Pesti Srácok

Elmúltnyolcév helyett elmúlthatév? - Gyurcsány milliárdosozta és hazugozta Orbánt

Orbán Viktort hazugnak, az ország vezetőit pedig milliárdos gazembereknek nevezte ma Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a párt mai, budapesti kongresszusán. A PestiSrácok.hu videójából kiderül, a pártelnök beszédében cserélhető alkatrésznek nevezte Orbán Viktort, akinek azt üzente, "el is tetszett kopni egy kicsikét". Portálunk a kongresszus után DK-s politikusoknak és párttagoknak is feltette a kérdéseket, hogy szerintük cserélhet-e alkatrészt egy olyan szerelő, akit már elzavartak a műhelyből...

A magyar hazafiak kötelessége megóvni a nemzetet és a hazát, megteremteni a sokak Magyarországát - mondta a Demokratikus Koalíció szombati, budapesti VI. kongresszusán a párt elnöke, amikor bemutatta Sokak Magyarországa elnevezésű programjukat. A DK által javasolt "radikálisan mérsékelt politikáról" beszélő Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: Magyarország jelenleg nem a történelem főutcáján masírozik, hanem a semmibe menetel, a DK viszont a sokak Magyarországának kíván új reményt teremteni.

Szavai szerint politikai mentalitásuk továbbra is arra épül, hogy kívánják a szabadság rendjét, az emberi méltóság tiszteletét, hisznek a szociális piacgazdaságban, a parlamentáris jogállamban, az európai elkötelezettségben, a transzatlanti szövetségben. Amikor szemben állnak a kormánypártokkal és "segédcsapatával, a Jobbikkal", az azért történik, mert az látják, hogy a Fidesz folyamatosan megsérti ezt a négy alapelvet - jelentette ki.

PestiSracok facebook image
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára

Gyurcsány Ferenc azt ajánlotta, hogy a döntések lehetőségét osszák meg újra az állampolgárok és a képviselők között. Egy sor dolgot népszavazással döntsenek el, adják vissza a sztrájkhoz való jogot, ne engedjék, hogy a hatalmon lévők betölthessenek minden állami hivatalt, és "ha kell, ne engedjük, hogy az egyszerű többség köztársasági elnököt válasszon" - fogalmazott. A politikus Antall József egykori miniszterelnököt idézve azt mondta, a magyarok megtanultak alámerülni, ebben van történelmi tapasztalatuk. Azt viszont nem ajánlja, hogy megpróbálják kibekkelni "a mostani hatalmasok vigasságát" - közölte hallgatóságával. Nem lehet mást tenni, mint birokra kelni és birtokba venni az országot - jelentette ki.

A Kossuth téri pedagógustüntetéssel kapcsolatban kijelentette: a tanárok nem fogják megvívni a nővérek, az orvosok, szociális munkások, közgyűjteményben dolgozók, vasutasok, rokkantnyugdíjasok küzdelmét. A tüntetés ugyanakkor sokaknak reményt adott, mert a résztvevőket nem tudták megosztani, megvásárolni, leszalámizni, a tanárok egy pillanatra nem csak a diákok, hanem a nemzet tanárai is voltak - közölte. A DK elnöke hangsúlyozta, a tüntetők minden követelése a 2010 utáni változtatások visszavonásáról szól. "Vége az elmúlt nyolcévezésnek" - üzent a kormánypárti politikusoknak a volt kormányfő.

Gyurcsány Ferenc ezt követően arra figyelmeztette Orbán Viktort, hogy - mint fogalmazott - "dacára beláthatatlan tehetségének" gondolkozzon el azon, hogy pedagógusok tízezrei, valamint másfél millió gyerek és családja gondolja úgy, rossz irányba halad az oktatás. Kiemelte, nem a Klikkel van probléma. "Az egy egyszerű kérdés, meg kell szüntetni" - mondta, majd hozzátette, a rendszer egészével van probléma, azzal, hogy a kormány senkit sem tekint partnerként.

"Orbán világában mi legjobb esetben lojális, diplomás, betanított munkások leszünk, akik végrehajtják a hatalom által lediktáltakat" - fogalmazott, és úgy folytatta, "azt akarják, hogy egy darabka fogaskerék legyünk az orbáni gépezetben és a végén még hálásak is legyünk, ha néha megolajoznak bennünket". Gyurcsány szerint ezzel szemben az embereknek kellene a középpontban lenniük, és Orbán Viktornak kellene a fogaskeréknek lennie. "Cserélhető alkatrésznek tetszik lenni, és ahogy látom el is tetszett kopni egy kicsikét" - üzent ismét a miniszterelnöknek a DK vezetője.

Fotók: Szarvas Szilveszter/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.