Az egész ország területén érvényes rendkívüli jogrend, azaz veszélyhelyzet elrendelését jelentette be a kormány nevében Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán kora délután. A rendszerváltás óta erre nem volt példa; ezt megelőzően csak árvíz idején rendeltek el ilyet egyes térségekben, de országosan nem. Beutazási tilalom lesz érvényben a legfertőzöttebb országokból, az egyetemeken távoktatás lép érvénybe, és a nagy létszámú nyilvános rendezvényeket is megtiltják. A tilalom megszegése szankciókkal jár, a rémhírek terjesztésére pedig a vonatkozó törvényi rendelkezést alkalmazzák. A rendkívüli jogrend elrendelése annak elkerülése, hogy csoportosan megjelenjen a betegség Magyarországon; az a cél, hogy idehaza ne lépje túl a vírus az egyedi megbetegedések szintjét.
A kormány 9 órakor kezdődő ülésén tárgyalt az operatív törzs koronavírussal kapcsolatos javaslatairól. Bizonyos tekintetben a rendszerváltás óta példátlan intézkedéseket vezetnek be – közölte Gulyás Gergely. Három szakaszra bontható a járvány: egyedi megbetegedések – Magyarországon ez jellemző –, csoportos megbetegedések és gócpontok kialakulása, illetve tömeges megbetegedés. A kormány célja, hogy az első kategóriában tartsa az országot, de ez a szakasz várhatóan még el fog húzódni.
Mivel az európai gócpont Olaszországban van, ezért a köztünk lévő államokkal, azaz Ausztriával és Szlovéniával kell különösen összehangolni a védekezést – mondta Gulyás Gergely. Az ország egész területére veszélyhelyzetet jelentett be a kormány, ami széles jogkörökkel ruházza fel a hatóságokat. Ezekkel kapcsolatban kormányrendeletek fognak megjelenni a következő napokban. A veszélyhelyzet például azt jelenti, hogy a kormány akár piaci alapon működő cégek, leginkább gyártóegységek működtetését is átveheti szükség esetén. Erre Gulyás szavai szerint például akkor kerülhet sor, ha valamilyen egészségügyi eszközből hirtelen komoly hiány keletkezik, amit azonnal pótolni kell.
Magyarországon jelenleg 37 állami szaklabor működik, ahol koronavírus-teszteket végezhetnek; ez várhatóan elég lesz Gulyás szavai szerint, de ha mégsem, akkor a kormány további döntéseket hozhat ez ügyben is.
- Az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkezőkre beutazási tilalom lesz érvényben ma éjféltől, a tömegközlekedési kapcsolatokat leállítják. Ez alól csak a magyar állampolgárok képeznek kivételt, ők két hétre automatikusan karanténba kerülnek. Szankciókkal jár majd a tilalom megszegése. Azt, hogy ezekből az országokból térjenek-e haza a magyar állampolgárok, mindenkinek a saját döntésére bízta Gulyás Gergely, de hozzátette: személyes véleménye, hogy aki életvitelszerűen tartózkodik ott, az ne most jöjjön haza.
- Ma éjféltől visszaállítják a schengeni határellenőrzést az Ausztriával és Szlovéniával közös határszakaszokon.
- Mostantól bezárnak az egyetemi épületek, az egyetemi oktatás csak távoktatás formájában folytatódhat, hiszen a külföldiek körében nagyobb a fertőzésveszély az eddigi tapasztalatok alapján.
- Konszenzus van abban, hogy a gyerekekre nem veszélyes a vírus, ezért az iskolákat nem zárják be, hogy ne veszélyeztessék a tanév rendes lefolyását.
- A 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását megtiltja a kormány. Ez nem vonatkozik a gyárakra, üzemekre, vendéglátóipari egységekre, de szórakozóhelyekre már igen, továbbá szükség esetén házi karanténokat is el lehet rendelni. A rendelkezés vonatkozik a legalább ennyi főt érintő színházi előadásokra és mozikra is, a bevásárlóközpontokra azonban nem.
- Felfüggesztik a Határtalanul Programot, megtiltják a külföldi osztálykirándulásokat, a diákok ingyenes külföldi nyelvtanulását egy évvel elhalasztják.
- Az ellenzéki pártokat ma délután tájékoztatják ezekről a döntésekről, amelyek visszavonásig érvényesek, de várhatóan nem hetek, hanem hónapok kérdése lesz a járvány visszaszorulása. Egyúttal súlyos gazdasági következményekre is számítani lehet. Gulyás Gergely egyúttal kérte az ellenzéki pártokat, hogy a kisstílű politikai támadásokat mellőzzék a koronavírus kapcsán.
A rendezvényeket érintő létszámkorlát egyelőre nem vonatkozik a misékre, vallási rendezvényekre, de a kormány kapcsolatban áll az egyházakkal, és ez a lehetőség is napirenden van. Ugyancsak nem vonatkozik a korlátozás az Országgyűlésre, amelynek Gulyás szavai szerint bármilyen vészhelyzetben, még háború esetén is működnie kell, így hétfőn is ülésezni fog. Az eszközhiánnyal kapcsolatban megjegyezte a Miniszterelnökség vezetője, hogy Németországot több EU-s tagország bírálta az export felfüggesztése miatt; emiatt például Hamburgban 120 ezer arcmaszk áll a kikötőben, miközben Magyarországon is hiány van belőle. Egyelőre nem tehetnek mást, bizakodnak a német intézkedés megváltoztatásában.
Megkérdeztük, milyen szankciók fenyegetik azokat, akik olyasmivel riogatnak nyilvánosan, hogy Magyarországon nincs elég lélegeztetőgép, vagy éppen a magyarországi karanténviszonyokkal kapcsolatban terjeszt hazugságokat, ezáltal közvetve arra biztatva az érintetteket, hogy kerüljék el a karantént. Gulyás Gergely válasza szerint minden ilyen esetre a közveszéllyel fenyegetés Btk.-beli tényállása vonatkozik. Ez utóbbi a koronavírus terjedését gátlástalanul meglovagoló DK-sok, Gyurcsány Ferenc pártelnök videója, illetve Homonnay Gergely pártaktivista facebookos kijelentései miatt időszerű.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS