A kedves olvasók elhihetik, mennyire szívemen viselem, hogy éppen mi történik a dollármédia propagandistáival, úgy szakmailag, mint emberileg. Mindenekelőtt pár distinkciót érdemes leszögezni. Nem azért, mintha ne lennének mindezzel tisztában, de mégis. Akik ezen médiumokban dolgoznak, azok kivétel nélkül, minden egyes munkásuk egyetértésével és beleegyezésével külföldi érdekeket segítenek, vagy éppenséggel – ha mi jól végezzük a munkánkat – segítenének elő.
Lehet ezt csűrni-csavarni, kifogásokat meg itt-ott jobb arcokat keresni, de egy dolgot mondok erre: ők szabályosan gyűlölnek minket. Azt gondolhatják, hogy ezek nagy szavak, de minket személy szerint is gyűlölnek, és ami ennél is fontosabb: mélységesen gyűlölik azokat az értékeket, amelyek számunkra fontosak.
Százszor beszéltünk már arról, ezért itt bővebben bele sem megyek, hogy gyűlölködésük veleje és alapja a sikertelenségük, még inkább a mi sikerességünk. Hiszen egészen addig, amíg a jobboldal nem lett korszakalkotóan sikeres idehaza, addig ezt a nagy gyűlöletet egyáltalán nem volt szükséges ennyire szenvedélyesen kiélni. Nyilvánvalóan ekkora gyűlölet nem is volt bennük. Mitől lett volna? Mindig nyertek, minden téren a saját politikájuk és elgondolásuk érvényesült, az egyszeri jobboldali meg nagy általánosságban pontosan tudta, hol a helye, meddig mehet el, nem kellett különösebben ütni.
De higgyék el, azért olyan kvázi jobbos is volt, aki igencsak szerette, ha ütötték, ettől érezte, hogy ő valaki. Őket mostanság úgy lehet ismerni, mint az Igazi Konzervatívok. Úgy európai, mint gyurcsányi értelemben vett konzervativizmus ez. Ha szűkíteni akarom a kört, a Válasz Online-tól a Hangon át egyenesen Bod Péter Ákosig és társaságáig találhatjuk meg őket. Szomorú, kihalásra ítélt csoport ez, mint 65 millió évvel ezelőtt az utolsó, szórványokban még megmaradt dinoszauruszok. Az áruló kenyere nehéz, keserű kenyér, és ők sokkal utálatosabbak, mint egy megveszekedett baloldali valaha is lesz. Ennek okát sem szükséges szerintem különösebben latolgatni. A balos, az olyan, amilyen, hát nyilván úgy gondolkozik, ahogy, ilyen a természete, politikai neveltetése, ezt tudja.
Az áruló, az más tészta. Az lefalcolt, vamzerré vált. Vele szemben még annyira sem lehet meg a legkisebb bocsánat sem.
No, de vissza a dollármédiához! Tudják, ökölbe szorult fejjel nehéz szellemesnek lenni. Nekem legalábbis mindig ez jut eszembe, amikor a 444-től a Telexig még mindig megpróbálják hozni a régi, matulás stílust, az egész gonzóság hazai keltetőjét – ha emlékeznek még erre, akkor Önök is rendkívül régóta olvasnak közéleti sajtót –, de gyűlölködve ez nem megy. Olyan hamar kibukik a lóláb, hogy az valami hihetetlen. Mert akár parodizálni, akár kifigurázni csak úgy lehet valamit vagy valakit, hogy a kiparodizálandót vagy kifigurázandót valójában minimum is tiszteled. Ha nem így van, az egész olcsóvá, híggá, szagossá válik. Valami ilyesmi a lelkülete ezeknek a srácoknak és lányoknak. Ettől még persze nem volna kötelező zsoldosokká is válniuk az amcsi baloldal érdekeit megjelenítve Magyarországon, de a sors különös, perverz fintora miatt ez a két szomorú szélsőség összeér.
Nézzék csak meg, mi zajlik a 444-nél! Először toxikus munkahelyi hangulatról kell tudomást szereznünk, ahol a dolgozók élhetetlen körülményekről panaszkodnak – vesd össze ezt még ezzel, hogy ők azok, akik a leginkább élére állnak minden olyan cselekedetnek és felvetésnek, amely a toxikusság ellen irányul, hát még, ha az a toxikusság maszkulin –, majd sorra mondanak fel a munkatársaik, miközben saját bevallásuk szerint is átszervezésre került sor.
Mi több, a Telexnél is egy alapító, korábbi főszerkesztő hagyta ott a hajót. Mi jöhet itt még? Ács Dani nem ferencvárosi propagandista lesz, hanem elmegy Gulyás Marxihoz szerkesztőnek? Uj Péter nem Váncsa-lightként ad gasztronómiai tanácsokat, hanem ír egy jó cikket? Esetleg Bede újra elmegy a világvégére, hogy sajátos szórakozást nyújtson azzal, ahogy valójában mindenki mást lenéz, aki nem privilegizált, felső-középosztálybéli, a Vasfüggöny innenső oldaláról is már gyerekként, szüleivel hogy, hogy nem világot látó, fehér férfi?
Mit kell még elviselniük ezeknek az embereknek?!
Nincs rajtuk mit sajnálni. Mert a mindenszarizmus hazai fellegváraiban fizethetnek a megbízóik akármennyit is, egy idő után az idült gyűlölködés és sikertelenség szabályszerűen toxikus hangulatot eredményez. Nem lehet így normális életet élni, na. Úgyhogy srácok, élvezzétek még ki azokat a dollárokat, aztán irány a süllyesztő.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS