Pesti Srácok

Elmegyógyító intézetbe viszik a lúgos orvos áldozatát sorozatban zaklató értelmiségi férfit (videó)

A Fővárosi Főügyészég indítványa alapján a bíróság ma letartóztatta a férfit, aki megsértette a távoltartás szabályait. A 60 éves R. László sorozatosan zaklatta a lúgos orvos áldozatát, amit a távoltartási végzés ellenére is folytatott. Az egyébként értelmiségi férfi még a bíróságon is szóbeli támadást intézet az orvos áldozatára, Reinner Erikára. A zaklatót most az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállítják, ahol a letartóztatás alatt megfigyelik az elméjét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága zaklatás és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a 60 éves R. László ellen. Az eljárásban a Budai Központi Kerületi Bíróság a férfi bűnügyi felügyeletét rendelte el, valamint távoltartási végzést hozott, mely szerint R. László a sértettel sem személyesen, sem más módon nem léphet kapcsolatba.

Ennek ellenére R. László hívatlanul megjelent a bíróságon, a lúgos orvos, Bene Krisztián áldozatának, Reinner Erikának a polgári perében és ismét verbális támadást intézett az asszony ellen.

Bene Krisztián a vádlottak padján, mögötte az áldozata, Reinner Erika (Forrás: archív)
PestiSracok facebook image

A IX. kerületi rendőrök R. Lászlót 2025. május 23-án reggel a távoltartás szabályainak megszegése miatt lakóhelyéről előállították a kerületi rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A Fővárosi Főügyészég indítványa alapján a bíróság ma letartóztatta a férfit, aki megsértette a távoltartás szabályait.

A döntés – védelmi fellebbezés miatt – egyelőre nem végleges, a fellebbezés azonban nem bír halasztó hatállyal.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.