Mi a baj a genderrel?
Meghökkenve tapasztaltam, hogy még mindig akadtak olyan viták, amelyben a gender-elmélet és gender-szak védelmére kelő, haladó liberális kolléga pökhendi fölénnyel, magabiztosan mossa fel a padlót a témában zavarba hozott, hebegő-habogó, sarokba szorított konzervatív vitapartnerével szemben. Pedig semmi másra nem lenne szükségünk egy ilyen vitában való helytálláshoz, mint a legkonkrétabb értelemben vett józan paraszti eszünkre.
Egy „józan paraszt” valószínűleg egy legyintéssel el is tudná intézni a kérdést, de a magunkfajta, kevésbé józan és állandóan kétkedő konzervatív értelmiségieknek úgy látszik, még egy ilyen magától értetődő kérdésben is hatékony intellektuális érvekre van szükségünk ahhoz, hogy egy vitában magabiztosan zátonyra futtassuk a gender-hajót. Ehhez szeretnék egy kis muníciót nyújtani ezzel az írással.
Húzzuk ki a probléma méregfogát: olyan, hogy „társadalmi nem” nem létezik.
A „társadalmi nem” (gender) egy, a genderlobbi által önkényesen konstruált fogalom, amely azt hivatott hangsúlyozni, hogy a nemiséget valójában a társadalom (értsd az elnyomó többségi társadalom) hozza létre, már egészen kis korunktól belénk nevelve (értsd ránk erőszakolva) a nemünket. A gender fogalmának létrehozása teremti meg az alapot, hogy nemünk – férfiúi illetve női (és persze LMBTQWXYZ) mivoltunk – ne a születéssel meghatározott tényező, hanem az egyén által választott kvalitás legyen.
Sajnos ez nem pusztán elméleti kérdés, ugyanis a fejlett Nyugaton a genderlobbi hatékonyan működik: semleges nem bevezetése, nem nélkül felnevelt kisgyermek, rózsaszín tüllszoknyában óvodába járó kisfiúk, hormonkezelt, átműtött kamaszok, nemi identitásukat naponta változtató egyének, befenyített szülök és családjuktól elszakított gyermekek , nyomukban pedig véleményterror és megtorlás. Jómagam is ismerek egy hazánkban élő anyukát, aki szándékosan mindenféle nemi orientáció nélkül neveli gyermekeit, és roppantmód büszke rá, ha az idegenek első ránézésre nem tudják megállapítani, melyik a kisfiú, melyik a kislány...
De térjünk vissza az alapvetésre! Ne essünk bele a gender-lobbi által állított csapdába: szögezzük le, hogy olyan, hogy „társadalmi nem” nem létezik. Velünk született nemünkből fakadó társadalmi szerep, munkamegosztás és viselkedéskultúra van, de ez nem összekeverendő a nemiség fogalmával. A magyar „nem” szó is a nemzéssel való összefüggésre mutat rá, de a sors iróniája, egyben a gender öngólja, hogy maga a „gender„ szó is a latin gen (gén), genesis (keletkezés) szóval rokon.
Ugyanis nem a társadalom hozza létre a nőt és a férfit, hanem nő és férfi építik fel a társadalmat.
Mert hát a genderlobbisták által csak nemes egyszerűséggel sztereotipnak nevezett viselkedésminták és a társadalmi munkamegosztás is a velünk született nemi különbségeken alapulnak. A férfiak fizikai erejének, racionális orientációjú gondolkodásának illetve a nők lágyságának, emocionális beállítottságának társadalmi következményei vannak. Ezért látunk ritkán nőket falat rakni vagy markológépet kezelni építkezéseken, és férfiakat óvóbácsiként, tanítóként. Ezért van öt százalék lány a Műegyetem villamosmérnöki karán. A pszichológia szakon pedig épp fordítottak az arányok. És nem, nem az elnyomás miatt; ma mindenki olyan szakmát választ magának, amilyet akar. Egyszerűen a lányok számára kevésbé vonzó a gépek világa, míg a férfiakat jobban taszítja a lélekbúvárkodás. Ez a nemi identitás kőkemény valósága.
A valóság ellen persze lehet harcolni, egy magára valamit adó liberálisnak ez egyenesen kötelesség. De itt az idő, hogy mi, a valóság tisztelői is ringbe szálljunk, és a '68-asok ötven évnyi ideológiai rémuralmának néma eltűrése után a józan észnek érvényt szerezve térdre kényszerítsük az emberi mivoltunk legalapvetőbb vonását, a nemi identitásunkat megkérdőjelező genderlobbit!
A gender-szak bezárása első lépésnek jó is lesz!
***
(A szerző pszichológus hallgató)
