A Szabadság és Szolidaritás (SaS) ellenzéki liberális párt nyújtott be javaslatot a parlamentnek az LMBT-jogok megerősítésének érdekében, miután múlt héten egy 19 éves fiatal agyonlőtt két férfit, valamint súlyosan megsebesített egy nőt egy pozsonyi melegbár előtt. A javaslatot azonban 130 képviselőből csak 50 támogatta.
A benyújtott javaslat értelmében az azonos neműek a jegyző előtti nyilatkozattal hivatalos kapcsolatot létesíthettek volna, lehetővé vált volna számukra a közös ingatlanszerzés, az egymás utáni öröklés, hozzáférhettek volna egymás egészségügyi adataihoz, és élettársuk halála után özvegyi nyugdíjban részesülhettek volna.
Ez a módosítás nem ártana senkinek, csak segítene. Meglepő, hogy két fiatal halála után sem képesek sem a politikusok, sem a társadalom átlépni a saját árnyékán. Sajnáljuk, hogy ilyen emberekből áll a parlamentünk
– nyilatkozta Jana Bittó Cigániková, az SaS egyik tagja. A kormánykoalíció egyes tagjai azt mondták, hogy saját javaslatot fogalmaznak meg majd ebben a kérdésben.
Csehországgal ellentétben Szlovákiában azonos neműek nem léphetnek egymással bejegyzett élettársi kapcsolatra.
Eduard Heger szlovák miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy megbízta Viliam Karas igazságügyi tárcavezetőt az LMBT-jogok erősítését célzó kormányzati törvényjavaslat előkészítésével. Heger az SaS tervezetének elvetését firtató kérdésre válaszolva azzal felelt, hogy miniszterelnökként azt szeretné, hogy az ilyen jogszabályi változások a kormány kezdeményezésében valósuljanak meg. A kormányfő egyben megerősítette, hogy a múlt szerdán egy pozsonyi melegbárnál történt merénylet elkövetője eredetileg őt akarta meggyilkolni. A szlovák hatóságok által terrorcselekménynek minősített esettel összefüggésben kijelentette, hogy a csütörtökön kezdődő EU-csúcson is szóvá fogja tenni a terrorizmus, valamint a közösségi médiatartalmak szabályozásának kérdését.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS