Pesti Srácok

Eltűnt 160, Németországból származó iszlám terrorista

Eltűnt 160, Németországból származó iszlám terrorista

Semmilyen adattal nem rendelkeznek a német biztonsági szervek a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet 160 olyan követőjéről, akik Németországból utaztak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak a dzsihadistákhoz - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap egy kormányzati kimutatás alapján.

Az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) egy szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőjének írásbeli kérdésére a belügyminisztériumban összeállított statisztika szerint az utóbbi években mintegy 1050 személy távozott Németországból Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzon az IÁ-hoz. Nagyjából kétharmaduk rendelkezik német állampolgársággal, és néhány százan vehettek részt fegyveres akciókban. Egyharmaduk visszatért Németországba, 220 fő meghalt, további mintegy 160 főről pedig nincsenek információk. Valószínűleg nagy részük meghalt a harcokban, de előfordulhat, hogy az IÁ visszaszorítása után néhány embernek sikerült elmenekülni és elrejtőzni. Az FDP szerint elfogadhatatlan, hogy a kormánynak még mindig nincs egységes, átfogó terve arról, hogy miként járjon el az IÁ Németországból származó egykori harcosaival, és "különösen aggasztó", hogy a berlini vezetés nem tett külön, célzott intézkedéseket az elrejtőzött egykori harcosok ellenőrizetlen visszatérésének megakadályozására. Azonban a belügyminisztérium összeállítása szerint a határellenőrzés erősítését szolgáló lépések révén az egykori IÁ-hívek beutazása a német biztonsági szervek tudta nélkül "a jövőben is kivételes eset" lehet.

A Welt am Sonntag kormányzati körökből származó értesülésekre hivatkozva a belügyminisztérium hivatalos kimutatáshoz hozzáfűzte, hogy az 1050 fős csoport egy további része, mintegy 120 személy a szíriai vagy az iraki hatóságok fogságában van. Nagyjából kétharmaduk rendelkezik német állampolgársággal. A Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság úgy tudja, hogy a szíriai és az iraki kurd erők fogolytáboraiban és börtöneiben tartózkodik még 117 német állampolgárságú gyermek is, akik egykori IÁ-hívek családjaiból származnak.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.