken éppen most mértük össze, az egyetlen lehetséges módon, egy demokratikus választáson. Amelyen ugyebár nem a mi értelmezésünk nyert. Persze a politikai valóság nem objektív valóság, csak a választás pillanatában érvényes, de mégis meghatározza az életünket a következő négy évben. Néha sokkal tovább.
A baj csak az, hogy vannak sokkal izmosabb valóságok is, ilyen például a geopolitika valósága. A környezetünk nem változik meg, csak legfeljebb egy új magyar kormányzat értelmezése arról, hogy milyen külpolitikai térben kell mozognia neki és az országnak.
Fotó: Ronald Wittek
A geopolitikai valóság változatlan
A magyar geopolitika középpontjában 500 éve az az alávetteti pozícióból folytatott egyezkedés áll, hogy ki raboljon ki bennünket és mennyire. Kis ráhagyással a további tragédiákat mindig az okozta, amikor a környéken fellelhető rablóbandák (birodalmak) közül csak eggyel tartottunk kizárólagos kapcsolatot. Persze sokszor csak erre volt lehetőségünk. De ha a Tiszával kapcsolatos várakozásaink beigazolódnak, akkor az elmúlt 16 évben kiépített csatornáink a többi nagy birodalom felé megszakadnak és újra teljes egészében abba a német érdekszférába fogunk tartozni, amelybe már többször majdnem belepusztultunk.
A magyar választópolgárok a valóság ezen részét egyáltalán nem tartották fontosnak, a “nagy és stabil jólét” ígéretére koncentráltak, pont a jelenlegi európai és világtrendek ellenére. Ezzel a választási eredménnyel Magyarország, mint állam és nemzet és mint nép, végleg az Európai Unió nevű valami akaratához kötötte magát. Nem az EU eredeti céljaihoz, nem az EU jelenlegi deklarált céljaihoz, hanem az amerikai demokrata párt által létrehozott és Nyugat-Európába visszaexportált ideológiai gezemicéhez, amely a saját bevallása szerint is egymást kizáró, de önmagukban is lehetetlen és lehetőleg önpusztító célokat akar rövid és közép távon megvalósíttatni az európai őslakossággal.
Persze mindig csak a jövő dönti el, hogy kinek lesz igaza, hiszen az a jövő még nem létezik, amelyben véget ér az orosz-ukrán háború, amelyben lesz valamiféle kifutása az iráni háborúnak és amelyben eldől, hogy az USA vagy Kína, illetve valami békés egymás mellett élés lesz a vége. És még az oroszok is visszatérhetnek Európába regionális nagyhatalomként. Jelen állás szerint ezekre a kihívásokra olyan emberek fognak válaszolni a következő négy évben, akik a jelenlegi nyugat-európai válaszokat gondolják egyedül üdvözítőnek.
