
November 21-én kerül sor első alkalommal a Lovas István Társaság által megalapított Lovas István Sajtódíj átadására a budai Szent Margit Gimnázium dísztermében, a Villányi úton. A tavaly júniusban tragikus hirtelenséggel, 72 évesen elhunyt jobboldali publicista, a Sajtóklub egykori állandó tagja, fordító és politológus életműve előtt is tisztelegve kerül átadásra a nevével fémjelzett elismerés.
Megalakult és 2019. október 2-án hivatalosan is bejegyezte a Lovas István Társaságot a Budapest Környéki Törvényszék. A társaság célja, hogy megőrizze és tovább adja mindazon értékeket, amelyeket az ország egyik legnépszerűbb újságírója képviselt.
Elsődleges célunk Lovas szellemi örökségét ápolni, gondozni, s bemutatni, milyen szakmai és erkölcsi mércét képviselt ő. Szeretnénk előmozdítani a nemzet sorskérdéseivel, politikai életével kapcsolatos, nemzeti értékeket védő, tisztességes sajtómunka nagyobb megbecsülését is, valamint az ezt a szellemet képviselő alkotók együttműködését és érdekeinek védelmét. Célunk az is, hogy a határon túli magyar nemzeti közösségek megmaradását segítsük.
A társaság Kondor Katalin újságírót választotta meg elnöknek. Az egyesület elnökségi tagja Lóránt Károly, az ismert közgazdász és újságíró. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd készítette el az egyesületi formában működő Lovas István Társaság alapszabályát. A Magyar Demokrata hetilap kiadója fedezi a Lovas István Sajtódíj egymillió forintos összegét.
A díjat a társaság kuratóriuma egy arra érdemes újságírónak adja át.
Mivel a részvétel regisztrációhoz kötött, aki részt akar venni a díjátadó ünnepségen, ezen az internetes címen tud regisztrálni: https://lovasistvan.hu/regisztracio-sajtodij-2019/.
Lovas István 1945-ben született Budapesten. A Wikipédián szereplő életrajza szerint 1984 és 1990 között a Szabad Európa Rádió szerkesztője volt Münchenben, illetve tudósítója New Yorkban. 1990 júliusában tért haza és azóta elhunyt barátjával, Méhes Csabával létrehozta az „Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért” szervezetet. Több éven át az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda és más fordító irodák számára készített fordításokat 9 nyelvből. 1992-től a Pesti Hírlapban kezdett írni, majd számos más napi- és hetilapban publikált, beleértve a Napi Magyarországot, a Magyar Demokratát, a Magyar Fórumot és a Magyar Nemzetet. 1992-től 1994-ig Csúcs László, a Magyar Rádió elnöki posztját betöltő alelnökének tanácsadója volt. 1997-től 2006-ig a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában olvasta fel jegyzeteit. 1998 és 2002 között Csermely Péternek, a Magyar Televízió hírigazgatójának tanácsadója, az MTV Akadémia ötletgazdája, egyik szervezője, illetve tanára volt. 1999-2002-ig a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója volt külföldi sajtóügyekben. 2000 és 2003 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem médiaszakán volt vendégelőadó. 2001 júniusától a Magyar ATV Sajtóklub című műsorát vezette. 2004 és 2014 között a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója volt. A halálát megelőző időszakban a Magyar Hírlapban, a Magyar Időkben, a Magyar Demokratában publikált, állandó résztvevője volt az Echo TV Sajtóklub című műsorának és heti nemzetközi sajtószemlét ismertetett a Karc FM rádióban. (Magyar Idők)
A nemrég megalakult Lovas István Társaság a Magnet Banknál nyitott számlát, amelynek számlaszáma: 16200106-11652254. A társaság köszönettel fogadja a támogató hozzájárulásokat, amelyeket eredeti céljaira, a jobboldali újságírás kiemelkedő alkotóinak jutalmazására fordít majd. https://lovasistvan.hu/tamogatas/.
Vezető kép: Magyar Idők
Dobos Róbert
2019-11-09 at 11:36
A legegyenesebb és a legkeményebb újságíró volt. Mélységesen tiszteltem őt. Senki nem léphet a nyomába.
Benedek Károly
2019-11-09 at 14:36
És nme tudtak kifogni rajta, mert leleplezte őket.
Ő leplezte le elsőként és hozta nyilvánosságra, hogy amit
a külföldi “mértékadó” lapokból itthon a liberálnyilasbolsevikok
citálnak, az ők maguk írják, kiküldik és visszahivatkoznak saját magukra!
Ő leplezte le őket, hogy szakmányban árulják a hazát szerte a világon.
Mint teszik ezt ma is.
De azokat is leleplezte és tetemre hívta, akik a kormány
védőárnyékában éppen a kormány programjainak a végrehajtását akadályozzák,
szabotálják. Meg lehet nézni, hogy pl. a minisztériumokban és az intézményeikben micsoda kőbolsevik, kőbaltás fosszíliák élősködnek, szövik
be a hálózatukkal.
hüfi
2019-11-08 at 21:18
Bizony, nagy hiányt hagyott maga után. Okos, elemző, tényfeltáró munkássága, hazaszeretete, ismertté és elismertté tették!
A balliberális média nem is tudott Vele mit kezdeni!
Tisztelt Lovas István! Soha nem feledünk, szívünkben tovább élsz.
Benedek Károly
2019-11-08 at 21:29
Amikor a ballibek kikezdték, úgy csapott be nekik egy jobbossal, hogy hosszú időre kiterültek.
Azzal kérkedtek, hogy ők a legtájékozottabbak, és hogy ez mekkora nagy hatalom.
S megjelent Lovas, és lesöpörte őket, mert ha valaki, akkor ő valóban tájékozott volt. Nem csak hogy hét nyelven beszélt, hanem napra készen informált volt,megvoltak a csatornái, és dolgozott. A hazáért. De soha nem verte a mellét, hogy ő mekkora magyar; nem lett belőle sem vidéki háza, kertje, sem hat hektár szőlője, meg borháza Budán, vagy lakása a legelitebb negyedben.
Minden, amit leírt, annak ő maga, a tudása, műveltsége, tájékozottsága volt az aranyfedezete. Mindent meglátott és megírt. Nem kímélt senkit.
Végtelen hálával tartozik neki a magyarság.
Benedek Károly
2019-11-08 at 21:17
Ennek örülök, de hogy Kondor Katalin az elnök, az visszatetsző.
Nem egy fajsúlyúak, s Lovasnem onnan “jött”, nem a bolsevik tévétől, mint Kondor.
hüfi
2019-11-08 at 21:38
Benedek uram! Mérlegeljen!
Én se nem úttörő, se nem Kisz tag nem voltam.
De volt olyan kor, amikor kötelezően úttörőnek kellett lenni!
Ez nem jelenti azt, hogy amikor Magyarországon egypárt-rendszer volt, mindenki gazember lett.
Persze fordítva is igaz, lásd manapság a Jobbik hazaárulását!
Kondor Katalin a nemzeti oldalt képviseli! Meg Szili Katalin is. Sorolhatnám!
Minden tiszteletem az övék!
Somisomesz
2019-11-08 at 19:59
Elég szomorú, hogy Lovas Pista életében semmilyen állami kitüntetésben nem részesült. A róla elnevezett Társaság, vagy egy kormányzati személy kezdeményezhetné, hogy posztumusz részesüljön egy megfelelő állami kitüntetésben. (Kinga lánya külföldi tanulmányai fedezéséhez az édesapja ezúton is hozzájárulhatna).
Benedek Károly
2019-11-08 at 21:19
Ő valóban független volt. Úgy ellátta Handó baját Cserny és egyebek miatt, hogy az csak úgy hápogott.
Benedek Károly
2019-11-08 at 21:23
Évekkel Szakács Árpád előtt megírta, hogy hogy tömjük ki az ellenségeinket zsíros megbízásokkal, a liberálnyilasbolsik kifizető helye az összes kulturális intézmény és kulturális alapok. Soha nem hajolt meg, nem félt, és nem kertelt, nem hőbörgött és nem ködösített, nem hüppögött, és nem nyáladzott a “szeretet és összefogás erejével”, hanem feketén-fehéren terített. Igazi, hiteles, cselekvő hazafi volt. Arra fordította minden adottságát és tehetségét. Férfi volt a javából.
Silcon
2019-11-08 at 19:36
Elképesztő az a teljesítmény, amit Lovas István nyújtott. Isten tudja hány nyelven, hány újságot szemlézve írta az anyagait sokféle témakörben. Összehasonlításképpen: a mandiner készít hasonló szemléket de alapvetően angol és német nyelvterületről egy húszfős csapattal. Csak hogy tudjuk, mit veszítettünk.
Benedek Károly
2019-11-08 at 21:18
Zseni volt. Sokan éltek és élnek a zsenijéből.
Poppy
2019-11-08 at 16:34
Szép gesztus.
Tuti
2019-11-08 at 15:08
eloszor is nagyon orulok es tamogatom 100%-ig
DE miert Lorant Karolynak kellett felajanlani a sajat vagyonabol a dijat? es miert csak 100e?
ha kell adjuk ossze! de legyen legalabb 500e…ne legyen ilyen olcso dij, nem melto Lovas munkassagahoz!
Veridicus
2019-11-08 at 15:13
“A Magyar Demokrata hetilap kiadója fedezi a Lovas István Sajtódíj egymillió forintos összegét.”
polizza
2019-11-08 at 15:44
,, A Magyar Demokrata hetilap kiadója fedezi a Lovas István Sajtódíj egymillió forintos összegét. ”
Vagyis csatlakozom az előttem szóló Veridicus-hoz
Tuti
2019-11-09 at 09:08
ELNEZEST KEREK!
ISMET BEBIZONYOSODOTT,H A TUDAS ELLENTETE NEM A NEM-TUDAS, HANEM A TUDAS ILLUZIOJA!!!
ha tudnam torolnem es koszonjuk Demokrata!!!
sorry
2019-11-08 at 15:05
Köszönet a szervezőknek, sokunk óhaját váltották valóra. Feledhetetlen egyéniségét kegyelettel őrizzük.