Vesna Pusic horvát külügyminiszter tájékoztatása szerint két külön csoport, egyszerű emberrablók és terroristák állhattak Tomislav Salopek elrablása majd későbbi kivégzése mögött. A horvát és egyiptomi hatóságok szerint erre enged következtetni, hogy először váltságdíjat akartak az emberrablók, és csak később változtatták meg követelésüket.
A külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatón ismertette, hogy Tomislav Salopeket a korábban nyilvánosságra hozott időpontnál két nappal korábban rabolták el. Fogvatartói nyolc nap után váltságdíjat kértek a túszért. Követelésükkel a francia céget keresték meg, amelynek a horvát férfi az alkalmazásában állt.
Az újabb fenyegetésben már a Sínai-félsziget északi részén tevékenykedő Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) fegyveresei a börtönökben raboskodó “muzulmán nők” szabadon engedését követelték horvát túszuk elengedése fejében, és erre 48 órás határidőt szabtak. Ebből az egyiptomi és a horvát hatóságok is arra következtettek, hogy két külön szervezettel van dolguk, egyszerű emberrablókkal és terroristákkal. Újságírói kérdésre, hogy mekkora váltságdíjat kértek a horvát férfiért elrablói, a miniszter nem kívánt válaszolni. „A pénzről csak egyszer volt szó, és többé senki nem tett róla említést” – mondta.
A tárcavezető közölte, hogy a felvétel megjelentetése után azonnal felvette a kapcsolatot az egyiptomi hatóságokkal, és huszonnégy órán belül Salopek feleségével együtt Kairóba utazott. Mivel még mindig nincs hivatalos értesülés arról, hogy az interneten közzétett fotókon valóban Tomislav Salopek kivégzése látható, a keresés ugyanolyan intenzitással folyik, mint korábban – tette hozzá.
„Mi mindannyian a terroristák célpontjai vagyunk, ezért tennünk kell ellene. Egyedül nem tudunk ennek a harcnak az élére állni, de nem fogunk az asztal alá bújni” – fogalmazott a külügyminiszter. Kiemelte, hogy tagjai annak a nemzetközi koalíciónak, amely az Iszlám Állam ellen harcol, és amelynek majdnem minden fejlett ország a tagja. Hogy mennyire szükség van egy ilyen szövetségre, az most látszik – tette hozzá. „A globális terrorizmus veszélye senkit sem kerülhet el” – szögezte le.
Az Egyiptomban dolgozó Tomislav Salopeket július 20-án rabolták el, miközben Kairóból munkába igyekezett. A harmincegy éves, kétgyermekes horvát fiatalember egy kőolaj- és gázlelőhelyek feltárásával foglalkozó francia cég munkatársa volt. A zágrábi hatóságok közlése szerint először raboltak el horvát állampolgárt külföldön. Vélhetően ő az első délkelet-európai illetőségű civil, aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet áldozatává vált. Az egész országot mélyen megdöbbentette a horvát férfi kivégzésének híre. A különböző horvát sajtóorgánumok kijelentették, nem jelentetik meg az IÁ által közzétett fotókat, és arra kérték a közösségi oldalak felhasználóit, hogy ők se osszák meg azokat.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS