Pesti Srácok

Előkészítette a Pentagon a megelőző csapás tervét Észak-Korea ellen

Előkészítette a Pentagon a megelőző csapás tervét Észak-Korea ellen

Az amerikai védelmi minisztérium elkészítette az Észak-Korea elleni megelőző csapás részletes terveit arra az esetre, ha Donald Trump amerikai elnök úgy dönt, hogy elrendeli a támadást a kommunista diktatúra ellen - értesült az NBC amerikai hírtelevízió. Eközben a japánok bejelentették, hogy bármilyen Észak-Koreából kilőtt rakétát meg tudnak semmisíteni.

Magas rangú katonai tisztségviselők az NBC hírműsorának elárulták, hogy a tervek szerint Guamról induló B-1B típusú stratégiai bombázók képeznék a csapásmérő erő gerincét, és a műveletet további harci repülőgépekkel, valamint műholdakkal és drónokkal támogatnák. Több forrás szerint a lehetséges célpontok között lenne nagyjából két tucat rakétaindító állomás és rakétakísérletekre használt létesítmény. A Trump által mérlegelt két-három katonai opció közül ez az egyik olyan, amelyikkel talán lenne némi esély elkerülni a konfliktus eszkalálódását - mondta James Stavridis, az amerikai haditengerészet nyugalmazott admirálisa, hozzátéve ugyanakkor, hogy a megelőző csapás mindenképp azzal a kockázattal járhat, hogy Phenjan támadást indíthat Szöul vagy akár a Guam szigetén levő Andersen légi bázis ellen. Az utóbbi napokban fokozódott az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti kölcsönös fenyegetőzés. Donald Trump "olyan tűzzel és haraggal" fenyegette meg kedden Phenjant, "amilyet még nem látott a világ", ha Észak-Korea tovább fenyegeti az Egyesült Államokat. Phenjan erre szerdán közölte: "komolyan mérlegeli", hogy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáival csapást mér Guam szigetére. Guam az Egyesült Államok legtávolabbi területe a Csendes-óceánon. A sziget, ahol amerikai katonai bázis működik, légvonalban 3300 kilométerre fekszik Észak-Koreától, s így földrajzilag közelebb van Ázsiához, mint az Egyesült Államok többi területéhez. A guami bázison jelenleg hat B-1B típusú nehézbombázó állomásozik.

Forrás és fotó: MTI, foxnews

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.