Pesti Srácok

Elutasították Donald Trump kampánycsapatának egyik perkeresetét Pennsylvaniában

Elutasították Donald Trump kampánycsapatának egyik perkeresetét Pennsylvaniában

Donald Trump amerikai elnök újabb csatát vesztett szombaton abban a küzdelmében, hogy magát hozassa ki győztesként az elnökválasztásból Joe Biden demokrata párti elnökjelölttel szemben, egy szövetségi bíró ugyanis elutasította azt a keresetét, amelyben kampánycsapata követelte, hogy nyilvánítsanak érvénytelennek több millió levélszavazatot Pennsylvaniában. Trump kampánystábja továbbra is állítja, hogy tömeges csalás történt a november 3-i elnökválasztáson.

A kereset szerint az állam több megyéje törvényellenesen elfogadott olyan levélszavazatokat, amelyeken javítva volt a voks. Pennsylvaniában a mostani állás szerint Biden győzött, 80 ezerrel több szavazattal. Matthew Brann bíró kijelentette ítélete indokolásaként: a felperes nem tudta bizonyítani, hogy tömeges csalás történt. A levélszavazatokkal kapcsolatban pedig azt mondta, nincs joga elvenni egyetlen szavazó jogát sem a voksolásra, nemhogy több millióét. Josh Shapiro pennsylvaniai igazságügyi miniszter a Twitteren kijelentette: ennek a keresetnek semmi alapja nem volt. Trump kampánycsapata bejelentette, hogy megfellebbezi az ítéletet, így az ügy reményük szerint gyorsan akár az amerikai legfelsőbb bíróságig is eljuthat. Az elnök kampánycsapata más államokban is megpróbálja megfordítani az eredményt.

A republikánusok Michiganben arra kérték szombaton a helyi hatóságokat, hogy várjanak 14 napot Biden ottani győzelmének igazolásával, mert Wayne megyében "szabálytalanságok" történtek – amelyeket nem konkretizáltak –, és emiatt meg kell vizsgálni a szavazócédulákat. Az eddigi eredmény szerint Michiganben Biden 154 ezer vokssal többet szerzett, mint Trump. Az AP hírügynökség szerint ennek a kérésnek kevés esélye van: a michigani választási bizottság szóvivője ugyanis közölte, hogy az állam törvényei alapján addig nem lehet vizsgálni a szavazócédulákat, amíg nem igazolják a szavazás eredményét, ez utóbbi pedig hétfőn meg fog történni. A tömeges csalás vádja alaptalan Michiganben – tette hozzá.

Wisconsinban egy George Christianson nevű tisztségviselő újságíróknak elmondta: Trump kampánycsapatának két szavazatszámlálási megfigyelője lassítja a részleges újraszámlálást azzal, hogy minden egyes voks érvényességét megkérdőjelezi, de más kifogásokat is emelnek, például kérdésekkel folyamatosan meg akarják akasztani a számlálást. Az AP legfrissebb híre szerint egy újraszámlálás és a pénteki hitelesítés után Georgia államban Donald Trump újabb újraszámlálást kér. Erre azért van lehetősége, mert a szavazatkülönbség fél százalék alatt van.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?